Ostia kikötőjének kiépítését Claudius császár kezdte meg i. sz. 42-ben. Egy hatalmas medencét ásatott, amit körülvett hullámtörő gátakkal, és a bejárathoz világítótornyot épített. A medencét és a Tiberis medrét egy csatornával kötötte össze, az így keletkezett szigetet a késő antikvitásban nevezték el Isola Sacrának. Az építkezés befejezését i. sz. 64-ben, Nero alatt ünnepelték meg. A kikötőt azonban már korábban is használták: irodalmi forrásokból tudjuk, hogy 62-ben 200 hajó semmisült meg a kikötőben, valószínűleg egy cunami következtében amit a Vezúv-környéki városokat is súlyosan megrongáló földrengés okozott. Ettől fogva Ostia Róma legfőbb kikötője lett a nyugati és déli irányú kereskedelemben, míg Puteoli továbbra is a keleti kereskedelmet bonyolította.
Traianus i. sz. 106-113 között tovább bővítette a kikötőt egy hatszögű medencével, amely Claudius kikötője mögött helyezkedett el. Ostia kikötőjét az olyan hatalmas méretű gabonaszállító hajók fogadására is alkalmassá tették, mint amilyen az 53 méter hosszú, 14 méter széles, 1200 tonna teherbírású Isis, amit Lukianos leírásából ismerünk (Navigium 5).

Portus kikötőjében, pontosabban a claudiusi medence északi részében összesen tíz hajóroncsot tártak fel a 90-es évek elejéig. A kisebb méretű naves caudicariae feladata az volt, hogy a nagyobb szállítóhajók rakományát felszállítsák a folyón. A Fiumicino 1-2 jelzésű hajóroncs 50-70 tonnás, a Fiumicino 3 csak 27 tonnás navis caudicaria volt, de ennél nagyobbak (akár 200 tonnásak) is léteztek. ANDRÉ TCHERNIA becslése szerint kb. 250 db közepes (vagyis 70 tonna körüli) folyami bárkára volt szükség Róma folyamatos ellátásához. A Fiumicino 4-5 jelzésű 3-10 tonnás csónakokkal a nagyobb hajók kirakodását végezték.

Nagy hagyománnyal rendelkező, jelentős kikötővárosok voltak még Görögországban (Korinthos, Piraeus), Kis-Ázsiában (Milétos, Ephesos), Észak-Afrikában (Carthago) és Dél-Galliában is (Massilia). A folyótorkolatokban fekvő kikötők legnagyobb problémája a feltöltődés vagy eliszaposodás (silting) volt, amelynek megállítására számos óvintézkedést tettek (pl. csatornázás, a folyók elterelése vagy gátakkal történő elrekesztése). A meder kotrására is léteztek bevált módszerek, például a kotróhajó. Ezek közül hármat elég jó állapotban sikerült feltárni Massilia (Marseilles) római kikötőjében, amely szintén ezzel a problémával küszködött.