logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A Pompeii gladiátorviadalok.

A Pompeii gladiátorok viadalainak híre messze eljutott. A fővárosnak ott volt a Ludi Maximi és a Iuvenalia, miért lett volna szegényebb nála Pompeii – a város, ahol Néró annyira népszerű volt, ahol saját papot is neveztek ki tiszteletére rögtön adoptálása után, onnan a császári hitves, Poppaea származott? Így gondolták a pompeiiek, a rendezvény költségeit pedig egy Lieius Regulus nevezetű férfiú vállalta. Honfitársai kívánságát teljesítette ezzel, de szem előtt tartotta saját céljait is. Tizenegynéhány évvel azelőtt, még Claudius idején valamilyen visszaélések miatt eltávolították a szenátusból. Pompeiiben telepedett meg. Most szeretett volna újra a császár kegyeibe férkőzni azáltal, hogy megmenekülése feletti örömét ilyen módon fejezi ki.

A Pompeii amphitheatrum elég jó állapotban máig is áll. A kicsiny városhoz képest jókora volt, kb. húszezer néző fért el benne. De az egész vidék lakossága idesereglett. A tizenkét mérföldnyivel beljebb fekvő Nuceriából érkezett a legtöbb vendég. Nuceria az utóbbi időkben hanyatlásnak indult, bár – akárcsak Pompeii – a büszke colonia nevet viselte. Nuceria elnéptelenedése még a kormánynak is feltűnt: két évvel ezelőtt új telepeseket, kiszolgált katonákat küldtek oda.

Ahogy az már a szomszédok közt lenni szokott, a pornpeiiek és a nuceriaiak nem kedvelték egymást. A gladiátorküzdelmek felszították a szenvedélyeket. Különben is normális jelenség volt, hogy az aréna véres viadalai közben a nézők pártokra szakadtak. A híres gladiátoroknak megvoltak a saját rajongóik, ezek kedvenceiket harsány kiáltásokkal biztatták, ellenfeleit pedig éppoly dörgő hangon gúnynevekkel szidalmazták.

A publikum aszerint is megoszlott hogy ki állt a „samnitok” és ki a „thrákok” mellett. Így hívták a gladiátorok két fajtáját. Az elsőhöz tartozók páncél nélkül küzdöttek, nagy, négyszögletes pajzsot tartotta. A másik fajta harcosok vértet viseltek, de hozzá kis, kerek pajzsot használtak. Voltak „hálósok” is. Csaknem meztelenül léptek a közönség elé, fegyverük pedig háromágú szigony, tőr és háló volt, amit iparkodtak vasvértbe öltözött ellenfelükre, az ún. secutor-ra, azaz üldözőre rávetni.

Az egész amphitheatrum zengett az ordítástól és fütyüléstől, mikor a legyőzött gladiátor eldobta pajzsát és kegyelmet kérve balkeze ujját magasba emelte. A nézők kendőlengetése azt jelentette, hogy szabad, missió-t kapott.

A lefelé fordított hüvelykujj viszont a halál jele volt: Iugula! –Döfd le!

romaikor_kep



Mercurius isten maszkjait viselő szolgák léptek az arénába, és tüzes vassal ellenőrizték, valóban meghalt-e a „ledöfött”. Aztán Kharón-maszkos rabszolgák jöttek, az alvilág istenének megszemélyesítőiként, és kampókkal kivonszolták a hullákat. Mindez barbár és kegyetlen volt. De azoknak, akik ökölvívó-produkciók brutalitását elragadtatott üvöltés fogadják, nincs joguk elítélni húsz évszázaddal korábbi elődeiket, hiszen ugyanazoknak a primitív ösztönöknek, bestialitásnak és szadizmusnak engednek szabad folyást.
A Pompeii játékok alatt a nézők először csak kiáltássál majd tettlegesen is közbeléptek. Azonnal két félre oszlottak: az egyik oldalon a vendéglátók, a másikon a vendégek. Kőzápor zúdult, meglendültek a fütykösök, kirántották a késeket. A nézőtéren bővebben ömlött a vér, mint arénában. A pompeiiek kerekedtek felül. Sok nuceriai vérző sebekkel tért vissza szülővárosába, másokat hullaszállító hordágyon vittek haza.

Az ügy a császár elé került. Néró azonban óvatosságból nem vállalta kivizsgálását, s a szenátusra bízta a feladatot. Szép gesztus volt, mivel megemelte a tisztes gyülekezet tekintélyét. Holott a császár csak attól a kínos kötelességtől akart szabadulni, hogy kénytelen legyen kemény ítéletet hozni; meg kívánt maradni a kegyes uralkodó szerepében, aki a néppel csak jót cselekszik. Pompeii esetében ezt különösen fontosnak tartotta, mert a város mindig tüntetően lojális volt vele szemben.

Csakhogy a szenátus sem volt hajlandó magára venni a felelősséget. Átadta az ügyet a consuloknak, akik lefolytatták az eljárást, de ítéletet nem hoztak, a végső döntés jogát a kellő tisztelettel az egész szenátusra bízták. A szenátusnak nem volt más választása, és végre kimondta az ítéletet. Tíz évre betiltották a Pompeii játékokat. Feloszlatták a jegyzékbe nem iktatott testületeket, collegiumokat, melyek a játékok és választások idején mindenfajta harc tűzfészkei voltak. Leváltották az 59-es év duoviri-jeit, és új választásokat rendeltek el.
A helyi hatóságok mellé új hivatalnokot adtak segítségül, akinek címe praefectus iure dicundo – igazságszolgáltatási praefectus – lett. A legtöbbet azonban mégis Livincius veszített. Rengeteg pénzt költött a játékokra, azt remélte, ezzel jóváteheti vétkeit – ehelyett, mint a szerencsétlenség közvetlen okozóját, száműzetésre ítélték!

A pompeii-eket legfájdalmasabban sújtó büntetést, a játékok betiltását már három év múlva elengedték, alighanem Poppaea közbenjárására. Ám a két város közti gyűlölet megmaradt. A Vesuvius hamuja alól kiásott házak falain mai napig ez a felirat olvasható:
Nucerinis infelicia - „Nyomorúság a nuceriaiaknak!”

Campania más városai is csatlakoztak a vitához, egyik vagy másik fél pártjára állva. Ebből keletkezett egy másik felirat, amit Pompeii valamelyik ellensége vésett a falra:

Puteolanis feliciter, omnibus Nuccherinis felicia, et uncum Pompeianis et Pithecusanis - „Éljenek a puteoliaiak, boldogság a nuceriaiaknak, karnpóra a pompeiieket és a pithecusaiakat!”


Forrás:
Aleksander Krawczuk: Néró
Európa Könyvkiadó, 1981