logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Apicius receptjei a tároláshoz

Agarum megjavítása (I, 7)
Ha a halmártás rossz szagú, egy üres edényt felfordítva füstölj ki babérral és ciprussal, és az előzőleg megszellőztetett halmártást ebbe öntsd bele. Ha ezután az íze sós lesz, tegyél bele egy sextariusnyi mézet, és keverd össze. Ezzel az eljárással megjavítottad, de ugyanerre a célra a friss must is megfelel.


A hús tartósítása sózás nélkül (I, 8)
A húst, amit frissen akarsz tartani, vond be mézze1,93 az edényt akaszd fel, és használhatod, amikor akarod. Ezzel az eljárással télen hosszabb időre lehet tartósítani, nyáron csupán néhány napig marad jó. Ugyanígy el lehet tenni a füstölt húst is.


Sertés-, marhabőr, illetve főtt disznóköröm tartósítása (I, 9)
Mindezeket tedd bele ecettel, mézzel és sóval összekevert mustárba úgy, hogy teljesen lepje el őket. Amikor majd használni szeretnéd, csodálkozni fogsz, hogy mennyire frissek maradtak.


A sós hús élvezhetővé tétele (I, 10)
Ha a hús túlságosan sós, olyan módon teheted élvezhetővé, hogy előbb tejben, azután pedig vízben főzöd.


A sült halak eltevése (I, 11)
Amikor a halak megsültek, és a tűzről levetted, forró ecettel öntsd le.


Kagylók eltevése (I, 12)
A kagylókat ecetben mosd meg, a szurokkal bevont edényt szintén ecettel mosd ki, és ebben tedd el kagylókat.


Hogy egy uncia lasert sokáig használhass (I, 13)
A lasert tedd bele egy öblös üveg hordócskába, tegyél hozzá tetszés szerint fenyőmagot, úgy kb. 20 szemet. Amikor használni akarod a lasert, a fenyőmagot morzsold szét, és az ételben csodálni fogod kellemes aromáját. A hordócskában mindig újakkal pótold az elhasznált magok számát.


Mézzel készült édességek tartósítása (I, 14)
Vegyél abból, amit a görögök cnecosnak94 mondanak, őröld meg, keverd össze mézzel, és ezt használd az édesítéshez.


A romlott méz megjavítása (I, 15)
Hogy az elromlott mézet eladás céljából feljavítsd, a következő módon járj el: a rossz mézből vegyél egy egységnyit, a jóból pedig kettőt, és ezeket egymással keverd össze.


A hamisított méz felismerése (I, 16)
A mézbe tegyél kanócot és gyújtsd meg, ha nem hamisított, akkor égni fog.


A szőlő eltevése (I, 17)
Szedd le a tőkéről az egészséges fürtöket. Esővizet forralj el a harmadára, és öntsd bele abba az edénybe, amelyikbe az eltenni kívánt szőlőt raktad. Az edényt kívülről vond be szurokkal és gipsszel, majd tedd hűvös helyre úgy, hogy a nap ne érhesse. Így friss szőlőhöz juthatsz, amikor csak akarsz, a levét méhsörként betegeknek lehet adni. Ha a szőlőt árpa közé teszed el, a frissességét így is megőrizheted.


Az alma és a gránátalma tárolása (I, 18)
Ezeket a gyümölcsöket egy pillanatra mártsd bele forró vízbe, majd vedd ki, és akaszd fel.


A birsalma tárolása (I, 19)
Válogasd ki hibátlan almákat, kocsányukkal és levelükkel együtt tedd bele egy nagyobb edénybe, öntsél rá mézet és besűrített mustot, így hosszan épek maradnak.


A füge, alma, körte, szilva és cseresznye tárolása (I, 20)
Mindezeket a gyümölcsöket a szárukkal együtt gondosan szedd le, majd mézben tedd el úgy, hogy egymással ne érjenek össze.


A citrom-félék tárolása (I21)
A gyümölcsöket rakd bele egy edénybe, majd azt vond be gipsszel és felfüggesztve tárold.


A szeder eltevése (I, 22)
A szederből készíts szirupot, és ezt keverd össze besűrített musttal, és a szederrel együtt tedd bele üvegedénybe, ilyen módon hosszan el fog állni.


Zöldségek eltevése (I, 23)
A megválogatott és nem túl érett zöldségféléket szurokkal bevont edényben tárold.


A répa tárolása (I, 24, 1)
Miután a répákat gondosan leraktad és elrendezted, szórd meg mirtuszbogyóval, hintsd meg mézzel és ecettel, így sokáig eltarthatod.
Ugyanez másként (I, 24, 2): Keverj össze mézet, ecetet és sót, és ezt öntsd rá az elrendezett répákra.


A gomba eltevése (I, 25)
Az ép gombákat, amelyeket még nem támadott meg a nedvesség, helyezd el edényben. Tegyél közéjük váltogatva száraz fűrészport, az edényt gipszeld be, és hűvös helyen tárold.


A Duracina őszibarack tárolása (I, 26)
Válogasd ki a legegészségesebb gyümölcsöket és tedd bele sós lébe. A következő napon szedd ki, gondosan szárítsd le, és rakd edénybe. Ezután tegyél rá sót, ecetet és borsika füvet.


A zöld olajbogyó eltevése (I, 28)
Ebből bármikor készíthetsz olajat. A fáról leszedett, ép olajbogyókat tedd bele olajba, és így olyan frissen tarthatod, mintha akkor szedted volna le a fáról. Ezekből a bogyókból bármikor készíthetsz friss olajat.


Forrás: Hoffmann Zsuzsanna - Ételek és italok az ókori Rómában