Az építkezés befejezését 64-ben, már Nero alatt ünnepelték meg. A kikötőt azonban már korábban is használták: irodalmi forrásokból tudjuk, hogy 62-ben 200 hajó semmisült meg a kikötőben, valószínűleg egy cunami következtében, amit a Vezúv-környéki városokat is súlyosan megrongáló földrengés okozott. Ettől fogva Ostia Róma legfőbb kikötője lett a nyugati és déli irányú kereskedelemben, míg Puteoli továbbra is a keleti kereskedelmet bonyolította.
Traianus Kr. u. 106-113 között tovább bővítette a kikötőt egy hatszögű medencével, amely Claudius kikötője mögött helyezkedett el. Elsőként Russell Meiggs fogalmazta meg azt az elméletet, hogy a 2-3. században az alexandriai gabonaszállító flotta Portusban rakta ki terhét, nem Puteoliban. Ezt a szerző arra alapozta, hogy Antoninus Pius alatt megjelent egy érem ANNONA AUG FELIX S C felirattal és Alexandriára utaló szimbólumokkal; Commodus idején pedig az alexandriai nauklérosok testülete állított itt dedikációt (IG XIV 918). Sarapis kultuszához kötődően is számos alexandriai polgár hagyta hátra nevét görög feliratokon (a szentélyt magát egy bevándorló alexandriai család építtette, és 127. január 24-én avatták fel), a fossa Traiana déli partján pedig egy Isis-szentélyt is emeltek.
Ostia Alexandriával fennálló kapcsolatára a legfontosabb bizonyítékokat a Piazzale delle Corporazioni 2. század közepe és 3. század eleje között keletkezett statiói szolgáltatják: a 26. és 27. számú statio valószínűleg a [naviculariorum Ale]xandrin[orum] tulajdonában lehetett, akik egyebek mellett egzotikus vadállatokat is szállítottak Rómába. (A szögletes zárójelek itt a feliratos szövegből hiányzó részek modern kiegészítéseit jelzik.) Ezt a Meiggs által felvetett radikális változást azonban ma már nem fogadja el a kutatás, mivel Puteoli a 2-3. században is tovább virágzott.
A kikötőkben rendkívül kevés alexandriai és általában keleti eredetű kerámiát találtak, ugyanakkor számos egyiptomi és keleti (kis-ázsiai) eredetű márvány érkezett Ostiába. A kikötő(k)re a procurator portus Ostiensis, más néven procurator portus utriusque felügyelt, az ő hatáskörébe tartozott az ide érkező termékek (gabona, olaj, bor, márvány, fémek stb.) ellenőrzése is. Ostia virágkora tehát a 2-3. századra esett. A Severusok kora után egyértelmű hanyatlás következett be, a horreumokat és a városi villákat felhagyták.
Ostia kikötőjét alkalmassá tették az olyan hatalmas méretű gabonaszállító hajók fogadására is, mint amilyen az 53 méter hosszú, 14 méter széles, 1000 tonna teherbírású Isis, amelyet Lukianos leírásából ismerünk. Portus kikötőjében, pontosabban a claudiusi medence északi részében összesen tíz hajóroncsot tártak fel a kilencvenes évek elejéig (Fiumicino 1-9, Monte Giulio 1).
A kisebb méretű naves caudicariae feladata volt, hogy a nagyobb szállítóhajók rakományát felszállítsa a folyón. A Fiumicino 1-2 jelzésű hajóroncs 50-70 tonnás, a Fiumicino 3 csak 27 tonnás navis caudicaria volt, de ennél nagyobbak (akár 200 tonnásak) is léteztek. André Tchernia becslése szerint kb. 250 közepes méretű (vagyis 70 tonna körüli) folyami bárkára volt szükség Róma folyamatos ellátásához. A Fiumicino 4-5 jelzésű 3-10 tonnás csónakokkal a nagyobb hajók kirakodását végezték.
Portus a hexagonális kikötő minden oldalán és a csatorna északi partján is tele volt horreumokkal, amelyek közül ez idáig legjobban a Grandi Horreát tárták fel. Ennek 64 cellája volt, amelyek mérete a 4,5 x 7-től a 4,5 x 17,5 méterig változott, padlóját felemelték (suspensurae), nyilvánvalóan azért, hogy a benne tárolt gabonát szellőztetni tudják. A cellákat modern példák alapján akár 2,5-3 méter magasságig is feltölthették gabonával, ami azt jelenti, hogy egyedül a Grandi Horreában több mint 5000 tonna szemes terményt tárolhattak.
Az eddig feltárt ostiai tárházak összes alapterülete 33 000 m2, amelyen kb. 32 000 tonna gabonát tárolhattak. Sok ez, vagy kevés? Az évi 60 millió modius római gabonaimport amiről irodalmi forrásaik szólnak 390 000 tonnának felel meg. Vagyis az eddig feltárt ostiai horreumok kevesebb, mint 10%-át fedezték Róma szükségleteinek.
Az újabb kutatások szerint Traianus korára az ostiai raktárak tárolókapacitását 92 000 m2-re növelték. Az eddig feltárt magazzini-épületek többségében Bruttianae officina bélyeggel ellátott téglákat találtak, amely M. Rutilius Lupus tulajdonában volt, aki Traianus idején a praefectus annonae tisztséget is betöltötte.
A magazzini java részében ahol a suspensurae padlózatot alkalmazták bizonyosan gabonát tároltak, de egyéb terményeknek is létezhettek raktáraik (például a hexagonális kikötő III. szekciója mellett valószínűleg olajraktárak álltak), ezeket azonban egyelőre még nem tudjuk meghatározni. A tárolókapacitások mostani ismeretében eléggé valószínűtlen Septimius Severus életrajzírójának állítása, amely szerint a császár halálakor hét évre elegendő gabonát hagyott hátra Róma népének (Historia Augusta: Septimius Severus élete 8.5).
Michael Heinzelmann véleménye szerint az ostiai horreumok nagy része nem csak gabonatárolóként, hanem kereskedőházként is funkcionált. Különösen igaz ez a privát építésű és fenntartású horreumokra, amelyekben főként keleti luxusárukat árusíthattak. A városban jelen volt a gabonakereskedők (mercatores frumentarii) collegiuma is, akiket számos feliraton örökítenek meg a 2. század közepén. Ugyancsak több felirat örökíti meg a mensores frumentariit, akiknek kulcsszerepük lehetett a gabonaraktárak nyilvántartásában és a Rómába történő áruszállítás bonyolításában.
Grüll Tibor