A Krisztus utáni első két évszázadban Róma elképzelhetetlen volt gladiátorjátékok nélkül. Az erőszak még a 3. században is az arénába vonzotta a közönséget, habár a gazdasági helyzet meglehetősen rosszra fordult, és a szervezők egyre nehezebben tudták egy tisztességes műsorra előteremteni a pénzt. A gladiátorviadalok még mindig nagy hatást gyakoroltak a plebsre, hiszen a nagy Róma pompáját szimbolizálták, és a hagyományos római erkölcsöket — vitézség, bátorság és erő — fejezték ki.
Mindezek tükrében nem tűnik hihetőnek, hogy komoly erőfeszítéseket tettek volna annak érdekében, hogy eltöröljék a gladiátorjátékokat. Ez ugyanis nem csupán egy népszerű szórakoztató műfaj egyszerű betiltását jelentette volna, hanem előfeltételezte volna a gladiátorjátékok alapjául szolgáló szokás-, norma- és értékrend gyökeres megváltoztatását. Ráadásul a császár szoros kapcsolatban állt a gladiátorjátékokkal.

Újra meg újra gladiátorjátékok rendezésével erősítette meg a hatalmát, amelyet a lakosság minden rétegéből érkezett látogató érzékelt, elfogadott és tiszteletben tartott. Ily módon a játékokkal szembeni tiltakozás egyben a császár hatalmával szembeni tiltakozást is jelentette volna. Egy tiltakozás kezdeményezőinek tehát nyíltan szembe kellett szállniuk a császárral és megkérdőjelezniük annak hatalmát, amit a gladiátorjátékok bírálói túlságosan merész lépésnek tartottak.