logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A gladiátorok megítélése

Figyelembe véve a legtöbb gladiátor származását, nem meglepő, hogy a római arisztokraták a társadalmi ranglétra legalacsonyabb fokán álló embernek tekintették a gladiátort. Számukra a gladiátor barbár, félelmet ébresztő idegen volt, elátkozott, aki számára nincs szabadulás, rabszolga, aki egy fabatkát sem ér. De még azoknak sem kerülhette el a figyelmét, akik a gladiátorokat alsóbbrendű és megvetendő lényeknek tekintették, hogy ezek a lenézett harcosok a küzdőtéren mégis méltósággal viselkednek.
Egyre inkább felfigyeltek a halállal szemben tanúsított bátorságukra, aminek köszönhetően a gladiátorok megítélésében a megvetés csodálattal keveredett. Cicero, aki politikai ellenfeleit, Clodiust és Marcus Antoniust a megbántás és az alkalmatlanná nyilvánítás egyértelmű szándékával ismételten gladiátoroknak nevezi, a következóképpen fogalmazza meg e kettősséget:

„Gladiátorok, lesüllyedt egyének, barbárok milyen ütéseket eltűrnek! A helyes képzésben részesült emberek inkább elviselik az ütést, mintsem hogy szégyen árán elkerüljék. Milyen gyakran bizonyítják, hogy nincs hőbb vágyuk, mint az, hogy eleget tegyenek uruk vagy népük kívánalmainak. Sebektől gyötörve is küldötteket menesztenek urukhoz, hogy megtudják, mi a kívánsága: ha annak eleget tettek, megadják magukat sorsuknak. Hallottál-e valaha akár közepes gladiátort is felnyögni? Eltorzultak-e az arcvonásai? Gyáván megadta-e magát, ahelyett, hogy megállt volna a talpán? S ha megadásra kényszerült és recipe ferrum hangzott el, a válla közé húzta-e a fejét? Ilyen ereje van a gyakorlatnak, előkészületnek, megszokásnak."

Seneca, a sztoikus még ennél is tovább megy. A bátor gladiátort a bölcs emberek példaképének tekinti. Ahogy a gladiátor az esküjéhez híven ura kezébe helyezi az életét, ekképpen kell a bölcsnek életét felajánlania szellemi vezetőjének. A rendkívül alacsony társadalmi megbecsültséggel rendelkező gladiátor számára az aréna volt az egyetlen hely, ahol becsületet és dicsőséget szerezhetett. Itt tanúságot tehetett virtusáról, bátorságáról. Seneca nem tartja sajnálatra méltónak a gladiátorokat. A dicsőség és a tisztesség a társadalom minden rétegében csak kemény erőfeszítés, fájdalom és végső soron a halál által érhető el.38 Seneca nézeteiben nincs helye az együttérzésnek.

A keresztény szerzőnek, Tertullianusnak, aki a gladiátorjátékok ismert ellensége volt, kapóra jött, hogy a rómaiak ellentmondásos érzelmekkel viseltettek a gladiátorokkal szemben. De spectaculis (A látványosságokról) című írásában a következőket olvashatjuk:

„Ugyanazon a napon magasztalják fel és alázzák meg őket. Nyilvánosan kárhoztatják őket, megbélyegzik, megfosztják a polgárjogtól, kirekesztik a tanácsból, eltiltják a szónoki emelvényről, kizárják a szenátusból, a lovagok közül és az egyéb tisztségekből... Szeretik azokat, akiket megaláznak, megvetik azokat, akiket megtapsolnak, magasztalják a művészetet, de a művészt kicsúfolják! Miféle ítélet ez, hogy ugyanazzal vádolják őket, amivel érdemeket szereztek?"

Tertullianus pontos képet fest a római elit meghasonlott viselkedéséról. A gladiátorokban halálra ítélt rabszolgákat láttak, akiknek semmilyen tisztelet nem jár, ugyanakkor az ősi római erények — mint az erő és bátorság (fortitudo), a fegyelem és kemény edzés (disciplina), az állhatatosság (constantia), a tűrőképesség (patientia), a halál megvetése (contemptus mortis), a dicsőség utáni vágy (amorgloriae) és a győzelem akarása (cupido victoriae) — letéteményeseit is.
Ezek voltak azok az erények, melyek a nézőket azokra a katonákra emlékeztették, akik a római nevet az egész világon ismertté tették. Természetesen voltak olyan gladiátorok is, akik nem feleltek meg ennek az ideálképnek. Féltek, megpróbáltak kitérni a harc elől, így minden embernél alávalóbbakká váltak, kívülállókká, akik a legalantasabb halált érdemelték.


Forrás: Fick Meijer - Gladiátorok Gondolat Kiadó 2009