Az őslakosság és a katonaság mellett Ulcisia castra lakóinak harmadik csoportját a közeli tartományi székhelyről, Aquincumból Szentendrére és környékére telepedett városi tisztségviselők és a légió kiszolgált katonái, veteranusai képezték. Ez a csoport lehetett minden bizonnyal a település legvagyonosabb rétege. Különösen a II-III. században telepedtek meg szívesen az aquincumiak Szentendrén vagy a környékén épült villákban.
A városi tisztségviselők sorában ott találjuk T(itus) Fl(avius) Feliciót és családját (RIU 904), aki az aquincumi colonia augustalisa (a császár-kultusz istápolója) volt, L(ucius) Atticius Atticinus és C(aius) Atticius Verecundus decuriókat (városi tanácstagok), akik egy gazdagabb keres-kedőcsalád tagjai lehettek (RIU 875). Legalábbis erre következtethetünk feliratukból, melyet Mercuriusnak, a kereskedelem istenének állítottak. Itt temette el fiát Ael(ius) Ingenuus decurio is, mint azt egy szerényebb sírfelirat (RIU 884) mutatja.
Az itt letelepedett veteranusok, akik szintén a helyi társadalom vezető rétegéhez tartoztak, kivétel nélkül az Aquincumban állomásozó legio II adiutrixban szolgáltak. A pannoniai származásúak között található P(ublius) Ael(ius) Crispinus (RIU 883), aki mielőtt leszerelt volna, a légió kürtöse (comicen) volt, vagy P(ublius) Ael(ius) Provincialis (RIU 886) és Nonius lanuarius (RIU 916), valamint M(arcus) At(t)ius Rufus (RIU 913) veteranusok. Ez utóbbi felesége, Mira a helyi eraviscus lakosságból származott s minden bizonnyal eredetileg is szentendrei lehetett.

Más tartományokból származókat is találunk a légió kiszolgált katonái között. Ilyen volt a II. század közepén I(ulius) Rufus, aki Dalmatiából került Pannóniába (RIU 908). A III. században egy kisázsiai eredetű család tagját, az Ancyra (Ankara) városából származó M(arcus) Aur(elius) Domitianus veteranust temették itt el díszes szarkofágban
(RIU 889).
A légió egyik keleti hadjárata idején sorozhatták be. A nevük - egyik testvére Gregorius - alapján görög eredetű vagy görögül beszélő családból származott. Egy szarkofágtöredék őrizte meg számunkra Ael(ius) Proculus nevét, aki mint a légió zászlóvivője (signifer) szolgált Aquincumban (RIU 885). Egy másik veteranus az Aquincumban megtelepedett kölni kereskedőcsaládból származott (RIU 939), s bár sírköve a pomázi volt Teleki-kastélyból került a múzeumba, a családnak valahol Szentendre környékén lehetett villagazdasága.

A kölni kereskedőcsalád kapcsán kell megemlékeznünk arról, hogy Aquincum és Ulcisia castra kapcsolata nemcsak az idetelepülő aquincumi polgárok révén volt eleven. A római uralom idején túlnyomórészt Aquincum üzemei látták el iparcikkekkel a szentendrei település lakóit. A két település között élénk kereskedelmi kapcsolat állt fenn, elsősorban az ide-irányuló áruszállítás formájában.
Az iparcikkek kerámia-, bronz-, vas és üvegtárgyak, használati eszközök, ékszerek stb. - mellett a II. század közepétől a helyi, igénytelenebb kőfaragóműhelyek termékein túl az igényesebb, művészibb sírkőplasztikai alkotások egyre inkább az aquincumi kőfaragóműhelyekből kerültek Szentendrére. Az Ulcisia castra virágkorából származó kőplasztikai emlékek jelentős részénél a stílusjegyek alapján készítőként aquincumi műhelyeket kell feltételeznünk.

A kapcsolat az aquincumi collegium fabrummal és a collegium fabrum et centonariorummai is fennállott. A collegiumok neve több sírfeliraton szerepel. Ezek a szakmák szerint csoportosuló collegiumok, társulatok egyúttal temetkezési egyletek is voltak. A faber építőmester, kőműves, ács, míg a centonarius posztós volt. Kezdetben közös egyesületük volt, a II. század közepe táján azonban kettéváltak. A két collegium tagjai egyébként a városok, települések tűzoltási feladatait is ellátták, mivel a tűzoltáshoz szükséges felszereléssel (pl. létrák, posztó stb.) is rendelkeztek. A szétválás előtti időből származik Claudius Trophimus (RIU 897) és a már említett I(ulius) Rufus sírköve (RIU 908). A szétválás utáni korszakban a collegium fabrum állított sírkövet a szír számazású Aur(elius) Monnusnak (RIU 891) és a M(arcus) Cocceius családnak (RIU 898). Ez utóbbin a sírkő árát is feltüntették: 300 sestertius6a került.