Szentendre római kori lakosságának másik, mindenkor legjelentősebb és meghatározó csoportját az itt állomásozó katonaság jelentette. Számuk a II-III. században ezer fő volt. A III. század végétől számuk erősen meg-csappant, a IV. század végére már alig több, mint néhány száz katona állomásozhatott itt. Ehhez a létszámhoz természetesen még hozzá kell számítanunk a katonák családtagjait és a kiszolgáló iparos és kereskedő réteget. A település lakosságának teljes létszámát csak becsülni tudjuk. A virágkorban, a II. század végén, III. század elején 1400-1500-ra tehetjük.

A II. század első felében itt állomásozó helyőrségre vonatkozóan csak feltételezésekre szorítkozhatunk. Az egyik cohors I Thracurma mindössze a téglabélyegek utalnak. Szentendrén nincs egyéb feliratos emlék ettől a csapattól. A szír cohors katonáitól is viszonylag kevés sírkövet ismerünk, elsősorban oltárköveik maradtak reánk. A feliratos kövek hiányát azzal magyarázhatjuk, hogy a korabeli temető sírköveit a IV. század nagy katonai építkezéseinél építőanyagként használták fel. Ezért Leányfaluról és Budakalászról, az ottani kiserődökből is előkerülnek a cohors emlékei.
A reánk maradt emlékanyag egyik érdekessége, hogy a cohors katonái - szemben az intercisai hasonló eredetű cohors katonáival - legtöbbnyire római és nem szír neveket viseltek. Eddig mindössze három emléken találunk szír nevet, két esetben éppen a cohorshoz köthető feliratokon. Egy oltárkövön Aur(elius) Monimus decurio - a cohors egyik 32 főből álló egységének a parancsnoka - neve, egy sírkövön pedig Aur(elius) Monnus vagy Monnius szerepel (RIU 891).
A Monimus, Monnus név jellegzetesen szír, mint ahogy az ugyancsak a cohorshoz köthető egyik sírfelirat-töredéken (RIU 935) szereplő Omaina név is szír eredetű. Ez utóbbi felirat építőanyagként a budakalászi kísérődbe volt befalazva. Az Omaina név görög nevű - Theodora, Zosimenes és Diomedes -, azonban nyilvánvalóan szintén szír eredetű családtagok között fordult elő.

A cohors III. századi kőemlékein szereplő katonák és családtagjaik általában a lul(ius) vagy a Sep(timius) gentiliciumoi (családnév) viselik, így Iul(ius) Victor zászlóvivő (eques vexillarius, RIU 869), Iul(ius) Vale(n)s közkatona (RIU 870), és ide sorolhatjuk lul(ius) Taurus, „másfélszeres zsoldot” kapó lovaskatonát (sesquiplicarius, RIU 874) is, akinek csapatteste nincs feltüntetve a feliraton.
A katonák másik része a Sep(timius) nevet viselte. így az előbb említett budakalászi sírkövön szereplő szír katonacsalád vagy Sep(timius) Severinus lovaskatona családja (RIU 888). Ez utóbbinál a Iul(ius) és az Ael(ius) géntilicium is előfordul a család másik sírkövén (RIU 887). Ide sorolhatjuk feltehetően még Sep(timius) Bauleus egészségügyi lovaskatonát is (eques capsarius, RIU 875), akinél szintén nem tüntették fel a csapattest nevét. Külön figyelmet érdemel egy névsortöredék (RIU 880) - a plébániatemplom egyik támpillérébe befalazva -, amely minden bizonnyal a cohors emlékei közé sorolható.
A 11 megmaradt név közül 9 a Sep(timius) családnevet viseli. Nem tartjuk ki-zártnak, hogy a cohors katonái a Septimius Severus-kori újjászervezéskor - amelyre a cohors nevében a „nova Severiano” jelző utal - megkapták a római polgárjogot is és felvették a császár gentiliciumát. A csapat nevében még 212 után is - amikor már elvesztette jelentőségét - feltüntették a civium Romanorum (,,római polgárokból álló”) jelzőt (RIU 865), ami szintén erre a kollektív polgárjogadományozásra utal.

A cohors emlékei között még a gentilicium fordul elő. Ezzel kapcsolatban külön meg kell emlékeznünk Óbudán, a Daru utcában elő-került szarkofágról, melyet a cohors egyik fiatalon, 20 éves korában el-hunyt katonájának állított édesanyja és nővére, Ael(ia) Apollonia. Érdekessége, hogy a sírfeliratot egy vers egészíti ki. Ennek a versnek a „másod-példánya”, töredékesen ugyan, Szentendrén is előkerült (RIU 910). Az epikureista hangvételű, s a verssorok első betűje szerint (akrosztichon) Lupus költő által írt (LVPVS FECIT) vers eredetiben és Adamik Tamás magyar fordításában így hangzik:

Lubrica quassa levis fragilis bona vel mala fallax Vita data est hommi non certo limite cretae Per varios casus tenuato stamine pendes Vivito mortalis dunc dant tibi tempora Parcae Seu te ruracolens urbes seu castra vel aequor Flores ama Veneris Cereris bona munera carpe Et Nysyi largae et pinguia dona Minervae Candidam vitam cole iustissima mente serenus lam puer et iuvenis iam vir et fessus ab annis Talis eris tumulo superumque oblitus honores

Ingatag, összezilált, jó vagy rossz gyenge, törékeny élet az
embereké; csapodár, sose biztos a vége.
Sok-sok baj közepette a sors vékony fonalán függsz.
Élj, te, halandóként, míg percet hagynak a Párkák, tápláljon bár
tenger avagy falu, város, a tábor, Vedd Vénus gyönyörét, Nysius,
Ceres új adományát, s véle a drága Minervának ragyogó olaját is.
Büntetlen életet élj, igazat, megtelve derűvel, már mint zsenge fiú,
siheder, majd férj s öregember. Ez leszel itt, s feleded tisztsegit a
fönt maradóknak.

A szentendrei töredék a versnek csak a bal oldali felét őrizte meg számunkra. A feliratos tábla egy családi sírkert falát díszíthette. Sajnos név nem szerepel a feliraton, de szinte bizonyosnak tekinthető, hogy ez a fel-irat is egy szír családnak készült. A szír cohors emlékeihez még M(arcus) Aur(elius) Priscus zászlóvivő (signifer) oltárköve (RIU 853), egy sírtáblatöredék (RIU 843) és egy fegyvertáros (custos armorum) oltárköve tartozik, melyek Szentendréről kerülhettek Leányfalura és Pócsmegyerre.

A szíriai csapattest szentendrei állomásozása egybeesik Ulcisia castra virágkorával. A szír katonaság, melynek első generációja kétségtelenül Szíriából származott, természetesen magával hozta sajátos hazai kultúráját, szokásait, hitvilágát. A szentendrei emlékanyag mellett erre elsősorban a másik, az említett csapattesttel együtt Pannóniába érkezett szír cohors állomáshelyéről, a régészetileg jobban kutatott Intercisából (Dunaújváros) származó leletekből következtethetünk.

A szír cohors távozása után itt állomásozó légiórészleg, majd az őket követő lovasalakulat idején is a katonaságé maradt a meghatározó szerep Szentendrén. Ez jellemző akkor is, amikor az életkörülmények az általános gazdasági romlás következtében egyre rosszabbá váltak. A Constantinus-kori bizonyos fokú stabilizálódást és gazdasági fellendülést követően újabb és súlyosabb gazdasági és társadalmi problémák nehezítették a katonaság s vele együtt a település lakóinak életét. A vidéki és a határ menti lakosság a katonasággal együtt a IV. század végére egyre jobban elszegényedett.

A IV. század végén, az V, század elején a földhöz kötött paraszti katonaság ritkuló sorait barbár betelepülőkkel töltötték fel. A szentendrei tábor gyérülő létszámú helyőrsége egyre jobban elbarbárosodott, s a római uralom végére szinte teljesen megszűnt a társadalmi, népi különbség a Duna két partján lakó népesség között.