Kiemelkedő szerepe volt köztük Istvánnak, akit merész tanítása miatt kövezett halálra Izráel hivatalos testülete, a Nagytanács. Ennek a korszaknak másik kiemelkedő alakja, Filep az evangélista. Júdeában és Samáriában munkálkodott, a családja tagjai is buzgó keresztyének voltak. Az egyház élete harmadik fázisának képviselője Pál, a pogányok apostola. Munkája révén a „a föld végső határáig" eljutott az evangélium.
Az ősgyülekezet
Még Tiberius a római birodalom császára, amikor távol keleti provinciájában, Júdea és az egész világ zsidóságának központjában, Jeruzsálemben megszületett az első keresztyén gyülekezet, az ősgyülekezet. Benne a megdicsőült Krisztus volt jelen és munkálkodott a Lélek által. A gyülekezet, önértelmezése szerint, Isten messiási népe. Vezetőjük a tizenkét apostol, Isten népének a reprezentánsaként. A szeretet rendje szerint éltek. Életük néhány vonásában a qumráni közösség életére is emlékeztet.
A gyülekezet tagjai házakban jöttek össze, hogy az utolsó vacsorára emlékezve együtt étkezzenek. Jézus visszajövetelének a reménysége örömmel töltötte be életüket. Önkéntes vagyonközösség volt köztük. Aki a gyülekezethez tartozott, az előbb Jézus nevére való hivatkozással megkeresztelkedett. Ebben különböztek környezetüktől, akikkel együtt a templom és a törvény mellett kitartottak (ApCsel 2:41-47. 4:35-5:11).
A Templom népe és a gyülekezet között azonban hamarosan feszültség támadt. Izráel vezetői ugyanis azt akarták elérni, hogy a názáreti Jézusról többé ne legyen szó. Ezért fenyegették és büntették az apostolokat.
Péter és János börtönbe is került. A Nagytanács fenyegetései ellenére azonban tovább végezték munkájukat. Isten különös útmutatása: látomás alapján értette meg Péter, hogy új korszak kezdődött el. Isten mindenkire kiterjesztette kegyelmét, és mindenkit vár országába. Minden nép között kedves előtte, aki őt féli és a jót cselekszi (ApCsel 10:34). Cézáreában, Liddá-ban, és Joppéban az a Péter járt, aki értette és elfogadta Isten új útját.
I. Heródes Agrippa, uralkodásának végén, kedvébe akart járni a zsidóknak, ezért Jakabot kivégeztette, Pétert pedig börtönben őriztette. Péterre azonban még szükség volt a missziói munkában, így Isten nem engedte, hogy Heródes kegyetlenkedésének áldozatává legyen. Szabadítót küldött, aki megnyitotta Heródes börtönének ajtajait. Péter tovább munkálkodott. Munkája elsősorban Izráel keretei között folyt, de nem zárkózott el a pogányok közti munka elől sem.
Jakabnak az Cr testvérének, és körének hatására véghezvitt antiochiai képmutatását, amellyel megtagadta a pogánykeresztyénekkel korábban már vállalt szolidaritását, Pál nem hagyta szó nélkül. Élete végén Péter Rómában volt: itt halt vértanúhalált. Rómában hirdetett beszédeit a gyülekezet kérésére örökítette meg hűséges munkatársa, Márk. A legrégibb evangélium mögött, amelyet Mt és Lk forrásként is felhasznált, Péter tekintélye áll.
A pogányok fővárosában hirdetett evangélium Jézus tetteire teszi a hangsúlyt: Jézus tetteit hirdeti, a hallgatóságára bízza a döntést. Mark evangéliumát nem véletlenül nevezik a rejtett epifániák könyvének.
Péter tekintélye van a Péter I. és II. levele címen ránk maradt irat mögött is. Az első levél Silvánus tolmácsolásában és megfogalmazásában lett a gyülekezet közkincsévé. A második levél egészen késői, Júdás levelével való hasonlósága feltűnő, a kánoni és apokrifus hatarán áll, alighanem a legkésőbbi újszövetségi irat. Az ismeretlen szerző Péter tekintélyével hat a gyülekezetekre.
János az ún. oszlop-apostolok (Péter, János, Jakab) egyike. Zebedeus fia, testvére Jakab: az Újszövetség Zebedeus fiai néven is említi őket. Valószínűleg az ő másik neve, amely-mögé a negyedik evangéliumban rejtőzik, „a tanítvány, akit Jézus szeretett."
Az egyház kezdeti időszakában Péter mellett volt. Később a kisázsiai gyülekezetek körében munkálkodott. Testvére, Jakab már 44-ben halott (ApCsel 12), ő még a század végén is élt. Így ismerhette az első három evangéliumot (az ún. szinoptikusokat). Ezért írt egy másféle szemléletű evangé1iumot, amely javítja és kiegészíti azok adatait. A szemtanú alaposságával és pontosságával beszél az eseményekről. A radikális kritikai iskolák képviselői ugyan e művet egy állítólagos efézusi „János presbiternek", vagy még inkább János tanítványi körének tulajdonítják, és forrásokra vezetik vissza.
Az evangélium az I. század utolsó évtizedében keletkezett. János levelei és a Jelenések könyve föltétlenül egy szerző műve. A Jelenések könyve az Újszövetség egyetlen prófétai irata: apokaliptikus formában a küszöbön álló üldözésekre készíti fel a gyülekezeteket. Művészi a felépítése, költői a nyelve és életet munkáló, megerősítő az üzenete. Küzdelmeken, harcokon, szenvedéseken át vezet az egyház útja, mint a Mester útja a dicsőségbe.
A könyv újra és újra visszatérő motívuma a Bárány dicsőítése és annak az üzenetnek a kihirdetése, hogy ő Úr : Ura az eseményeknek, bármi történjék is. A történelem annak az Istennek a kezében van, aki így szólal meg a könyv vége felé: „Imé, mindent újjá teszek!" (Jel 21:5).
A Jelenések könyvének megítélésében a legradikálisabb kritikai iskola képviselője is csak odáig megy el, hogy a könyv szerzője előttünk lehet ismeretlen, de a maga korának ismert, nagy tekintélyű egyénisége. Az idős János apostol, a szeretet apostola, mikor száműzetésbe került Patmosz szigetére, írásai által erősítette és éltette a gyülekezeteket, helyesebben ottani látomásában kapott indítást egy ilyen könyv megírására.
A gyülekezet a zsidóság hellénista elemei közül való tagokkal növekedett: ez öröm és probléma volt egyszerre. Elkezdődött a gyülekezet életének második fázisában a tisztségek megosztása (ApCsel 6-7). A missziói munka megindult Jeruzsálem határain túl is: István megkövezése után az üldözött gyülekezeti tagok elhagyták Jeruzsálemet, de menekülésük missziói úttá lett.
A missziói munka megindulása Caligula császár és I. Heródes Agrippa király uralkodási idejére esett. Fi1ep evangélista nevéhez kapcsolódik a missziói munkának ez a szakasza. Ő Samáriában munkálkodott és megakadályozta a keresztyénségnek pogány elemekkel való keveredését, nemet mondott arra, hogy az egyházi tisztség pénzen megvásárolható legyen (ApCsel 8: Simon mágus esete, innen veszi eredetét a későbbi „simonia" kifejezés). Galileában és Samáriában gyülekezetek alakultak: Jézus üzenete ledöntötte a válaszfalakat. Krisztus követei útban voltak a népek világához: Antiokhia missziói centrummá lett. Radikális fordulat következett be Isten népe életében: eddig a népek képviselői mentek el Jeruzsálembe, mostantól fogva Krisztus követei mennek a népekhez.
Pá1, a pogányok apostola, sem a tizenkettes, sem a hetes körhöz nem tartozik, jelentősége egyedülálló. Isten áthúzza az emberi koncepciót, ha ütközik akaratával (ApCsel 9): így lett a gyülekezetek „felszámolására" induló Saulból, gyülekezeteket építő Pál, a zsidó-rabbi-jelőltből a pogányok apostola (Kr. u. 33/35). Pált Isten előkészítette sajátos feladatára. Claudius császár uralkodása kezdetén, I. Heródes Agrippa uralkodása végén (44), amikor éhség volt a földön, Pál vitte el Barnabással együtt az ősgyülekezetnek a pogánykeresztyén gyülekezetek adományát.
Jeruzsálemben nagy volt a zűrzavar ebben az időben, és I. Heródes Agrippa halála után még csak rosszabbodott a helyzet. Erre az időre esett Theudás felkelése. Pál első missziói útjára Tiberius Iulius Alexander procuratorsága alatt került sor. 44 után indult el Barnabás és Saul Antiokhiából, Észak-Szíria fővárosából, a római birodalom harmadik városából, a pogánymisszió centrumából.
Az evangéliumot a maga sajátos módján a diaszpóra-zsidóság is terjesztette. Claudius császár 44-ben nyilván a keresztyének körül támadt zavargások miatt tiltja ki a zsidókat Rómából. Természetesen kívülálló részére nem olyan éles még ekkor a határ a zsinagóga zsidósága és a zsidókeresztyénség között, annál is kevésbé, mert ebben az esetben egy fajhoz tartozókról volt szó.
Pál és Barnabás útja Se1eukiába vezetett, amely Antiokhiától mindössze 25 km-re van: a Földközi tenger partján fekvő kikötővárosa Antiokhiának, Kr. e. 300 körül a Seleukidák alapították. Innen Ciprusba, a Földközi tenger keleti részén levő szigetre mentek. Rendkívül termékeny, erdős-hegyes vidék volt ez, híres rézbányáiról. Kr. e. 58 óta római birtok, Kr. e. 22 óta pedig szenátori provincia, élén egy proconsullal. Lakossága görög, föníciai és zsidó.
A sziget fővárosa
A keleti részén fekvő Szalamisz: ide érkeztek Pálék. Az egész szigeten áthaladtak és Páfoszban fejezik be a ciprusi munkát (ApCsel 13:4-12). A páfoszi történet óta szerepel az apostol Pál néven. Útjuk Pamfilia fővárosába P e r g é b e vezet. Itt vált el tőlük János-Márk. Munkájuk új színhelye apizidiai Antiokhia. Jelentős város, Seleucos Nicator alapította, és a város nagy hatással volt környékére. Pál a vidék centrumait kereste fel, és először mindig a zsinagógába ment.
A Kelet felé vezető nagy országúton folytatták útjukat, s egy termékeny síkság közepén fekvő városba, Ikoniumba jutottak. Ikonium népesség szempontjából Frigiához, politikailag pedig Galácia provinciához tartozik. Innen Lisztrába, Timótheus szülővárosába mentek. Derbében, útjuk következő állomás helyén hosszabb ideig nyugodtan munkálkodhattak. Derbe, Ga-ius szülővárosa (ApCsel 20:4). Derbéből azon az útvonalon mentek le Attáliába, a Perge mellett levő kikötővárosba, amelyiken jöttek. Innen hajóztak vissza Antiokhiába.
Az első missziói út után Fönícián és Samárián át Jeruzsálembe mentek (Kr. u. 48-49). A jeruzsálemi apostoli gyűlés ekkor foglalkozott a pogányokból lett keresztyének kérdéseivel, és megállapodásával megoldotta a misszió során felvetődött problémákat (ApCsel 15). Az apostoli gyűlés határozatával indult el Pá1 és Silás a második missziói útra. Szíria és Kilikia tartományai felől érkeztek, tehát az első missziói út alkalmával felkeresett városokat fordított sorrendben érték el.
Először jutottak Derbébe, majd Lisztrába : itt az apostol Timótheus személyében egy hűséges és odaadó munkatársat nyert. A következő hosszabb útszakaszt csak nagy vonalakban tudjuk követni. Frigia és Galácia tartományain haladt át útjuk: Frigia a keleti orgiasztikus kultuszok fészke, a montanizmus hazája.
Galácia Frigia szomszédságában, tőle keletre feküdt. Galácia lakóiról kapta a nevét, Kr. e. 25-ben lett római provincia. Pálék útja e két tartományon át Troászba vezetett: ez az Égei tenger partján fekvő kikötőváros volt. Itt kapott Pál útmutatást (ApCsel 16:1-10) további munkájára nézve.
Munkatársi gárdája új taggal szaporodott: Lukács, a szír származású orvos személyében: ő is velük ment új állomáshelyükre, Filippibe. A legközelebbi úton, Szamotrakénát mentek tovább, és így érkeztek meg Neápolisz-ba, Filippi kikötővárosába, amely 13 km-re volt tőle. Filippi teljes neve a római korban Colonia Augusta Iulia Philippi, keletről nyugat felé haladva a híres Via Egnatiának az első állomása.
A régi Krénides helyén alapította Philippus makedón király, s a maga nevéről nevezte el. Aranyés ezüst kincse volt a makedón királyok hatalmának megalapozója és forrása. A rómaiak Kr. e. 168-ban a pydnai csata után Makedóniát négy részre osztották fel. Az első a Strymon és Nestos közötti rész Amphipolis fővárossal: erre a részre esik Filippi is. Brutus itt elszenvedett veresége után (Kr. e. 42) lett Filippi jelentősebb várossá.
Az actiumi csata után (Kr. e. 31) még nagyobb mértékben fejlődött. Octavianus ekkor a gyarmati sorban élő és az ő pártján álló veteránokat jutalomként visszatelepítette Itáliába, és a helyükre Antonius-párti veteránokat telepített Filippibe: a várost a ius Italicum-mal ruházta fel. A város lakói büszkék voltak itáliai eredetükre és kiváltságos helyzetükre. Izráel fiaitól erősen elzárkóztak, ezért a városban csak kevés zsidó élt.
A ius Italicum azt jelentette, hogy a városnak egyenrangú alkotmánya volt az itáliai területen levő római koloniákéval, élen a duumviri praetores (s t r a t é g o i) állottak: közigazgatási hatóság, messzemenő bíráskodási joggal, de pallosjog nélkül, viszont lictorokat (hatósági szolga) is tartottak. Filippiben zsinagóga nem volt.
Pálék a folyó partjára, mintegy 2 km-re mentek ki a városból. Filippiben, Európa földjén az első helységben megalakult a gyülekezet. Útjuk következő állomása Thesszalonika volt. A Via Egnatia vonalán folytatták tehát útjukat nyugat felé, és Amfipoliszon, valamint Apollónián áthaladva jutottak el Thesszalonikába. Filippitől Amfipolisz 48, tőle Apollónia 47, és Apollóniától Thesszalonika 57 km-re volt.
Thesszalonika a Therma-i öböl mellett a Kissos hegy lábánál fekszik. A város helyén eredetileg a meleg gyógyforrásairól elnevezett Therma város állt. Ennek a helyét foglalta el az a város, amelyet Kr. e. 315-ben a makedoniai Philippos veje, Kassandros alapított. Az új várost feleségéről, II. Philippos lányáról, Nagy Sándor testvéréről, Thessalonikéről nevezte el.
A rómaiak Makedónia meghódítása után a provincia fővárosává tették (Kr. e. 146). Mivel a második polgárháborúban Octavianus és Antonius mellett foglalt állást, szabad várossá lett, saját alkotmánya volt, községi képviseleti szervvel és önálló városi vezetőséggel (p o l i t a r c ha i, 5-6). Számos zsidó élt a városban. Kr. e. 58-ban itt élt száműzetésben Cicero.
A század elején Szaloniki, néhány éve ismét Thessaloniki néven szerepel. A többes szám első személyű tudósítása az Apostolok Cselekedetei könyvének itt megszakad, Lukács ugyanis Filippiben maradt. Rövid munkásságuk után, testvérek segítségével jutott tovább Pál Béreába. Bérea, a mai Verria, 80 km-re volt Thesszalonikától délnyugatra, azonban nem egy tartományrészbe esett bele. Bérea már a harmadik kerülethez tartozott (Id. ApCsel 16:11).
Elég nagy és népes város volt. A forgalomból meglehetősen kiesett, mivel a Via Egnatia vonalától délre feküdt; nyugodt és csendes hely volt. Pálék a thesszalonikai zsidók szervezkedése miatt leleményesen tovább folytatták útjukat, s Athénben kezdték újra missziói munkájukat. Athén az attikai kultúra középpontjaként vált híressé, a tudomány és művészet fellegvára volt.
A római korban lassú hanyatlásnak indult: kereskedelmi téren Korinthus lett veszélyes vetélytársa, tudományos téren pedig Alexandria. A város filozófiai érdeklődése még mindig nagy volt. A császárkor elején újra virágzásnak is indult Athén, azonban ez nem sokáig tartott. Hadrianus korában érte el csúcspontját, utána már hanyatlásnak indul.
Az athénieket minden érdekelte, de semmit sem vettek komolyan. Különösen érdekelte őket az új szellemi irányzatok, új filozófiai tanítások megjelenése, feltűnése. A vitaalkalmakat nagyon szerették, a vitát magáért a vitáért folytatták. Az abszolút igazság iránt szofista örökségként nem volt érzékük. Annak volt sikere köztük, aki a legfrissebb szellemi szenzációval jelentkezett.
Pált leverte a bálványokkal tele levő város, és felháborította a sok tétlen ember, akik a nagy múlt örökségéből akartak élősködni. Pált Athénben érintette meg először igazán a pogány világ levegője. A hanyatlásnak indult Athénben is voltak azonban olyanok, akik elfogadták az evangéliumot. A régi városban megjelent az új élet irányába mutató, az új életet jelző keresztyén embertípus.
Pál munkásságának újabb állomása az akkori Görögország fővárosa: Korinthus. A távolság a két város között nem nagy, a különbség azonban óriási. A régi Korinthust, amely Homérosznál még párhuzamosan szerepel a Korinthus és az Ephyra névvel, Kr. e. 146-ban C. M u m m i u s elpusztította, ezután száz évig a város halott volt. I u l i u s Caesar nevéhez fűződött a város újjáalapítása, róla nevezték el Laus Iulia Corinthusnak.
Gazdag, forgalmas kereskedő város volt, Kr. e. 27-ben Korinthus Achaia fővárosa lett. Lakói zsidók és görögök, fényűző életet élő gazdagok és nyomorgó szegények voltak. Ez a Korinthus a világvárosok fény és árnyoldalait egyaránt mutatja. Pál egy pontuszi származású zsidó férfival, Aquilával és feleségével Priscával, ismerkedett itt meg, akik Rómából érkeztek, nem sokkal előbb, a Claudius-féle edictum miatt (49-50). Korinthus a második missziói út centruma. Pál másfél évig munkálkodott a városban. Innen írta az I. Thesszalonikai levelet.
Munkája itt sem volt zavartalan, mert az engedetlen Izráel a politikai hatóság megnyerésével próbált akadályt gördíteni elé. Ez ugyan nem járt sikerrel, viszont Pál tovább ment a maga útján. A korinthusi gyülekezet először zsidókeresztyén, később azonban tipikusan pogánykeresztyén gyülekezet volt.
Korinthusból Pál útja a következő állomásokon halad át: Kenkrea, Efézus, Cézárea, Jeruzsálem; Jeruzsálemből ment vissza Antiokhiába. Innen indult el Pál a harmadik missziói útjára (az ún. „missziói útak" ilyen beosztása hagyományos, de nem föltétlenül helytálló). Galácia és Frigia tartományain áthaladva Efézusba ment át.
Pál harmadik missziói útjának olyan jelentős állomása volt Efézus, mint amilyen az első missziói útján a pizidiai Antiokhia, a másodikon pedig Korinthus. Efézus nemcsak Kisázsia, hanem az egész ismert világ jelentős városa volt. A rómaiak által létrehozott Asia provincia területén feküdt, a mai Kisázsia nyugati partján a Kaüsztrosz folyó torkolatánál. A föníciaiak alapították: Rómából, Korinthusból és Alexandriából Efézuson át vezetett az út a római birodalom keleti részébe.
A városban naponként igen sok ember megfordult. Nevezetessé tette óriási méretű és ragyogó szépségű Artemis-temploma, amely a kisázsiai görögség nemzeti kultuszának éppen úgy központja volt, mint Izráel fiainak a jeruzsálemi templom. Pál a pogány népek világszerte ismert központi kultuszhelyére került, amikor Efézusba belépett. Munkásságának ebben a szakaszában nem ő ment városról-városra, hanem a különböző városok lakói mentek őhozzá.
Efézus a környék misszió középpontjává lett. Pál efézusi munkássága nyomán született meg a kolosséi, hieropoliszi, laodiceai és sok más környékbeli gyülekezet. Számos levelet is küldött innen azoknak a gyülekezeteknek, amelyekben korábban munkálkodott. Állandóan kapcsolatban volt a gyülekezetekkel, egyrészt gyülekezeti tagok keresték fel, másrészt ő küldött munkatársai közül egyet-egyet a gyülekezetekhez.
Aktuális kérdéseiket, amikor a szükség úgy kívánta, levélben adott útmutatással igyekezett rendezni. Efézusból írta a 2. Thesszalonikai levelet (54) valamivel előbb a Galatákhoz írt levelet (52; ha ti. az Észak-Galáciai elméletet fogadjuk el; újabban egyre inkább erre hajlik a neves újszövetségesek nagy része). Az 1. Korinthusi levél is itt született meg (55. tavaszán). Ugyancsak innen küldte az ún. fogságból írt leveleket, a Filippi levelet, az Efé-z u s i levél néven ismert körlevelet, a Kolosséi és Filemon-levelet (55 telén). Ezeket a leveleket ugyan némelyek a caesareai (cézáreai) fogság idejére teszik, mások a római fogságból származtatják egyetlen nyomós érvre hivatkozva, hogy ti. efézusi fogságról az Apostolok Cselekedetei nem beszél. Viszont, ha ismerjük a könyv szerzőjének a koncepcióját, ti. hogy csak arról beszél, ami az 1:8-ban megjelölt eseményt előbbre viszi, és korántsem akar elmondani mindent, ami a missziói munka során tény volt, akkor ez nem elég súlyos érv a levelek efézusi keletkezése ellen. Különösen nem az, ha sorra vesszük azokat az érveket, amelyek a levelek efézusi keletkezése mellett szólnak.
Ahogyan az efézusi helyzetet ismerjük, Pál meglehetősen hosszú efézusi tartózkodása (3 év) alatt elképzelhető, hogy fogságban is volt. Az a többszörös és gyors út, amelyet a filippibeli gyülekezet képviselői megtettek, feltétlenül arra utal, hogy a várostól nem túlságosan messze levő Efézusban fogoly Pál.
Efézusi hosszú és eredményes munkája után Makedóniába vezet útja: Filippit, Thesszalonik át és Bére át látogatta meg. Filippiből írta a 2. Korinthusi levelet (56 őszén). Ez után meglátogatta a gyülekezetet és itt írja meg a Római levelet, majd Filippibe megy vissza, s innen Troászba megy (Troász mai neve Eskistambul), Mizia kikötője, a Nyugat-Ázsia és Makedónia közti forgalom centruma. Nagy és viharos múltú város.
Az ásatások tudós irányítói őskori, kőkorszakbeli települések romjaira bukkantak itt. Kr. u. 1000-ig püspöki székhely volt. A második missziói út során Filippiben maradt Lukács itt, a harmadik missziói út vége felé csatlakozik újra Pálhoz, amikor Filippibe ellátogatott, így Troászban már ismét jelen van.
Troászból Pál gyalog, munkatársai hajón indulnak tovább déli irányban, a mintegy 25 km-re levő Asszuszba. Innen együtt folytatják útjukat Milétuszig. Mi1étusz 70 km-re van Asszusztól. Régi híres város, négy kikötővel, valamikor Iónia fővárosa, a Maiandrosz folyótól nyugatra, Kisázsia nyugati partján fekszik. Híres ókori filozófusok: Thales és Anaximenos hazája.
A perzsák pusztították el, a rómaiak korában nem volt nagyobb jelentősége: ma csak egy falu őrzi emlékét. Pál itt búcsúzik el az efézusi gyülekezet vezetőitől. Pál a legrövidebb utat választva indul innen társaival együtt Jeruzsálembe. Lukács szemtanúként számol be az eseményekről. Útjuk Kisázsia déli partján Ciprustól balra vezetett. A nagy távolságot rövid idő alatt megtették. Sehol sem időztek, csak Tiruszban, Ptolemaisz-ban és Caesareában (Cézárea) Tírusz, a görög Tyros, a héber Cór néven ismeretes, jelentése: „szikla". Fönícia legnevezetesebb városa.
A Kr. e. 14. században már a Tell-Amarna levelekben meg van említve Kr. e. 1100 óta föníciai városszövetség fővárosa. Fontos kereskedelmi központja a Földközi tengernek, ma Sur a neve. Ptolemaiszb an éppen csak a testvéreket köszönti Pál és a tőle 40-50 km-re levő Caesareában (Cézárea) Filep evangélistát látogatja meg. Filep a hetes kör tagja volt, lányai is az egyház szolgálatában álltak.
Filep házában egy próféta, Agabus, prófétai jel által jövendölte meg Pál jeruzsálemi fogságát, amely Jeruzsálembenbe is következett. A diaszpora-zsidóság közül való hellénisták indítják el Pál ellen a nyílt támadást: főként az efézusiak Pál ellenfelei. A tömeget koholt vád alapján akarják Pál ellen hangolni. A templomban törnek Pálra, de a templomon kívül akarják megölni. A római hatóság azonban közbeszól.
Az Antonius-várból azonnal megjelennek a rómaiak, és megakadályozzák a fanatikus vallási őrületből fakadó gyilkosságot. A király ebben az időben II. Agrippa (53-90), a helytartó pedig M. Antonius Felix (52-55/60). Ebben az időben született a kor híres történetírója, Tacitus (55-120).
A római hatóság előtt hamarosan világossá válik, hogy Pál nem politikai lázító, nem az az egyiptomi álpróféta, akinek a felkelését Felix a napokban verte le, és aki elmenekült. A római birodalom védi becsületes polgárai életét, s mivel kiderült, hogy Pál Jeruzsálemben egyáltalán nincs biztonságban, így a procurator székhelyére, Caesareába (Cézáreába) küldik.
A fogoly állami, jogi szempontból nem vétkes, az ellene szóló vád vallásos természetű. A legközelebbi úton, Lidda és Antipatrisz vonalán haladnak. Antipatrisz 60 km-re van Jeruzsálemtől: a gyalogos őrség eddig kíséri Pált. Pál ezzel az úttal elindult Rómába; nem úgy, ahogy ő elgondolta, de mindenesetre Isten oltalma alatt. Felix prokurátorsága után Festus (55/60-62) került Caesareába (Cézárea). Az ő prokurátorsága idején nyílik alkalma Pálnak arra, hogy II. Agrippa király előtt is előadja ügyét.
II. Agrippa, I. Agrippa fia, Nagy Heródes dédunokája. Apja halála után (ApCsel 12:23) Claudius udvarában nevelkedett. Ő az utolsó királya Izráelnek a Heródes dinasztiából: a császár kegyeltje. Jóindulatú, de gyengekezű ember. Miután Pált meghallgatta, elutasítani sem akarta, de helyeselni sem kívánt neki. Annyit azonban megállapított, hogy Pál ok nélkül volt fogságban, nem tett semmi törvénybe ütköző dolgot.
A római útra elég sok huzavona után került sor. Cézáreából a császár udvarába foglyokat szállító hajóval indították útnak: a foglyokért Iulius centurio felelős. Többnyire bűnözőkről van szó, akiket azért küldtek Rómába, hogy a vadállatok elé kerüljenek és így szórakoztassák a cirkusz közönségét. Szidonban szakítják meg először útjukat, majd Ciprus közelébe jutva nem tudják tervük szerint tovább folytatni. Nem tudtak a nyílt tengerre kimenni Ciprus alatt, hanem kénytelenek voltak a kisázsiai partok mellett hajózni Miráig.
Mira jelentős kikötőváros volt Egyiptom - Mira és Mira - Róma közt: a császárkor óta lendült fel. Itt egy alexandriai hajóra szállnak át, amely Itáliába indult. Az út küzdelmes volt, Kréta Jó-kikötőjében szakítják meg. Pál tanácsa ellenére kezdődik el az újabb, életveszélyes út. Sok hányódás után Málta szigetére kerültek.
Málta, Szicíliától délre, a Földközi tenger kis szigete, az ókorban Szicíliálioz tartozott. Több kikötővel rendelkezett, lakói föníciai eredetűek, a pun nyelvet beszélték, de sokan értettek közülük görögül is. Egy kormányzó állt a sziget élén. Lukács beszámolójának eredetiségét ókori feliratok is megerősítik. Egy párnapos szirakuzai és egyhetes puteoli útmegszakítás után érkeznek meg Rómába.
Puteo1i Nápolytól délre fekvő kikötőváros, eredetileg görög, a 2. pun háborúban azonban a rómaiak foglalták el. Innen a Forum Appii-n és a Tres Tabernae-n át haladtak. A Forum Appii Rómától 65 km-re, a Tres Tabernae 49 km-re volt. R ó m á b a n, a birodalom fővárosában Pál könnyű fogságba került.
Az első római fogság szabadulással végződött. Így nyílt lehetősége Pálnak a hispániai útra. Az I. és II. római fogság közti néhány év alatt buzgón munkálkodott Pál. Erre a korra esik a Pásztori levelek írása. Az apostolok cselekedeteinek könyve Pál életének erről az időszakáról már nem szól. Pál második római fogsága az elsővel ellentétben rendkívül súlyos, és ebben az időben, mikor már készült halálára, írta meg a Timoteus-hoz írt második levelet. A levél egészen személyes jellegű, végrendelet-szerű. A szép küzdelem, a nemes harc megharcolás után készül Pál a halálra, s az élet koszorújának az átvételére. Munkáját hűséges munkatársaira bízta.
Lukács, aki az első időszak művelt keresztyén személyisége, írásaival ajándékozta meg a következő nemzedékeket. Műveit gondos forrástanulmányozás alapján írta meg. Az evangélium forrásaként a korábbi Márk-evangélium ősét az ún. Ós-Márkot használta: szerkezetét is alapul veszi. Másik forrása, a Logia (Q, a német Quelle rövidítése) elsősorban Jézus beszédeit tartalmazza.
Önálló anyaga kb. az evangélium egyharmada, Palesztinában élő szemtanúktól Cézáreából, a missziói útján való beszélgetésekből és esetleg palesztinai feljegyzésekből származott. Az ő korában elkezdődik a szóbeli hagyomány írásba foglalása, mivel a szemtanúk kezdenek kihalni, így kisebb összefüggő egységekben (diégésis) igyekeznek megörökíteni Jézus beszédeit és tetteit. Lukács alapos utánajárása az evangéliumban felismerhető. Mátéval egy időben, kb. Kr. u. 70-ben készült el e mű.
Az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv eredetileg Lukács evangéliumának a 2. kötete: a könyv címét nem a szerző adta művének. Ezt a címet a mű akkor kapta, amikor műfajára való tekintettel a kánonizálás folyamán elszakadt az első kötettől, az evangéliumtól. Lukács a mű első felében megszólaltat egy jeruzsálemi - cézareai, egy legendás elemeket tartalmazó és egy antiokhiai - jeruzsálemi forrást. A könyv második felében saját feljegyzései, útinaplója alapján dolgozik, mivel Pál munkatársaként számos eseménynek maga is szemtanúja volt.
Lukács evangéliumával részben közös források alapján dolgozik. Máté evangéliumának a szerzője: az ún. Ós-Márkot és a Logia-forrást használja. A Logia-forrásra, e főleg Jézus beszédeit tartalmazó iratra vonatkozhatik Pappias adata, amely szerint Máté evangéliuma héber nyelvű irat. Máté evangéliumában semmi jel nem mutat arra, hogy fordítás volna, igen jó görög nyelven megírt mű, elsősorban a zsidókból lett keresztyének számára született:
A Zsidókhoz írt levelet egy ideig Pál iratának tekintették, pedig már Origenes rámutatott arra, hogy e mű nem Páltól származik. A század vége felé élő megfáradt nemzedéket biztatja a kitartó küzdelemre Pál tanítványai köréből, az előttünk ismeretlen szerző. Kiváló, többnyire a klasszikus görög nyelv szintjén mozgó irodalmi alkotás ez a könyv.
Jakab levele Judás levelével együtt a század vége felé született meg a gyülekezetek építésére. Nemcsak egy gyülekezetnek, hanem az egyetemes egyháznak szóló intő és vigasztaló irat: a becsületes keresztyén élet folytatására ösztönöz. Tematikája utal arra, hogy abból a korból való mindkettő, amelyben a keresztyénséget már megkísértette az, hogy a hitet csak az intellektus ügyévé tegye, a hit pedig elméletté váljék. Azt igyekszik félreérthetetlenül világossá tenni, hogy Isten a gyakorlatban, az életstílusban is számon kéri a keresztyéneken a Krisztusban való „hitüket" (a p i s t i s fogalmának értelmezésében ragadható meg az állítólagos „ellentmondás" Pál és Jakab tanítása között).