A szadduceusok pártjához azok a papok tartoztak, akik származásukat Cádokra vezették vissza. Innen ered a nevük is:54 héberül cedukim: Cádok követői. Ehhez a csoporthoz később nem csak papok, hanem a gazdag rétegek képviselői: magasrangú tisztek, hivatalnokok, nagybirtokosok és jómódú kereskedők is csatlakoztak. Az előkelő szadduceusok befolyása – a viszonylag csekély taglétszámmal összehasonlítva – rendkívül jelentős volt. A főpapok – a Hasmoneus korszakot kivéve – mindig közülük kerültek ki. Erejük forrását azonban a templom adta, így 70 után, a templom lerombolása és életmódjuk alapjainak megsemmisülése nyomán hatásuk teljesen megszűnt, pártjuk eltűnt a zsidóság életéből.
Politikájukkal a konzervatív irányzatot képviselték, mindig a hatalom oldalán álltak, így lehetőségük volt a hatalom gyakorlására is. Rájuk hatott legerősebben a görög műveltség, a hellénizmus irányából érkező indíttatások, kétségtelenül hellénista irányzat voltak. Későbbi politikájukban rómabarátnak bizonyultak, kerültek minden összeütközést az éppen hatalmon lévőkkel, így befolyásukat fenntarthatták. Ez tette számukra lehetővé, hogy olyan sokáig kezükben tartsák a politikai hatalmat, bár a népre a farizeusok sokkal mélyebb vallásos hatást gyakoroltak.

A szadduceusok a farizeusokhoz hasonlóan a Tóra feltétlen tekintélyében hittek, azonban ellentétben azokkal, nem voltak hajlandók elismerni a szóbeli hagyomány tekintélyét. Természetesen nekik is volt saját értelmezési hagyományuk a jogi és egyéb kérdések terén, de ezeknek nem volt kötelező érvényük, és nem értékelték őket azonosan a Tórával. Csak azt tartották kötelezőnek, ami „meg van írva” a Törvényben. A próféták iratait, és a többi, Tórán kívüli iratot kisebb tekintélyűnek tartották. Tagadták a feltámadást, a lélek halhatatlanságát, valamint a túlvilági büntetést és jutalmazást is. Az angyalok és démonok létezését ugyan nem tagadták – hiszen ezek Mózes könyveiben is szerepeltek –, de azt a kiterjedt angelológiát és demonológiát, amit ebben a korban a farizeusok kifejlesztettek, elutasították.

Érdekes, hogy az Úr Jézus a „saját terepükön” harcolt ellenük, és amikor a feltámadásról kérdezték, nem Ézsaiás vagy Dániel könyvéből idéz – ahol ennek sokkal egyértelműbb magyarázata van –, hanem a Tórából (2 Móz 3:6). Hiszen a szadduceusokat csak ezzel győzhette meg, mivel ezen szakaszok tekintélyét ismerték el irányadónak. A szadduceusok vallása hideg erény- és betűvallás volt, szerintük a Tóra – bár tisztelték – csak a templomba való, nem élő és irányadó a napi életre, hanem csak a múlt egy maradványa.

Az Úr Jézus ezért szállt szembe velük. Bár igazat adott nekik abban, hogy a Szentírás nem azt jelenti, amit a farizeusok – sokszor nyakatekert logikával – kihoztak belőle, „ugyanakkor nincsen igazuk abban, hogy a Szentírást holmi régi emlékként kezelik, melynek egyre kevesebb jelentősége van a jelenben. A farizeusoknak igazuk volt abban, hogy megpróbálták alkalmazhatóvá tenni a Szentírást, ám hibásan alkalmazták módszerüket, mellyel a hagyományt azonos, vagy még magasabb rangra emelték, mint az írott igét. Jézus mindkét irányvonalat korrigálni akarta.”