A Circus Maximus nem olyan nyomasztó tömeg, mint a Colosseum, inkább szerény vonalú építmény, mely valósággal belesimul az egykori Murcia-völgybe, az Aventinus és Palatinus közötti mélyedésbe. A tribünök ennek a két dombnak az oldalához támaszkodnak: szeszélyesen kanyarognak, a szomszédos utcák fölé tornyosulnak, toldalékaik a császárok bőkezűségéről, hiányaik a tűzvészekről árulkodnak.
A hatalmas, fából készült építmény ugyanis, amely szorosan összeépült a várossal (butikok vették körül, melyekben kereskedők, csillagjósok és örömlányok űzték mesterségüket), nemegyszer vált katasztrófa áldozatává. Itt tört ki a híres tűzvész is, mely Nero alatt elpusztította Róma egy részét. A császár ezt a tragikus eseményt arra használta fel, hogy az építményt átalakítsa és a belső tér rovására kibővítse, megszüntette ugyanis az euripust, ezt az árkot, melyet Caesar ásatott a pálya körül.
A nézőkkel zsúfolt hosszú folyosó egyik végén fehér márványból, szürke és rózsaszín gránitból épített árkádos bástyafal emelkedik, mely erődített város falaira emlékeztet. A régi rómaiak ezt a falat oppidumnak nevezték. Középen monumentális kapu nyílik, rajta keresztül lép a cirkuszba az ünnepélyes felvonulás. Fölötte oszlopokkal környezett páholy látható, mely e pillanatban még üres. Hozzá képest szimmetrikusan, az építmény két oldalvonalának végén egy-egy torony emelkedik, boltíveik a lelátók félmagasságában kezdődnek.
Odalenn tizenkét árkádos kapu sorakozik, szabályos rajzukat a lefelé keskenyedő pilaszterekből kinövő tizenkét herma hangsúlyozza. Ezek a tarterek kapui, innen jönnek majd elő a lovak. A cirkusz másik végét félkör zárja le, közepén egyetlen kapu emelkedik, a diadalkapu, azon át távoznak a győztesek.
A lelátók tökéletesen egyformák a cirkusz egyik végétől a másikig. A császár páholyát, mely a podium fölött emelkedett, Trajanus idején, a már említett egyenlősdi címén eltüntették, az egyenlőség azonban látszólagos maradt, mert a szenátorok és a lovagok számára továbbra is külön helyet tartottak fönn, csak éppen külső jellel nem különböztették meg.
Az oppidum közelében, az Aventinus lábánál oltár emelkedik, de eltakarja a nézők áradata, ahogyan az oltáron tisztelt istenség is kitörlődött a rómaiak emlékezetéből. Murcia istennő volt a környék védőistennője a régi időkben, mikor ez a hely még csak mirtusszal benőtt völgyecske volt, a közepén csordogáló patakkal. Minthogy a mirtusz Venus szent növénye, Murcia végül Venusszal olvadt össze, és a rómaiakban a cirkusz lármája Venust idézte fel, nem pedig az elfeledett ősi istenasszonyt.
Ha valaki korán reggel erre jár - mondjuk útban a patrónusát üdvözölni —, a cirkuszt afféle néma városnak látja: a közepén, a spina nevű márvánnyal burkolt építményen szobrok es egyéb tárgyak sorakoznak kusza összevisszaságban. A spina, a csatornává alakított egykori patakmeder, hosszában kettéosztja a pályát, s a két végén csak annyi hely marad szabadon, hogy a kocsik megfordulhassanak.
A hérószok, istenek és istennők szobrai között hét fatojás sorakozik, és hét delfin köpi a vizet egy fölemelt, tál formájú medencébe, melyhez létra vezet föl. E furcsa tárgyaknak nem volt jelképes értelme: valahányszor a versenyzők megtettek egy-egy kört, elvettek egy-egy tojást, illetve megváltoztatták egy-egy delfin helyzetét. Így a néző minden pillanatban tudhatta, hol tart a verseny.