A rómaiak időszámításunk első századának első évtizedeiben uralmukat kiterjesztették a Duna vonaláig. A Dunántúl teljes területe Aquincum (a mai Óbuda) központtal Pannonia provinciához tartozott. A mezőgazdasági eszközleletek, archaeobotanikai maradványok, epigráfiai adatok és különféle ábrázolások egyaránt megerősítik a rómaiak magas szintű mezőgazdasági ismereteiről kialakított közkeletű felfogást. A gabonafélék, hüvelyesek, szőlő és a gyümölcs termesztéséről már szakírók (Columella, Cato, Plinius, Varro) tudósítanak.

A népvándorlás kori népeket a latinok egységesen „barbároknak” nevezték, mert tőlük eltérő értékrendet, eszmerendszert és gazdasági modellt képviseltek. Következésképpen gazdasági növényeik és állataik, ételeik, táplálkozási szokásaik eltértek a romanizált területeken élő népekétől.
A barbár kulturális modell érvényre jutása ellen sokáig, és, mint tudjuk, hiába küzdöttek. Megvetéssel nézték és szólták le a nagyevő, nagyivó, elsősorban húsevő népeket. Julius Capitolius ekképp ítéli el Maximinus (Trax)-ot, a barbár szülők ivadékát, aki ... „egész amfora bort (kb. 20 liter) is megivott napjában, és képes volt negyven font húst megenni, akár hatvanat is”, valamint „sohasem kóstolta meg a zöldségféléket”, „nem evett mást, mint vaddisznóhúst, kacsát, libát, és mindenféle vadhúst”. Mégis el kellett ismerni, hogy a „hús az erősek eledele” volt (Montanari 1996).

Míg a Pannoniában élt lakosság magas szintű növénytermesztésére és kertkultúrájára számos bizonyíték áll rendelkezésünkre, addig meglehetősen keveset tudunk az Alföldön élt „barbárok” növénytermesztési szokásairól. Pedig a kérdés eldöntése tovább vinne minket az itt élt népek életének megismeréséhez. Ennek elsősorban az az oka, hogy a dunai limes elválasztotta Alföldön élt nomád vagy nomád eredetű népek lakóhelyeinek feltárása során többnyire nem fordítottak kellő figyelmet az archaeobotanikai célú feldolgozásra.
Annyi azonban mégis kiderül belőlük, hogy az ország keleti részében élt népek növénytermesztési kultúrája jelentős mértékben eltért a rómaiakétól: a termesztett növényeket illetően változás nem következett be az őskor óta.




Gyulai Ferenc


Gyulai Ferenc (1955) agrárkémikus mérnök, könyezetvédelmi szakmérnök, archaeobotanikus, az MTA doktora, a tápiószelei Agrobotanikai Intézet tudományos főmunkatársa, a Szent István Egyetem Gödöllői Campus Környezetgazdálkodási Intézetének docense, a Pécsi Tudományegyetem Régészettudományi Tanszékének óraadó tanára.