logo

XVII Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Jelképrendszer és sarlatánság

Rómában pontosan nem ismert körülmények között meghonosodott egy cirkusszal kapcsolatos jelképcsoport, bizonyos megfelelések pontos rendszere, mellyel Pierre Wuilleumier cikke foglalkozik a Mélanges de École francaise de Rome 1927. évi kötetében.

A cirkusz eszerint az egész világot jelképezte kicsiben: a porond volt a szárazföld képe, az euripus pedig a „türkiz tengeré”. A spina középpontján emelkedő obeliszk jelentette az égbolt tetőpontját, vagy ha úgy tetszik, a nappálya zenitjét, kétfelé osztva a nappályát. Nincs az a jelentéktelen részlet, amit a rejtvényfejtő kedv ne ruházott volna föl valami pontosan megszabott jelentéssel: a carcerek kapuinak száma tizenkettő, mint az év hónapjaié; a határkövek, melyek keleten es nyugaton határolják a pályát, hárman vannak, ahogyan az állatövi jegyek is három dekaszba sorolhatók - és ez még nem meríti ki a párhuzamok sorát.

Ebben az ördöngös építményben persze a factióknak, illetve a színeknek is megvolt a helyük: az évszakokat jelentették, körülbelül úgy, ahogyan a néphagyomány szokta értelmezni az ilyesfajta dolgokat. Zöld: tavasz, a természet megújhodása, Venus. Vörös: nyár, tűz, Mars. Kék: ősz, ég és tenger, Saturnus vagy Neptunus. Fehér: tél, szelek, Juppiter.
Alig hihető, hogy ez a jelképrendszer az elvont gondolkodásra hajlamos szűkebb körök kizárólagos tulajdona maradt volna. Azt a jelképvilágot, mely a factiókat az évszakokkal azonosította, a mozaikokon is mindenütt felismerjük; ott gyakran rejtvény formájában jelenik meg.

romaikor_kep



Minden istálló versenylovai mellett növényt ábrázoltak valamelyik évszak jelképeként: a búza a nyarat, a borostyán az őszt, a köles a telet, a rózsa a tavaszt jelentette. Igaz, a művészek, akik ezeket a mozaikokat összeállították, mintakönyvek után dolgoztak, azokban pedig bizonyos filozófiai, sőt ezoterikus tartalmat kifejező ábrázolások is helyet kaptak, de ha a jelképes ábrázolások mögött nem közismert és elfogadott fogalmak állnak, az emberek aligha örültek volna, hogy ilyen tárgyakkal veszik őket körül. Mert ugyan ki szeret megfejthetetlen képekkel telezsúfolt házban élni?
Mindennaposak voltak azok a praktikák, melyek a varázslat vagy mágia receptjeivel igyekeztek a kedvelt factio győzelmét biztosítani. Mivel ennyire szélsőséges formákat öltött a versenyfanatizmus, nem csoda, hogy babonák alakultak ki körülötte. Az emberek csapatostul keresték fel a csillagjóst, aki véletlenül éppen a cirkusz környékén lakott. A csillagjós nem elégedett meg annyival, hogy kiolvassa a csillagokból a soron következő versenyek eredményeit, hanem szívesen szerzett a szurkoló vagy az ellenfél számára varázsigét, amely rontást hozott egyik vagy másik fogatra, vagy hajtójára. Ezeket a varázsigéket ólomlemezre vésték, s a lemezt egy halott nyakába akasztották. A holttest ugyanis alvilági postaládaként szolgált: ott lakott a rosszindulatú isten, akinek az üzenet szólt.

A csillagjósok még többet is tehettek. Egy kocsihajtó például, mellesleg előrelátó apa, fiát egy mágusra bízta, hogy a gyermek a varázslat művészetében jártassá válva, biztosítsa számára a győzelmet. Egy másik anekdota, melyet Ammianus Marcellinus idéz fel, az efféle praktikák elterjedtségéről tanúskodik: egy adós, hogy megszabaduljon gyötrő hitelezőjétől, rávett egy kocsihajtót, hogy rontás címén emeljen vádat a hitelező ellen.
A törvény ugyanis tiltotta, hogy az emberek varázslathoz folyamodjanak, különösen a versenyekkel kapcsolatban. De a csillagjósok es mágusok, akiket időnként nagy zajjal kiűztek a városból, sohasem maradtak sokáig távol: várta őket a munka, még a császári palotában is; a császárt érdekelte leginkább a jövő, melytől csak félnivalója lehetett. Es ha így ment az üzlet, hogyne vált volna a törvény holt betűvé?

Csábító volna a jeleknek és babonáknak ebben a burjánzásában egy szétesése küszöbén álló társadalom megnyilvánulását látnunk. Igaz, a szerzők, akiktől az egész cirkuszszimbolikát ismerjük, mind i. sz. 500 után írtak, de lehetséges, hogy közös forrásuk Suetonius egy elveszett könyve volt. S ha nem kell is ilyen messzemenő következtetésekre jutnunk, annyit mindenesetre tudtunkra adnak a mozaikok, hogy a IV. század elején a cirkusz intézményeinek jelképes értelmezése már helyet nyert a mindennapi életben.


Forrás:
Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció. A Római játékok
Fordította: Balkay Bálint
Európa Könyvkiadó Budapest, 1978
ISBN 963 071055 2