A skandináv társadalom megértéséhez az írásos források nyújtanak segítséget, ugyanis az általános jellemzőket párhuzamba lehet állítani a délebbre élő germán népek szokásaival és berendezkedésével. Továbbá az újabb régészeti leletek alapján is érdekes következtetéseket lehet levonni a társadalomi viszonyokról. Ezek alapján a társadalom alapvetően két rétegre bontható. A szabadok, akik a germán hagyományoknak megfelelően nagy szabadságjogokkal rendelkeztek, különös tekintettel a népgyűlés intézményére, és a királyi, törzsfői hatalom korlátozására.
A másik csoport a szolgák rétege, akik alávetett szerepet töltöttek be, ugyanakkor másféleképpen, mint ahogyan például a rómaiaknál megfigyelhető. A skandináv törzsek a germán etnogenezisnek megfelelően alakultak egyre szervezettebbé, ezzel a társadalom komplexitása is növekedett, így például vezetőréteg is kialakult.

Sokáig nem figyelhető meg a társadalom nagymértékű differenciálódása Skandináviában. A feltárások megvilágítják Jylland helyzetét az 5. század előtti időszakban. A mai Dánia területén talált legnagyobb falvak maximum 200 fős lakossággal rendelkeztek, és a földművelés volt a fő tevékenység a területen. Ez viszonylag stabil rendszer volt gazdaságilag és politikailag is, melyet alátámasztanak a házak maradványai és a sírok is.
Nagyjából Kr. u. 200 után a falvak egyre tervezettebb benyomást keltenek, ami bizonyos társadalmi szervezőerő jelenlétét feltételezi. Ezek alapján feltételezhető, hogy a lakosság szabad birtokosokból, bérlőkből és földnélküliekből tevődött össze. Az uralkodói elit kialakulásának folyamata azonban tovább tartott: csak a római hatalom meggyengülésével párhuzamosan kezdett bizonyíthatóan jelentőséget és stabilitást kapni az 5. században, a régészeti leletek ennek megfelelően ekkorra már a szakrális funkcióikat is igazolják.

Az általános germán jellemzők vonatkoznak a skandináv szabadokra is, ezért azokat figyelembe lehet venni. Ez alapján Tacitus munkáját lehet megvizsgálni a réteg felépítésével kapcsolatosan. A germán, így a skandináv szabadok is komoly jogokkal rendelkeztek az ókorban még csak formálódó uralkodói hatalommal szemben, melynek az egyik legfőbb alapja a népgyűlés intézménye volt. Ez korlátozta ugyanis a törzsfők hatalmát, ugyanis Tacitus szerint a kisebb ügyekben a törzsfők tanácsáé volt a döntő szerep, de a nagyobb ügyeket a népnek kellett engedélyeznie.
Rendszeresen ül össze a gyűlés, és bírói szerepe is van. A vitás ügyeket a gyűlések alkalmával tárgyalták, így ez az intézmény láthatóan eléggé sokoldalú. A törzsfők egyébként is általában a legrátermettebb emberekből kerültek ki katonai érdemeik és bátorságuk alapján: „Királyaikat előkelő származásuk, vezéreiket vitézségük alapján választják”.
A vezetők gyűlése, a népgyűlés és a királyi kíséret intézménye a germánoknál már Caesar idején megvoltak, de hatáskörük megváltozott, már nem csak háború idején kaptak szerepet. Ugyanakkor a skandináv helyzetről pontos információ nem áll rendelkezésre a források alapján, vélhetően ott is megkezdődtek ezek a változások a Kr. u. 2. század folyamán, vagyis a törzsfők egyre nagyobb hatalomra tettek szert és a törzsek egyre szervezettebbek lettek, ami a kereskedelem fellendülésének is köszönhető. Elmondható azonban az előzőeknek megfelelően, hogy ez elhúzódó folyamat volt, és tovább tartott, mint a délebbi germánok esetében.

A szolgák rétege feltételezhetően kiterjedt volt az ókorban, azonban ekkor még nem állt rendelkezésre összeírás. Csak a 14. századi péterfillérekből lehet következtetni az akkori állapotokra, ami szerint a társadalom nagyjából 20%-át tehették ki a rabszolgák a középkorban.
A viking kori nagymértékű rabszolga beáramlás előtt azonban valószínűleg jóval kisebb, de még mindig jelentős arányban voltak jelen. Helyzetüket vizsgálva elmondható, hogy alapvetően más, mint a római rabszolgáké, mivel saját tanyájuk volt, és csak beszolgáltatási kötelezettségük volt, ellentétben a római viszonyokkal, ahol Tacitus szerint a feladataik meg vannak szabva, és emiatt sokkal függőbb viszonyban vannak.

A germán szolgarétegnél tehát kisebb mértékű alávetettség és személyi függőség feltételezhető, ezért a szolgaság a germánoknál ezek alapján jobb helyzetben lehetett, mint Európa más térségeiben. A skandinávok, és a délebbre élő germánok között valószínűleg e tekintetben nem volt nagy különbség.
Sőt, a szolgák és a szabadok közti viszony is engedékeny volt, hiszen például ha egy szolga nőnek szabadtól született gyereke, akkor azok nem voltak elidegeníthetőek a tulajdonostól, és a két réteg közötti ilyen jellegű kapcsolat már az ókorban is elterjedt volt.



Elek Márk