A szírek és a kisázsiai család kapcsán érdemes Szentendre római kori lakóinak nemzetiségi, nyelvi viszonyait megvizsgálni.

A II. században és a III. század első felében bizonnyal a XVIII-XIX. századhoz hasonlóan többnyelvű település volt Szentendre. A helyi eraviscus őslakosság kelta nyelve mellett a II. század első felében, de később is az uralkodó, hivatalos nyelv természetesen a latin volt. Kisebb, kelta nyelvet beszélő őslakos csoportok éltek még itt a II. század második felében is, a névanyagban azonban ez már nem mutatható ki. Az ideérkező szír katonaság, s a velük együtt áttelepülő családok maguk között bizonyára az anyanyelvüket, az arabot használták. Szíriában, akárcsak a birodalom más keleti tartományaiban a latin mellett a hivatalos nyelv a görög volt.

Az Ancyraból származó család és a szírek egy része is tudhatott görögül. Az Aquincumból ideköltözők természetesen latinul beszéltek, mint ahogy a különböző nemzetiségek ellenére a táborban a hivatalos nyelv a latin volt. A neveken kívül alig találunk utalást a különböző itt élt népcsoportokra. A feliratok, akár hivatalos, akár magán jellegűek voltak, kivétel nélkül latin nyelven készültek. A település virágkorából származó írásos kőemlékeken helyesírási, nyelvtani hibákat nem találunk, ami a latin nyelv általános elterjedtségére utal. Mellette „házi viszonylatban” bizonyára a kelta, a szír (arab), a görög s esetleg más nyelvek pl. illyr-trák is használatban lehettek.

A III. század közepétől a latin nyelv már általános volt, a század végétől itt állomásozó „dalmát” lovasság csak a nevében volt dalmát. Az egységes etnikai és nyelvi képen mindössze a IV. század végén történt változás: egyre több barbár telepedett be a tartomány területére és lépett római katonai szolgálatba. A limes táborok, így Castra Constantia katonái között is - a leletanyag alapján - megtaláljuk ezeket az újonnan jött barbár elemeket hunok, alánok, keleti gótok, szarmaták -, akiknek a római világhoz, kultúrához, a latin nyelvhez már alig volt közük.