Szigorúan a kérdés anyagi oldalát véve, éppen az tűnik föl, hogy a kezdő és a veterán helyzetét nem is lehet egy napon említeni. Mindjárt a csekélyke beállási díj miatt sem, melynek nevetséges összegét már említettük. A veterán ennek körülbelül a hétszeresét kapja, ha újra elszegődik.
Az alacsony árszabás egyik célja kétségkívül az volt, hogy a becsületes, de nincstelen polgárok jelentkezését megakadályozza, vagy legalábbis fékezze, hiszen gazdagabb csalétek láttán tömegesen sereglettek volna a gladiátoriskolákba. Mégis gondolkodóba esik az ember, mennyire lehetett döntő ez a szempont, végtére is a gladiátor társadalmi hovatartozásán alapuló megkülönböztetéssel vagy bármely más intézkedéssel hasonló eredményre juthattak volna, s nem kellene azt a megdöbbentő következtetést levonnunk, hogy az emberi élet semmit sem ért; hogy a gladiátornál a mesterségbeli tudást, nem pedig az embert és az általa vállalt kockázatot fizették. Így aztán a lanista el volt látva olcsó nyersanyaggal.
Az újonc vagy kezdő a porondon aratott győzelem fejében pénzbeli jutalmat remélhet, de a viadalért járó díj - ha úgy tetszik: prémium - nem kárpótolja őt a kezdeti veszteségért: ellenkezőleg, a prémium arányos a bérleti díjjal, amelyet az editor magáért a gladiátorért fizet, tehát végeredményben a gladiátor képességeitől függ. És legyen bár a prémium negyede vagy ötöde a bérleti díjnak - aszerint, hogy az illető rabszolga-e vagy szabad ember —, közepes gladiátornál általában nem ér el többet néhány száz sestertiusnál, márpedig a kezdők, néhány ritka kivételtől eltekintve, szükségképpen közepes gladiátorok.
Hiszen nyilvánvaló, hogy kétévi kiképzés után nem lehettek egyenértékűek olyan bajnokkal, aki már vagy harminc viadalban hullatta vérét, és a vívás minden fortélyát ismerte. És hiába van a gladiátornak jó néhány évi tapasztalat a háta mögött, a porondon szerzett jutalmai akkor sem gyűlnek vagyonná.
Az egyenlőtlenségről, amit azzal is kifejezésre juttattak, hogy csakis egyenlő erejű és tapasztalatú gladiátorokat párosítottak össze, jó képet ad egy hivatalos díjszabás: a spekuláció féken tartása végett adta ki Marcus Aurelius. Ez megkülönbözteti a promiscua multitudót („vegyes sokadalmat”) vagy gregariusokat (a „nyájat”), más szóval az alacsony minősítésű átlagot - sokukat csupán arra szánták, hogy mindjárt az első, dicstelen összecsapásokban otthagyják a fogukat - és a meliorokat („jobbokat”), illetve a summi gladiatorest („legkiválóbb gladiátorokat”), akik már bizonyságát adták tudásuknak.
A szövegből kiderül, hogy az utóbbi, egyébként több alcsoportra oszló kategórián belül a gladiátor ára ötszáztól háromezer sestertiusig változhat, s természetesen vele arányosan változik a fellépti prémium is, lévén a prémium a vételár meghatározott százaléka. Képzelhetjük, mi maradt a gregariusok legutoljának.
Eltekintve a prémiumoktól, melyek összege végeredményben még fizetésnek is nevetséges, a gladiátor éveken keresztül nem remélhet más juttatást, csak a szállást, és, már amennyire annak lehet nevezni, az ellátást. A gladiátor ellátásáról ugyanis a lanista gondoskodik. Így érthető, miképpen verhetett gyökeret az előítélet, hogy a gladiátor végül is saját hasának rabszolgája. Ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a körülményeket, amelyek a szerencsétleneket ilyen kényszerhelyzetbe hajszolták, a végeredmény valóban az, hogy a rabszolgasággal es halálukkal csak mindennapi kenyerüket váltották meg.
Kérdés, hogy vajon hogy lehetett elviselni ezt az életet. Legkivált azt szeretnénk tudni, hogy a ludusba bezárt embereknek mennyi lehetőségük maradt a normális életre, és hogy a gladiátoriskola a kényszermunkatelephez vagy a tűzoltó-laktanyához hasonlított-e inkább. Forrásaink nemigen teszik lehetővé, hogy igazán részletes ábrázolásig jussunk el. Önéletrajzi dokumentum, a mai irodalmat elárasztó vallomásokhoz hasonlatos írás egy sem maradt ránk, csupán néhány falfelirat.
A pompeji ludusból csak csontvázak kerültek elő, és egy arannyal és ékkövekkel borított nő; rejtély, miért került tizennyolc gladiátor közé. A ludusbeli életről szóló egyetlen leírásunk egy declamatio szövegébe van ágyazva, mely egyébként csupa közhelyet lovagol meg:
„Már nem voltam torz és sovány, mint annak előtte, a kalózok hatalmában - mondja egy jó családból származó fiatalember, akit a tengeren elraboltak es egy lanistának adtak el -, de a nagy eszem-iszomot az éhségnél is nehezebben tűrtem; hizlaltak, akár egy halálra szánt áldozatot; söpredéksorban, elítélt rabszolgák között éltem, újonc gladiátorként, s minden áldott nap azt tanultam, hogyan kell embert ölni.” Végül is csak a feliratokból tallózhatunk néhány érdemleges adatot.
Sok gladiátor volt nős és családos. Úgy sejtik, és bizonyára helyesen, hogy ezek nem a ludusban, hanem a városban laktak, és csak a nőtleneket tartották a laktanyában. A legtöbben tizenhét-tizennyolc éves korukban szegődtek el, és már egészen fiatalon meghaltak, mint az alig húszéves páduai Juvenis.
Ha valamelyik gladiátor eléri a harminc évet, ritka eset, hogy ne lenne mögötte legalább húsz viadal. Egyikük harmincéves fejel harmincnégy összecsapásban vett részt. Mindez nem jelent megannyi győzelmet. Például Flamma sikerlistája így alakul: harmincnégy viadalból huszonegy győzelmet szerzett, kilencszer volt stans missus, azaz döntetlen küzdelem után felmentett, és négy alkalommal missus, azaz vesztes, amikor csak a nézők jóindulatának köszönhette az életét.
Nehéz megállapítani, milyen gyakran kellett a gladiátornak szembenéznie a halállal. Mivel a munusok több napon át, sőt olykor egy egész hónapig tartottak, gyakori volt, hogy egy gladiátor egy munus során többször is a porondra lépett. Így például Felix néhány nap különbséggel két ízben is ugyanazt a retiariust kapta ellenfélül. Mindkét alkalommal alulmaradt: először megkegyelmezett neki a közönség, másodszor már halálra ítélte. Mégsem valószínű, hogy egy éven, illetve meghatározott időtartamon belül a gladiátorok gyakran kényszerültek volna porondra lépni.
Ott van Juvenis: négyévi ludusbeli tartózkodás után, huszonegy évesen halt meg, s csak öt viadalt könyvelhetett el; azok pedig, akik húsz- és huszonöt éves koruk között tűnnek el szem elől, alig vívtak hétszer.
Az átlag bizonyára nem azért alacsony, mert ezek a bajnokok kezdők voltak, hiszen ugyanez az eredmény a harmincadik évüket betöltött gladiátoroknál is. Ésszerű tehát feltételezni, hogy a gladiátoroknak évente két-három alkalomnál többször nem kellett a porondra lépniük.