A lóversenyek alkalmával legalább hét (majd később, Domitianus óta öt) kört kellett a lovasoknak megtenniük. Augustus „aranykoráéban tíz-tizenkét futamra került sor egy-egy napon, a játékok alkalmával. A spina kerületét és a méták, távolságát figyelembe véve az egyes futamok pályáját, teljes összegük-ben, körülbelül 600X7, azaz 4200 méterre becsülhetjük, aminek megtételéhez hozzájárul természetesen a rajthoz való felkészülés és a diadalmas vagy vesztes elvonulás ideje is, amely csaknem felér magának a versenynek idejével.

A versenyzők közben úgy látszik nemcsak lovuk gyorsaságának fitogtatásával, hanem másféle akrobatikus mutatványokkal is szórakoztatták a közönséget. Ezek közé a mutatványok közé tartozott a két lovon való lovaglás, melynek lényegét az képezte, hogy a műlovar egyik lóról a másikra ugrott át vágta közben, s együtt vitte mindkettőt a célba. Ilyen szórakoztató játék volt két lovasnak megjátszott „lovagi” párbaja, amelyet a verseny során imitáltak, vagy az olyan mutatványok, amikor a paripa hátán guggolva vagy végig fekve száguldottak végig a versenypályán.

Voltak azonban (legalábbis később) nyaktörőbb mutatványok is, amelyek egészen közel állnak a modern értelemben vett cirkuszi mutatványok fogalmához. így a vágtató lóról lehajolva fölvenni a földről egy odahajított vászondarabot, vagy átugratni vele egy éppen arra haladó négyfogatú versenykocsit. Hogy mindebből a látványosságból mennyi volt meg a köztársaságkor utolsó századában, nem tudjuk; az azonban igen valószínű, hogy számuk meggyarapodását a városi plebs létszámának és szórakozásigényének megnövekedése idézte elő.