Tertullianus, Karthágó püspöke A látványosságokról írt könyvében részletesen foglalkozott a kereszténység és a cirkuszi játékok kapcsolatával. Az 1. zsoltár alapján bizonyította, hogy a keresztények számára tilos a cirkuszok és amfiteátrumok látogatása.
A színházi és cirkuszi látványosságok valamennyi kelléke a bálványimádásból ered; magát az épületet a Napistennek szentelték; a cirkusz és a templomok díszei is ugyanazok, vagyis a ”cirkusz tisztátalan istenségek birtoka”. A keresztény tartózkodik a dühtől, így a cirkusztól is, ”ahol a veszett düh van az első helyen”.

A pogányok kétszínű emberek, mást gondolnak magukban és másként viselkednek a tömegben: ”Aki az általános törvény szerint elhunyt ember holttesténél borzongást érez, ugyanaz az amfiteátrum magasából a lehető legnagyobb nyugalommal nézi a szétroncsolt és szétmarcangolt, vérben ázó testeket; sőt, aki az emberölés bűnét elítélve jön a látványosságra, ugyanaz a vonakodó gladiátort vesszővel és korbáccsal kényszeríti az emberölésre, s ugyanaz, aki minden nevezetesebb gyilkosnak az oroszlánt kívánja, az a kegyetlen gladiátornak kér fakardot, a szabadságot jelképező kalapot adja neki jutalmul.”
Egy keresztény viszont nem élhet kétszívű emberként! Tertullianus így foglalja össze, mit kell éreznie egy kereszténynek a cirkusszal kapcsolatban: ”Gyűlölnünk kell a pogányoknak azokat az összejöveteleit és gyűléseit, mert ott káromolják Isten nevét, ott bennünket naponta az oroszlánok elé követelnek, ezért határozzák el az üldözéseket, és onnan indulnak ki a próbatételek.”
Valóban, a fentebb említett brutális kivégzési módokat a rómaiak előszeretettel alkalmazták keresztényekkel szemben. A vértanú akták jóvoltából részletes – ha nem is minden ízükben hiteles – leírásokkal rendelkezünk az üldözések alatti kivégzésekről. Lugdunumban (Lyon) 177-ben negyvennyolc hívőt ítéltek vadállatok elé vettetésre, Euszébiosz szerint a nézők név szerint követelték kivégzésüket. A kapott sebektől azonban egyikük sem halt meg, ezért egy hóhérsegéd (confectiarius) adta meg nekik a kegyelemdöfést.
Egy előkelő római asszonyt, Perpetuát, rabszolganőjével, Felicitasszal együtt 202/203-ban ítéltek halálra és végeztek ki a karthágói arénában, más keresztényekkel együtt. Aktája kíméletlen részletességgel írja le szenvedéseiket. Elítéltetésük után a börtönből rögtön az amfiteátrumba vezették őket.
Egy Saturninus és egy Revocatus nevű keresztényt leopárd és medve elé vetettek, Saturust pedig előbb egy vadkanhoz, majd egy medvéhez kötözték, de az állatok nem akarták bántani őt. Perpetuát és Felicitast előbb két felbőszített tehén elé vetették, amelyek megtiporták őket, de nem halálosan. Végül a tömeg követelésére valamennyiükkel a gladiátorok kardja végzett. Bár Nagy Konstantin már 325-ben elítélte a gladiátori játékokat, további kétszáz év kellett ahhoz, hogy végleg megszüntessék őket a birodalomban.
Grüll Tibor