logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Kocsiversenyek és a kocsihajtók

A kocsiversenyek ugyancsak izgalmas látványt nyújtottak, különösképpen a három és négyfogatú kocsik versenye (a császárkorban ugyanis már tízfogatú kocsik is megjelennek a versenypályán). A három és négyfogatú kocsik esetében az jelentette a fő izgalmat, hogy vajon a kettős igába ténylegesen be nem fogott baloldali harmadikat sikerül-e a hajtónak úgy irányítania, hogy a. méta megkerülésekor föl ne bukjon, ami ha bekövetkezett, az egész fogat felborulását eredményezte.
A kocsihajtók színes dresszben álltak rajthoz, fehér és vörös, vagy kék és zöld mezt viseltek, s a közönség fogadhatott rájuk. így aztán maga a közönség is pártokra (factiones) szakadt, aszerint, hogy melyik szín győzelmére tippelt, s zsivalygó lelkesedéssel buzdította a maga színét viselő kocsihajtókat. Ha aztán elunták a versenyt, kimehettek a szabad levegőre (később az árkádok alá), ahol mindenféle sütemény-, gyümölcs és italárusok boltjai várták őket, hogy elgémberedett testüket pihentetve fel is üdülhessenek.

Ovidius részletesen leír egy ilyen cirkuszi játékot, amelynek adatai annál értékesebbek számunkra, mivel a játék maga tulajdonképpen egy kedveséhez, Corinnához írott szerelmi elégia keretéül szolgál csupán (Am. III. 7.), így teljesen spontán, hamisítatlan megörökítése az egykorú valóságnak. Ovidius nyilván fiktív leírás szerint együtt ül a cirkuszban, az alsó sorban, közvetlenül a nézőteret a pályától elválasztó rács előtt, beszorulva a jobbról-balról korlátszerű karfával elkülönített páholyba, mely bizony elég szűk ahhoz, hogy a jobb vagy bal oldali szomszéd könyöke, vagy a mögöttük ülő lába ne kellemetlenkedjék az izgalom hevében.
A nézőteret benépesítő hatalmas közönség (a cavea befogadóképességét, már Augustus korában is, legalább 200 000 emberre méretezik) kiválasztja magának, ki-ki tetszése szerint, a kedvenc színében porondra lépő kocsihajtóját, s izgatottan várja, mikor kerül sorra, mikor nyílik majd meg számára a kocsiszíneket elzáró rácsozat.
A zsúfolt nézőtéren a költőnek módjában áll kedveséhez egészen közel húzódni és udvarolni, vagy dicsérni annak kiválasztott kocsihajtóját, s izgatottan várva, mikor kerül sorra, a belépőként szolgáló tesserával legyezni a nyári melegben, és drukkolni vele együtt a győzelemért.

A játék kezdetét egy ünnepélyes felvonulás jelzi. Az ünnepi menetben hozzák az istenek szobrait (később majd a császárokét is). Elöl a győzelem istennőjének, Victoriának szobra halad, majd utána következnek a többi istenek, a római nép atyja, Mars, az állam különlegesen tisztelt többi istenei, Apollo és Diana, Ceres és Bacchus, a földművesnép legfőbb Augustus-kori istenségei, és a minden viadalt pártfogoló isteni ikerpár, Castor és Pollux, akiknek tisztelete ez időben már szintén különös jelentőségre tesz szert, mint ennek a Fórum Romanumon emelkedő (romjaiban ma is látható) templomuk is bizonyítéka. Felvonulás közben a nézők tömege mindegyik isten „megjelenését” tapssal és üdvrivalgással köszönti (ami természetesen kijár később a császárok s a császári család szobrainak is).

romaikor_kep



A játék rendezője (ezúttal a praetor), mikor az ünnepi felvonulás véget ért, megadja a jelt a kocsiverseny megkezdésére. A négyfogatúak, amelyek addig a kocsiszínt elzáró rács mögött várakoztak, elkezdik a versenyt a kb. 80 méter széles pályán: a vakmerőbbek, hogy időt nyerjenek, a metahoz közelebb, a belső körön futnak, kockáztatva a felbukást és a vele együtt járó szerencsétlenséget, míg az óvatosabbak a külsőbb körök kevésbé esélyes, de biztonságosabb körülfutását vállalják. A közönség, mely ilyen alkalmakkor köteles ünnepi öltözetben, tehát tógában megjelenni (Augustus külön rendeletben kötelezi erre a polgárokat), most tógáját félig levéve, szabaddá tett csücskével integetve buzdítja a maga színét viselő kocsihaj tót, míg mind a hét kör lefutása véget nem ér, s nem derül ki végleg, kié a győzelmi babér. Azután újabb kocsik indulnak a sorompó mögül, s újból kezdődik az izgalom, míg a nap is véget nem ér bár Augustus korában valószínűleg a déli meleg beköszöntekor már abbahagyták a játékokat, s legfeljebb 10-12 futtatás látványában gyönyörködhetett a közönség.

Mondanunk sem kell, hogy ilyen versenyjátékok megrendezése, melyek néha több napon át tartottak, óriási összegekbe került, melyek a császárok korában már csak több százezres tételekben fejezhetők ki. Másfelől az egyes versenyparipáknak és különösen, fizetett zsokéjuknak vagy egy-egy hírneves kocsihajtónak a tekintélye összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint például a szellem embereié, íróké, költőké, tudósoké. Egyikük-másikuk még a császári politika irányítására is befolyást tudott gyakorolni a császári család tagjai révén.
A szórakozás maga azonban megmaradt, a cirkuszok egyre nagyobbak, egyre díszesebbek, a versenyek egyre szadistább hajlamok kielégítői lettek, megfelelően annak az általános dekadens hullámnak, amely az Augustus principátusát követő évtizedekben, sőt évszázadokban általában jellemző a római társadalom kulturális életére, s mely végeredményben az i. e. I. század társadalmi-politikai fejleményeiből indul el.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora