logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Cirkuszi játékok .

A cirkuszi játékoknak már egészen korán, az i. e. IV. századtól kezdve saját színhelye van, s szerves részét képezik a már korábban említett ünnepségeknek, így például a Ludi Romámnak. Meghatározhatatlan időben épült Róma legnagyobb és legrégibb cirkusza, a Circus Maximus, mely az Aventinus és Palatínus domb közt elterülő, hosszirányban ovális völgy alakját öltötte magára. Kezdetben ugyancsak primitív „szórakozóhely” volt ez: az egymással szemben lejtősödő két domboldalon ácsorogtak vagy üldögéltek a nézők, alattuk pedig körbe-körbe száguldottak a versenyzők kocsijai akörül a két karó körül, amelyet a pálya két végén meg kellett kerülniük, a görög méta, megkerülésének mintájára.
Olyanfajta látvány tárulhatott a nézők szeme elé, mint ha valaki ma letelepszik az emelkedő ovális part oldal bozótjai közé, s úgy néz végig a dudvás, egyenetlen terepen. Róma hatalma azonban emelkedett, s a cirkusz épült és szépült. A nyugati részeken kocsiszíneket emeltek, majd a pálya közepére egy szintén ovális alakú teraszt, melynek két végén álltak a méták, amelyeknek minél ügyesebb és minél kevesebb idő veszteséggel járó megkerülése külön bravúrt jelentett.

A középütt húzódó földteraszt spinának nevezték el, mivel a cirkusz közepébe beékelt "tüské”-hez hasonlított. A spina sivár látványát azonban nem sokáig tűrték a rómaiak. Előbb istenszobrokat állítottak fel rá, így például Pollentiáét, a „ragyogó erő” istenasszonyáét, majd hét óriási tojást is elhelyeztek rajta, melyeket tologatni lehetett, s melyek jelezték, hogy a versenyzők, hogy állnak a hétkörnyi futtatásban, rangsor szerint. A nézőket egyébként Caesar óta körbefutó vizesárok, az Euripus választotta el a pályától, amelyet a későbbiek során betemettek, s mely a közönség riadalmát volt hivatva megfékezni. Ilyesfajta látványt nyújtott Augustus korában a Circus Maximus, egymással szemben lejtősen ereszkedő két domboldalon levő ülőhelyeivel, amelyek még mindig fapadok voltak, vagy éppen csak állóhelyekként használható bozótosok. Augustus tett ugyan lépéseket a nagycirkusz bővítése és restaurálása tekintetében is. Ő hozatta el Héliopolisból II. Ramses fáraó híres obeliszkjét, s ezzel díszítette fel a spinűt (ma is látható eredeti szépségében Rómában, a Piazza del Popolón).

romaikor_kep



A nézőtéren (a caveák) külön részt foglalt le magának, családjának és kíséretének, amelyet kiépíttetett és pulvinar néven saját használatukra tartott fenn. Az istenek templomait, melyek a spina két szélén állottak, karban tartotta. A nagycirkusz igazi karrierje azonban az augustusi „aranykor” után, a császárok idején kezdődik, akik delfinek szájából permetező vízsugarakkal és szökőkutakkal, aranyozott épületekkel, márványból épített, lépcsősorokként körbefutó ülőhelyekkel, tizenkét feldíszített kocsiszínnel (melyek a zódiakus 12 csillagképet jelképezték), s egyéb pompás ritkaságokkal igyekeztek a nép kedvében járni, nem is beszélve arról, hogy a cirkusz befogadóképességét hogy növelték több százezerre, még a környező domboldalakat is lefaragva.

A cirkuszi látványosságok mibenléte, maguknak a játékoknak lefolyása eléggé tisztázatlan kérdés, vagy pontosabban fogalmazva: lefolyásuk konkrét részleteiről van kevés tudomásunk, a császárkort megelőző időkből. Egyfelől tudjuk azt, hogy semmiféle szorosabb szál nem fűzte magukat a versenyeket ahhoz az ünnepi (vallásos) alkalomhoz, amelyek keretében lezajlottak, másfelől bizonyos értelemben mindig ahhoz kötődtek. Nemegyszer ünnepi menetben vonult fel a közönség valamelyik isten templomából, hogy elfoglalja helyét a nézőtéren.
Mikor Augustus (majd később a császár) családjával együtt megérkezett, üdvrivalgás tört ki a nézőtéren, a résztvevők kendőjükkel integettek, helyükről felemelkedve. A játékot rendező állami hivatalnok (általában consul, praetor vagy főképpen az aedilis) ezután megadta a jelt, belefúvatva a trombitákba, hogy kezdődhetik a verseny, melynek két válfaja is volt. Az egyik a kocsiverseny, amely kettős-fogatú (bigae), hármas-fogatú (trigae) és négyes-fogatú (quadrigae) kocsik versenyéből állt, s a lóverseny, amely a mai lóversenyekre emlékeztet a ránk maradt adatok tanúsága szerint.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora.