A késő császárkori castrum bástyája és falszakasza
Templom utca

Az aquincumi legió tábor védműveit a 2. századtól a 4. század elejéig több ízben újjáépítették a hadászati követelményeknek megfelelően. Másfél méternél alig vastagabb és mintegy 6 méter magas kőfalai azonban a 4. század közepe felé már e korszerűsítések ellenére sem voltak alkalmasak a támadó harcmodor elleni védekezésre. A legió tábor ellenség felőli, Duna-parti oldalát ezért megerősítették.
A meglévő castrum és a Duna között bekerítettek egy téglalap alakú területet, melynek kelet-nyugati középtengelye a legiótáboréval azonosnak vehető. Az új terület északon és délen azonban a régebbi castrum falától eltérően 760 méter. A téglalap alakú terület falai átlagosan 3-3,5 méter vastagok voltak, magasságuk 8 méterre tehető. Általában 30 méterenként a védőfal fölé emelkedtek a falból kiugró, patkó alaprajzú külső tornyok. A falakat a castrum északi és déli oldalán vizes árkok kísérték, a déli oldalon pedig a tornyokat íves falszakaszok kötötték össze: ez a fajta építési megoldás a középkori falszoros-rendszer elődjének tekinthető. A késő római erősség egyik déli védőművét a Templom utcában, ugyanezen szakasz további részeit a terület beépítéséhez csatlakozva lehet majd bemutatni.

A Templom utcai bástya bemutatásának tervét Istvánú Gyula készítette.



Az aquincumi helytartói palota
Hajógyári-sziget (az Óbudai Hajógyár területén)

A tábor körül a katonák családjai, mesteremberek és kereskedők laktak, településük idővel szabályos várossá terebélyesedett. A lakónegyedek szélén helyet kaptak a legió különféle műhelyei, s a város határában állt az amphitheatrum, ahol katonai gyakorlatokat is tartottak.
Az aquincumi katonaváros beépítésének sajátos vonást adott a helytartói székhellyel járó feladat. Közintézmények, hivatalok, a helytartó és magas rangú kíséretének lakóházai miatt a település városképe az átlagos pannoniai municipiumokénál nagyobb szabású látványt nyújtott.
Pannonia Inferior helytartóinak palotája a legiótábortól északra, a Duna egyik szigetén épült, feltehetően híd kötötte össze a katonavárossal. A feltárások eredményei szerint a 2. század legelején kezdték meg építését, talán a később Hadrianus néven uralkodó császár pannoniai legátussága idején. Hadrianus volt ugyanis 106-108 között a Traianus császár által kettéosztott provincia első, Aquincumban székelő helytartója.

A palota főépületének több mint száz helyisége 120 x 120 méter alapterületet foglalt el. Minden oldalról kőkerítés védte, amelyen boltozatos kapun lehetett kocsival behajtani. Az épület keleti főhomlokzata a sziget egyik belső öblére nézett, közvetlen innen lépcső vezetett a házi kikötőhöz.
A palota egyik szárnya magánlakosztályként szolgált, a központi rész reprezentatív fogadásokra volt berendezve. Az épületegyüttes egyik szárnyában a testőrség lakhatott, egy másikban a nagyszámú szolgaszemélyzet.

A palota a portikuszos, sarokrizalitos villatípushoz tartozik. A portikuszból nyíltak a dísztermek, melyeket geometrikus mintájú mozaikpadlók díszítettek, és hypocaus-tum fűtött. A falakat márványt utánzó festés és színes keretelésű falképek borították A palota belső udvarából lépcső vezetett a császárkultusz szentélyébe, ahol tógás császárszobrot találtak. A szentély közelében került elő Fortuna Nemesis életnagyságú szobra, az istennő képében a Severus-dinasztia valamelyik császárnőjét tisztelték.
A helytartói palota a 3. század második felében elnéptelenedett, az épületet kiürítették, elhagyták; lehet, hogy ennek közvetlen oka egy nagyobb árvíz volt. A 4. században a polgári közigazgatás intézményeit áthelyezték a tartomány belsejébe, védettebb környékre. Aquincumban csak a katonai parancsnokság maradt, a helytartói palotán ebben a formában nem volt többé szükség.
A római kori palota romcsoportozata a 19. század második feléig - az Óbudai Hajógyár megépüléséig - emelet magasan állott. A felszínen látható falak egy részéről 1857-ben készített felmérést Zsigmondy Gusztáv. A későbbi ásatások során feltárt mozaikokat, falfestményeket, szobrokat, feliratos emlékeket a Budapesti Történeti Múzeum őrzi.



A Hercules-villa
Meggyfa utca 21.

Az aquincumi canabae északi oldalán a helytartói székhelyhez kapcsolódó városnegyed húzódott. Talán magas rangú hivatalnokok lakták a helytartói palotával szomszédos Duna-partot, több fényűzően berendezett épület állt itt. Kocsiút haladt innen a legió tábor északi kapujához, melynek maradványait a Raktár utca 3-5. alatt tárták fel. Az út északi oldalán több, falfestéssel, stukkóval, mozaikkal, szobrokkal díszített palota romjait találták. A köztudatban Hercules-villa néven szereplő egyik épületcsoport maradványa ma védőépületben, illetve romkertben tekinthető meg.
Az épületcsoport középpontjában portikus-szal szegélyezett épület állt. Az oldalfolyosóról nyíló hat helyiség közül az egyik apszisos lezárású volt, és a részeg Herculest és szatírokat ábrázoló mozaikpadló díszítette. Egy másik padlón Hercules íjával célba veszi Nessus kentaurt, aki a hérosz feleségét, Deianeira nimfát ölében tartva menekül Több helyiség padlójának mintája geometrikus jellegű.

A falakat festés díszítette, de a freskókat nem lehetett hiánytalanul összeállítani. Az erősen megrongálódott épület egykori gazdagságáról így is képet adnak a virágmintás ajtó- és ablakkeretek, a színes füzérekkel dekorált falfelületek. Majdnem hibátlanul maradt ránk a fürdőhelyiség mozaikpadlója két ökölvívó képével.
A mozaikok és a falfestmények több építési korszakból származnak, a stílusjegyek alapján a 2. század derekán és a 3. század első felében készülhettek. A falfestményeket azonban még egyszer, feltehetően a 4. század első felében megújították: felületüket leverték és egészen egyszerű mintával újból átfestették. A 4. század utolsó harmadában ez a díszes villa is osztozott a katonaváros legtöbb lakóépületének sorsában. Az egyik ostrom alkalmával feldúlta az ellenség, lakói többé már nem tértek ide vissza, majd az elhagyott épület helyén temető létesült. A műemléki helyreállítás és a védőépületek tervét Hegyi Lajos készítette.

A kis múzeum és romterület 1967-ben nyílt meg.



Aquincumi kőemlékek másolatai köztéri szoborként
Harrer Pál utca

Csak néhány esetben nyílt lehetőség az óbudai új építkezésekhez kapcsolódó, régészetileg feltárt rótnai kori műemlékek fenntartására és helyszíni bemutatására. Néhány ponton térszoborként a római alkotás másolata emlékeztet az ókori alkotásra.
Két, modern keretbe foglalt másolat látható az aquincumi katonaváros Duna-parti részén. Az egyik egy építési emléktábla, kőbe vésett felirata szerint Hercules istenség templomát újították fel ezen a helyen, a 3. században. A másik emléket relief díszíti, amely nimfát és delfineket ábrázol. A tábla a 2. században készült, feltehetően egy utcai közkút díszítményéhez tartozott.

A római kori emlékek Németh Margit 1974-75. évi ásatásából származnak. A másolatokat Jurcsik Károly tervei alapján foglalták modern keretbe (1979).



Ókeresztény temetőkápolna (cella tricbora) romjai
Raktár utca-Hunor utca-Kunigunda utca - Körte utca sarok

A 4. század utolsó harmadában és az 5. század elején a katonai tábort - az egykori canabae helyén - mindenütt temető vette körül. Kő-, tégla- és fakoporsókban vagy egyszerűen gyékénybe csavarva temették el a halottakat a korábban elhagyott épületek romjai közé.
Az egykori legió tábor északi kapujától nyugatra vezető út mentén a sírok között lóherelevél alaprajzú cella trichora, vagyis három karéjjal kiképzett temetőkápolna állt a 4. század utolsó harmadától kezdve. (A katonaváros déli régiójában, ugyancsak a forgalmas kocsiút szegélyén, a Magyar Lajos utca és a Kiscelli utca sarkán ötkaréjos temetőkápolna romjai kerültek elő kőkoporsókkal.)

A Raktár utcai temetőkápolna műemléki tervét 1932-ben Möller István készítette, 1960-ban pedig Pfannl Egon módosította.



Az aquincumi táborváros épületromjai
Pacsirtamező utca 63.

Az aquincumi legiótábortól délre, a védműveket szegélyező kocsiút mentén vendégfogadó állt, melynek néhány helyisége ma a fölötte épült lakóház múzeummá kialakított alagsori részében látható.
A római kori épület egyik szárnyában kádfürdő volt, hideg és meleg vizű helyiségekkel. Az épülethez étterem tartozott, törött étkészletek, borszállító amphorák, élelemtároló hombárok, üvegpoharak és díszedények maradványait találták itt. Az étterem falára vadászjeleneteket festettek, amelyeknek központi alakja a lóhátról vadászó íjász; párduc, tigris, madarak menekülnek előle. A falképet architektúrát utánzó stukkó keretezi.
Az épületcsoportot a római császárkor folyamán többször felújították, a 4. század második felében azonban a fürdőt már végleg elhanyagolták, csak a lakóhelyiségeket használták. A megrongálódott épület mellé temetkeztek, majd az 5. század folyamán a romok közé is sírok kerültek. Az ásatások során a falak között kő sírládákat, téglasírokat, fa- és ólomkoporsót találtak.

A romterület kialakítása Pfannl Egon tervei szerint készült el 1954-ben.



Római kori téglaégető kemence az aquincumi katonavárosban
Bécsi út 120-126.

A castrum védművekkel határolt területén kívül működtek a legiónak azok az üzemei, melyek tűzrendészeti vagy egészségügyi okokból nem kaphattak helyet a táborban. A legio II Adiutrix téglagyára, kerámiaüzeme és üvegfúvó műhelye a katonaváros délnyugati sarkát foglalta el a mai Bécsi út, Selmeci út, Zápor utca és Föld utca által határolt területen. Itt eddig 14 tégla- és kerámiaégető kemencét, a hozzájuk tartozó szárítóhelyiségeket, raktárakat és műhelyeket bontottak ki a földtakaró alól.
Az üzemnek saját folyóvíz-vezetéke volt, de kutakból is pótolta az ipari gyártáshoz szükséges vízmennyiséget. Az udvarokon levő hulladékgödröket teletömték a lego II Adiutrix bélyegzőjével ellátott áruk hibás példányaival és mintadarabjaival. Az üzemben építési anyagot (tetőfedő cserepet, falazótéglát), ipari kerámiát (vízvezeték-csöveket, csatorna-fedlapokat, padlóburkoló téglamozaikot), szigetelő anyagokat (üreges és hővezető téglát), mécseseket, díszedényeket (terra sigillatát és egyéb reliefdíszes árut), istenszobrocskákat, konyhaedényeket és mindenfajta használati kerámiát gyártottak. A kerámiaüzem az 1. század végétől a 4. század végéig működött.

A védőépületet Tímár Dénes tervezte.



Aquincum katonai amphitheatrumának romjai
Nagyszombat utca - Pacsirtamező utca - Viador utca-Bécsi út

A katonavárosi amphitheatrum lelátóiról egykor kb. 10-12 000 főnyi közönség élvezhette a játékokat. Az épülettömb hossza 131, szélessége 107 méter, az arénáé 89, illetve 66 méter. Az arénát övező belső fal helyenként 2,5 méter magasságig megmaradt, eredetileg azonban kb. 4 méter magas lehetett, hogy a közönséget megvédje a vadállatoktól.
Az aréna belső körfalában ma öt kis cella látható, rendeltetésük bizonytalan; egy részük ketrec lehetett, néhányban talán a játékok alatt az állatok gondozói tartózkodhattak. Az északi kapu sarkában levő fülkét porta Libitinae néven említik (a halál istennőjének kapuja).

A keleti oldalon levő cella Nemesisnek, a végzet istennőjének szentélyéül szolgálhatott. Az épületbejárat mellett építkezésre utaló feliratos tábla került elő. Szövege arról értesít, hogyAntoninus Pius császár idejében (138-161) a legio II Adiutrix, Aquincum állandó helyőrsége jelentős építkezést fejezett be, talán éppen az amphitheatrumét.

Az épületet a római császárkor végéig használták; a későbbi beépítések alapján feltételezhető, hogy az 5. század elején a hatalmas épületet bevonták a határvédelembe, és a főút mentén a castrum előretolt bástyája lehetett. Déli kapujában, egy későbbi elfalazás mögött ezüst kincsleletet találtak, amelyet a 6. század végén itt átvonuló langobardok vagy herulok rejtettek el.
A castrumot az amphitheatrummal összekötő út szegélyére avar harcosokat temettek a 7-8. században. A katonai amphitheatrumot a honfoglaló magyarok is használták. Kora középkori krónikákban szerepel Kurszán vezér vára, amelyet a pontos helymeghatározás nyomán a római katonai amphitheatrum monumentális romjaival azonosítottak.

A múlt század óta többen következtetnek az antik alapokat felhasználó beépítés rendszeréből ókori eredetére és funkciójára. Nagy Lajos 1932-ben folytatott a helyszínen próbaásatásokat, ezt követte az ókori falak közé beékelt viskók lebontása, majd 1938-ban Szilágyi János irányításával megkezdődött a rendszeres ásatás. A régészeti feltárást Nagy Tibor folytatta és fejezte be 1941-ben.
A római kori építmény helyreállítása és Óbuda városképébe való beillesztése Geró László tervei szerint, korszerű elvek alapján valósult meg 1942-ben. A kiegészítés anyaga a feltáráskor előkerült, a legjobban elpusztult szektorban bizonyos rekonstrukció is készült, hogy a látvány az egykori épület tömegéről és monumentalitásáról is fogalmat adjon.



A Duna-parti Contra Aquincum erőd romjai
Március 15. tér

A Duna bal partján, a Gellért-heggyel szemben a rómaiak katonai tábort emeltek a 2. század második felében. Ez a castrum vigyázta a tabáni révátkelőt és az Alföldre vezető utat, amelynek nyomait a mai Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, Népstadion helyén figyelték meg különböző korokban folytatott földmunkák alkalmával. A rómaiak kereskedelmi és hadi útja az őskor óta folyamatosan használt kereskedőút nyomvonalát követte.

A 2. századi erősséget a rómaiak a 3. század végén lebontották és a korszerű haditechnika követelményeinek megfelelően átépítették. A sürgős feladat teljesítéséhez nagy mennyiségben használtak fel bontási anyagot, többek között a 2. és 3. századi sírköveket, szentélyek feliratos oltárait és istenszobrok töredékeit. Az új hídfőállás 84 x 86 méteres négyszög alakban épült, falai 3 méternél is vastagabbak voltak.
Az erőd sarkainál legyező alakú, több emelet magas tornyok emelkedtek, az oldalfalakat két-két, patkó alakú torony erősítette. Az erősség kapujának helye a mai egyetemi épület alatt volt, maradványait a 18. századi építkezéskor megtalálták és lerajzolták, egy szintén római kori fürdő falmaradványaival együtt. Összefüggő épületromokat csupán a Belvárosi-templom román kori szentélye mellett tártak fel.

A castrum lényeges módosítások nélkül illeszkedett be a 4. század végi, újonnan megerősített védővonalba, és túlélte a népvándorláskor viharos évszázadait. A vár lábánál a kora Árpád-korban temető létesült.
A 12-13. században az egykori római cast-rumban állt templom helyén, román kori templomot emeltek és a várfalak körül terjeszkedett a középkori város.

A római castrum falmaradványainak néhány részletét az Erzsébet híd építésekor (1898-1904) megtalálták, majd újabb részei kerültek napvilágra 1930-ban, amikor a belvárosi templom melletti középkori teret rendezték s több épületet lebontottak. 1932-36 között Nagy Lajos, 1940-42-ben Bertalan Vilmos folytatott itt ásatásokat.
A castrum egyik tornyának s az erődfal egyik szakaszának romjait a tér szintje alatt, védőépületben őrizték meg. A földalatti múzeum tervét Möller István készítette. Ez a múzeum az Erzsébet híd újjáépítéséig működött. Később pályázatot írtak ki a tér korszerűsítésére és a castrum maradványainak szabadtéri bemutatására; ez utóbbi Hollay György terve szerint valósult meg, a kiállítófal terve Hajnóczi Gyulától származik (1971).



A római kori segédcsapat tábora
Albertfalva, Hunyadi János út

A Kr. u. 1. század közepén az albertfalvai síkságra a rómaiak egy lovascsapatot helyeztek. A budai szakaszt a 90-es évekig három lovas alakulat őrizte (Óbudán, a Bem téren és Alberfalván). Az albertfalvai auxiliaris tábor 500 főből álló lovas alakulat tartózkodására volt alkalmas. Palánktábor volt, tornyokkal és kettős sáncárokkal.
Trainaus császár alatt 106 után kőtáborrá alakították át és területét megnagyobbították, mert egy lovasezredet helyeztek ide. Az új tábor mérete 190 x 210 méter. 178-ban a tábor épületei ismét megrongálódtak, de a 2. század végén még helyreállították. 259-260-ban egy nagyobb barbár betörés során a tábor és környéke leégett, többé nem is épült újjá. Lassanként a körülötte kialakult település (vicus) is elnéptelenedett.



Campona - római kori segédcsapat tábora
Nagytétény

A Kr. u. 80-as években kisebb lovas alakulat részére emeltek egy palánkszerkezetű katonai tábort a Duna-parton. A 2. század első harmadában helyőrségét 500 fős íjászalakulat váltotta fel, amely kőből építette át a castrumot. Az új tábor mérete 178 x 200 méter volt, és kéttornyú kapukon haladt a kocsiút a négy égtáj felé. A tábor 333-ban ellenséges betörés következtében leégett, a 4. század közepe táján legyező alakú hatalmas saroktornyokkal erősítették meg. A castrum 5. századi használatáról is maradtak fenn adatok.
A tábor körüli települést csak kevéssé tudták felderíteni az ásatások, annyi azonban bizonyos, hogy a jelenlegi Nagytétény teljesen fedi az ókori település romjait, még a temető is ugyanazon a helyen fekszik, mint a római kori sírmező.

Campona táborának helyén az 1930-as években Paulovics István folytatott kutatásokat. Az előkerült épületromokat ő azonosította a római kori itinerariumokban szereplő Camponával. 1949-59 között Fülep Ferenc végzett itt ásatásokat, munkája nyomán bontakozott ki a tábor teljes alaprajza.

A tábor egy-egy részlete látható néhány lakóház udvarában, valamint a nagytétényi kastély parkjában.