Pilátust, Júdea procuratorát Marcellus procurator (Kr. u. 36-37) követte, majd Marullus procurator (37-41).
Philippus tetrarcha területét 34-ben I. Heródes Agrippa kapta meg a királyi címmel. Caligula császár Tiberius halálakor, egy félévi börtön után szabadította ki Agrippát, aki bizalmas barátja volt, nemcsak uralkodói területét növelte meg, hanem királyi címet is adományozott neki, s mindazt, ami ezzel a címmel járt. Kr. u. 41-től néhány évre uralma alatt egyesült az ország. Uralma után 44 ben C. Cuspius Fadus (44-46) a római procurator. Erre az évre esik Theudás felkelése.
Az adóteher meglehetősen nagy volt: a rómaiak a körzetekre beosztott tartományt kiadták adó-főbérlőknek, akik egy összegben szolgáltatták be az adót. A főbérlők vagy fővámszedők kisebb vámszedőkre bízták az adó behajtását: ezek egy bizonyos százalékot kaptak a behajtott összegből. A vámszedő asztal mellől hívta el Jézus Mátét (Mt 9:9 kk), és meglátogatta egy kisebb vámszedő csoport fejét, Zákeust is (Lk 19:1-10). A vámszedők általában nemcsak a kivetett adót szedték be, hanem annyit, amennyit csak tudtak. Keresztelő János ezért mondja a vámszedőknek: „a megszabottnál többet ne követeljetek" (Lk 3:13).
A vámszedőket népnyúzóknak tekintették. Kr. u. 45/46-48 között Tiberus Julius Alexander lett a procurator. Júdeában a helyzet egyre nehezebb lett: a gyülekezet is nehéz helyzetbe jutott; a szorult anyagi helyzetbe jutott ősgyülekezetet a pogánykeresztyének támogatták rendszeres gyűjtés (kollekta) eredményéből.
Kr. u. 52-55/60 között M. Antonius Felix a procurator. Pál az ő ideje alatt fogságban volt, mivel Jeruzsálemben életére törtek, és gyilkos tervet szőttek ellene. Kr. u. 53-90 II. Agrippa volt a király, 55/60-62 között Porcius Festus a procurator, 62-64/65 Luceius Albin u s lett Festus utóda, majd Gessius Florus 64-66 következett. Az ő idejében tört ki a zsidó háború.
A zélóták hatása egyre nagyobb volt, a nép szívesen hallgatott apokaliptikus próféciáikra. A helyzet annyira feszültté vált, hogy kis szikra is nagy tüzet lobbanthatott lángra. Az első ütközetre Cézáreában és Jeruzsálemben került sor. Gessius Florus procurator kénytelen volt Jeruzsálemből kivonulni. Agrippa semmit sem tudott enyhíteni a feszültségen, sőt mivel megkövezés fenyegette életét, távozott a városból.
A város ezzel teljesen a felkelők kezére került. A zélóták vezetésével az esszénusok is részt vettek a harcban. Nero Vespasianust küldte ki a harc leverésére. Vespasianus 67-ben le is győzte Galileát és Samáriát. Ezután 68-ban Idumea és Perea ostroma következett. A harc közben a qumráni település is elpusztult. Vespasianus a hadi cselekmények menetét szándékosan lassította, és amikor megkapja a hírt Nero haláláról, véget vetett a harcnak.
A belső villongások azonban nem szűntek meg: három párt harcolt egymás ellen. Az ünnepre jövő zarándokokat vér és pusztulás, hullák tömege fogadta. Miközben a belső ellenség háborúval sanyargatta a várost, öregek és asszonyok azon imádkoztak, hogy bárcsak jönnének a rómaiak, hogy véget vessenek a rettenetes állapotoknak.
70-ben azután Titus el is indul Jeruzsálem ostromára. Seregei körülvették a város külső falát, az ún. harmadik falat, amelyet I. Agrippa építtetett. 14 napi harc után áttörték, majd további öt napi kemény küzdelem után a második falon is átjutottak. Titus a templom átadására szólította fel a zsidókat, békeajánlatát azonban elutasították. Így folyt tovább a végső küzdelem, amely mérhetetlen emberáldozattal és pusztulással járt.
A városból csak Nagy Heródes egykori palotája és a nyugati városfal egy része maradt meg. Vespasianus és Titus a győzelmet Rómában ragyogó triumphussal ünnepelték meg. A Szentföld erődítményei közül utolsónak Masada esett el (Kr. u. 73-ban), a Holt-tenger délnyugati partján.
Izráel főpapjai ebben a korban a következők voltak: Jonathán, Annás fia, Teofilus, Simon, Jonathán (másodszor I. Agrippa 41-ben tette főpappá), Mátyás, Alioneus, I. József, Jónathán, Ismáel, II. József, Annás, IV. Jézus, Gamáliel fia, végül Mátyás: az ő idejében pusztult el Jeruzsálem.