Két dologgal feltétlenül tisztában kell lennie annak, aki meg akarja érteni a kultúra finanszírozásának antik módszereit. Az egyik az, hogy az egyén nem rendelkezhetett korlátlanul saját vagyonával, mivel a közösség bizonyos adományokat elvárt tőle. Ezt hívták leiturgiának. A másik az, hogy a leiturgiák teljesítése még látszólag sem volt önkéntes. Aki nem vállalta ugyanis e költségeket, könnyen elveszíthette vagyonát a vagyoncsere (antidoszisz) intézménye által.

A leiturgiának két fajtáját ismerték. Az egyik egy hadihajó felszerelése, a másik egy kórus bemutatójának szponzorálása volt (khorégia). A betanítás során a khorégosznak állnia kellett a többnyire szegény polgárokból álló drámai- vagy dithürambosz-kar élelmezését, jelmezeit, próbatermét. Igaz, az esetleges győzelem után a karvezető neve az általa állított győzelmi emlékművön megelőzte a költő (mondjuk Szophoklész) nevét. A kardalgyőzelem növelte egy politikus népszerűségét, így a siker kárpótolt a költségekért.
Nem csoda, hogy Themisztoklész és Periklész is karvezetőként kezdte politikai pályafutását. Themisztoklész Phrünikhosz darabját, Periklész pedig Aiszkhülosz Heten Thébai ellen című tragédiáját vitte sikerre (Kr. e. 467.). Ismerünk olyan khorégoszt, aki nem kevesebb mint 5 ezer drakhmát, vagyis 15 ezer napi napidíj összegét költötte egy bemutatóra!

A legszebb khorégosz-emlékmű, amelyet Lüszikratész állított Kr. e. 335-ben, ma is eredeti helyén áll Athénban. Felirata így hangzik:
„A Kikünna községbeli Lüszikratész, Lüszitheidész fia állította ki a kórust. Az Akamantisz törzs gyermekkórusa győzelmet aratott. Theón volt az auloszjátékos. A kórust azt athéni Lüsziadész tanította be dithüramboszára Euainetosz arkhónsága idején."

Ha a népgyűlésen az a „megtiszteltetés" ért valakit, hogy khorégosznak javasolták, csak azzal a feltétellel mondhatott nemet, ha vállalta a vagyoncserét, vagyis azt, hogy teljes vagyonát elcseréli a javaslattevőével, aki ezután köteles volt kiállítani a kórust. Nyilvánvaló, hogy ezt a kockázatot nem sokan vállalták, inkább „önként" támogatták az athéni nép kulturálódását.
A görög és római világban ennek ellenére egyre nagyobb tért hódítottak a tehetős polgárok (és uralkodók) valóban önkéntes adományai, amelyekkel közösségüket gazdagították szobrokkal, festményekkel, középületekkel vagy iskolák fenntartásával. Az ilyen jótékonykodást euergesziának hívták, a jótevőt pedig euergetésznek, akinek a nevét a közösség megtisztelő feliratokkal örökítette meg a város főterén. Magukon az épületeken az euergetészek feliratai hirdették, kinek is köszönhette az adott város a színházát, oszlopcsarnokát vagy éppen vízvezetékét.

Marcus Agrippa, Augustus barátja például önként vállalta Rómában az aedilisi tisztséget, és saját költségén kijavította az utakat és középületeket, rendbe tétette a városi vízvezetékeket, hétszáz vízmedencét, ötszáz szökőkutat és százharminc elosztótartályt építtetett. Az épületeket háromszáz bronz- és márványszoborral valamint négyszáz márványoszloppal díszíttette, és mindezt egyetlen év alatt. Városszépítő munkáját a Pantheon ma is álló, hatalmas épületével koronázta meg. Homlokzatán szerényen csak ennyi olvasható (igaz, hatalmas betűkkel): „Marcus Agrippa, Lucius fia, harmadízben consul (Kr. e. 27.)".

Nem minden építtető volt ilyen gazdag. Amikor Kr. e. 373-ban elpusztult a delphoi Apollón-templom, egész Hellaszban gyűjtést rendeztek helyreállítására. Az adományozók nevét márványtáblákon tették közzé, innen tudjuk, hogy míg a spártai állam 510 aiginai drakhmával (3,2 kg ezüst) támogatta az építkezést, a spártai Timeasznak vagy a pellénéi Damonoosznak csak 3-3 oboloszra (fél drakhmára) futotta.



Németh György