Az egymást követő császárok újabb meg újabb építkezésekkel gazdagították a várost. Már Tiberius uralomra jutása óta (i. sz. 14) Karthágó lett Africa provincia proconsulának, tehát valamennyi afrikai helytartó közül a legmagasabb rangúnak a székhelye, s ilyen minőségében valamennyi africai provincia politikai központja. Itt tartották a provinciai városok küldötteinek évenkénti tanácskozását (concilium provinciarum), rendszerint a császár születésnapján, s ezen a kötelező szerencsekívánatok mellett mód volt arra is, hogy a provinciák lakói óhajaikat, javaslataikat is előterjesszék. Mint helytartói székhely, egy ideig saját legióstáborral is rendelkezett; — itt állomásozott az Augustusról elnevezett III. legio (legio III. Augusta).
A császárság kezdetekor Africa provincia proconsula volt az egyetlen a senatus által kiküldött helytartó, aki egyben legióval is rendelkező hadsereg élén állt. Gaius Caesar Caligula alatt ez a kivételes helyzet megváltozott. A legiót Karthágóból „vidékre” helyezték, s élére külön legio parancsnokot (legatus legionis) neveztek ki; Traianus óta a korábbi karthágói legio állandó székhelye a numidiai Lambaesis lett, Karthágóban pedig csupán „kisegítő” (auxiliaris) haderő maradt, a városi rendfenntartás érdekében pedig egy ezerfőnyi rendőrosztag (cohors urbana).
Karthágó fejlődése, egyre újabb templomokkal és középületekkel való díszítése különösen a II-III. század császárai alatt öltött hatalmas méreteket. Hadrianus, aki a várost személyesen is meglátogatta, egy ellenőrizhetetlen hitelű közlés szerint olyannyira megkedvelte, hogy a Hadrianopolis nevet akarta neki adni.
Minden bizonnyal ő építette azt a vízvezetéket, amely 80 kilométer távolságból, a Mons Ziguensis (mai Dzsebel Zaghuan) magaslatairól hol oszlopokon nyugvó magas vezetéken, hol a dombok alatt húzódó mélyvezetéken szállította a vizet. A cementbe ágyazott ólomvezeték helyenként még ma is épségben megvan.
A 180 cm magas és 82 cm széles fővezeték egykori napi vízhozama mai becslés szerint mintegy 32 000 köbméter lehetett. Miután biztosították a bőséges vízmennyiséget, megindulhatott a városi élethez elengedhetetlenül szükséges közfürdők építése. Ezek közül háromnak a nevét ismerjük: az Antoninus Pius és Maxentius császár nevét és a Gargilius (valószínűleg gazdag karthágói polgár) nevét viselő thermákat.
Az építészeti maradványokból következtethetően ugyancsak Antoninus Pius idején épült a város 80 000 nézőt befogadó amphitheatruma; méretei tehát megközelítették a római Colosseumét. A hatalmas épület romjai évszázadokkal a város pusztulása után még a középkori arab utazókat is elkápráztatták.
A III. század elején Karthágó a kortárs történetíró Hérodianosz szavai szerint az a város, amely csak Róma elsőségét kénytelen vita nélkül elismerni, de a birodalom második városának rangjáért már nem kilátástalanul verseng a Kelet nagy metropolisaival, Alexandriával és Antiokhiával.
A karthágói feliratok jogos büszkeséggel használhatták a colonia jogú város hagyományos kitüntető jelzőjét: „splendidissima” — a „legragyogóbb” város. Akadnak azonban olyan feliratok is, amelyek a várost nyíltan állítják Róma mellé: „invicta Roma, felix Carthago” (győzhetetlen Róma és boldog Karthágó) olvashatjuk az egyiken.
Az Antoninus-császárok közül az utolsónak, Commodusnak még messzebbmenő tervei is voltak Karthágóval. Hadrianus után ő is új nevet — hosszú története során immár az ötödiket — akart adni a városnak, természetesen belefoglalva a saját nevét is: Colonia Alexandria togata Commodiana.
Az új elnevezés érvénye csak Commodus haláláig tartott (ha egyáltalán életbe lépett), mögötte mégis több rejlik, mint a császár szeszélye és nagyzási hóbortja. Az egyiptomi lakosságnak a 170-es évek óta erősödő ellenállása miatt Alexandria egyre bizonytalanabb élelemforrása lett Rómának, sőt, az alexandriai gabona elmaradása miatt éppen Commodus idején súlyos éhínség s ebből eredő felkelés is sújtotta a birodalom fővárosát.
Ennek a veszélyes helyzetnek a kiküszöbölésére születhetett az a terv, hogy az Alexandriával már-már egyenrangú Karthágó váljék a „római”, mert latin nyelvű és „togát viselő” új Alexandriává. Nyilván ezzel kapcsolatos, hogy ugyanez a császár Karthágó hajótulajdonosainak, a naviculariusoknak — akiken elsősorban múlt a Rómába való gabonaszállítások folyamatossága — ugyanazokat az adókedvezményeket, monopóliumokat és kiváltságokat adományozta, amelyeket eddig csak Alexandria hajótulajdonosai élveztek. Karthágó valóban a legjobb úton volt afelé, hogy Róma után a Birodalom második városává váljék.
A császári kedvezés jelei még világosabban mutatkozták meg az afrikai származású Severusok dinasztiáj a alatt. Septimius Severus (akiről a rossz nyelvek azt beszélték, hogy pun származású és néhány rokona még alig töri a latin nyelvet) büszke volt afrikai származására, és bizonyos önérzettel hangoztatta a pun Karthágó múltjára való emlékezését. Nyilván ennek jele, hogy egy késői, bizánci híradás szerint Hannibal sírját is helyreállíttatta: a „föníciai” múlt immár maradéktalanul illeszkedhetett bele a pun világot is magába olvasztó Róma dicsőségébe.
Ennél azonban sokkal nagyobb horderejű volt az az intézkedés, amely Karthágót Ius Italicummal ruházta fe1. Ennek értelmében Karthágó egyenrangúvá lett Italia városaival, lakói mentesültek a földadó alól, földje nem számított többé provinciának. Emlékérem is hirdeti a kiváltság-adományozást. Indulgentia Augustorum in Carthaginem („a császárok kedvezése Karthágó számára”) — a többes szám Septimius Severus és fiai, Geta és Caracalla hármas uralmára utal.
Severusnak és utódainak rokonszenvét Karthágó iránt vallási tényezők is alátámasztották. A császári család tagjai Afrika és Karthágó isteneit a saját személyes védőisteneiknek is érezték. Így hódolt Severus a Iuno-kultusznak, és nevezte el a karthágói Saturnus melléknevére, a gyümölcshozó Frugiferre utalva a saját uralmával kezdődő egész korszakot Saeculum Frugiferumnak.
A császári család kései, egzaltált tagja, Elagabal, már arra is gondolt, hogy a karthágói égi istennő, Iuno Caelestis kultuszát Rómában is meghonosítja, oly módon, hogy ott „összeházasítja” másik védőistenével, a szír, hemeszai eredetű Napistennel, Héliosszal. Caelestis ősi múltúnak tartott kultusz-szobrát már el is vitette Rómába, amikor egy összeesküvés véget vetett fantasztikus elgondolásainak.
A mintegy negyedmillióra duzzadt nagyváros virágzásának csúcs-pontján, a 230-as években a Birodalomnak nemcsak egyik legnépesebb, hanem leggazdagabb, legpompásabb és legtekintélyesebb köz-pontjai közé emelkedett. Az a gazdasági, társadalmi, politikai és katonai válság, amelynek első hulláma a Duna menti provinciákat már a II. század utolsó évtizedeiben elérte, Afrika metropolisában még nem volt érezhető.