Bármilyen más italt is nézünk, egyik sem lesz olyan népszerű, mint a bor. A borkultúra nagyon korán elterjedt Itáliában, és a rómaiak kialakították azt a magas szintű szőlőkultúrát, amelyet a Birodalom minden tájegységébe elterjesztettek. A mai dunántúli szőlők között is találunk olyan területet, amelynek művelési története a rómaiakig nyúlik vissza.
Ma a borokat fehér és vörös, illetve rosé kategóriába soroljuk. A rómaiak négyféle „színt” különböztettek meg: Az albus könnyű, fiatal fehérbor volt. A fulvus idősebb fehér, aranysárga színű volt. A sanguineus egy fiatal vörös, vérvörös színű. A niger régebbi vörös volt, olyan sötét volt, hogy feketének tűnt.

Az, hogy kinek melyik ízlik, az természetesen egyéni. A rómaiaknál is voltak divatok, ha egy-egy császár valamelyiket szívesen itta, a talpnyalók hada ebben is követte. A borok minősítésénél néhány helyen a kései szakírók véleményét követtem, azt, hogy finom, vagy gyenge, vagy egyenesen lőre, a kortársak ítéletéből vettem át. Saját – és nem borszakértői – tapasztalatom alapján a költők által felmagasztalt falernumi nem éri el mai magyar vörösborok színvonalát, hanem valahol az asztali könnyű vörös és a jobbféle rosé közé helyezném.
A rómaiak is megkülönböztettek szőlőfajtákról, illetve tájegységekről elnevezett borokat. A szőlőfajtáról elnevezettek nőneműek (a-ra végződnek), a tájegységeké pedig semleges nemű, ugyanis a „vinum” jelzőjeként szerepel. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért csak a tájegységet jelző melléknevekkel azonosítjuk a borokat, amelyekhez értelemszerűen a vinum (vinum Falernum, vinum Albanum stb.) is oda értendő. A leghíresebbek a következők:

Adrumenitanum: Szicíliai bor Hadrumentum környékéről.

Aglianicum: a mai Campania és Basilicata régió vörösbora.

Alba Lux: ma piemonti, fehérbor.

Albanum: Latiumi és aemiliai, nem túl finom bor.
Plinius által a harmadik minőségi osztályba sorolt bor. Columella nem értett egyet ezzel, szerinte (III. 8.5.) elsőrendű. Dionysios Halicarnassaeus szerint édes és kitűnő. Az egyik legnépszerűbb bor volt a felsőbb osztályok között, számos ízesített fajtát kínáltak, köztük nagyon édes, édeskés, csípős és savanyú.
Plinius szerint is egyaránt létezett „rendkívül édes” és „alkalmanként” száraz változata. Általában 10 év érlelés után itták, de Galenus és Athaeneos szerint 20 évig kellett érlelni. Horatius viszont a füstölt változatot becsülte jobban. („Rectius Albanam fumo duraveris uvam”. Sat. II. 4.)

Albarenzeuli: Szardíniai fehérbor.

Albarolum: fehér, liguriai bor.

Aleaticum: Campaniai, nagyon édes bor.

Allobrogica: a termés minőségét és gazdagságát tekintve a rómaiak által az első minőségi osztályba sorolt szőlőfajta. Az Alpok és a Rhône-völgy boraként volt ismert, bár az antik szakírók eléggé bizonytalanságban hagynak bennünket az ültetvények pontos elhelyezkedése felől. Fenyőhordókban szállították, innen a (vinum picatum), gyantás bor elnevezése.

Amineum: az Aminea Vitis bora.
Görög (thesszáliai) eredetű volt, amelyet egy thesszáliai törzs terjesztett el Dél-Itáliában. Testes és jól eltartható a termés minőségét és gazdagságát tekintve a rómaiak által az első minőségi osztályba sorolt szőlőfajta bora volt.

Apiana: a termés minőségét és gazdagságát tekintve a rómaiak által az első minőségi osztályba sorolt muskotályos szőlőfajta. Bora, a vinum Apianum, a campaniai Avellino közelében termelt fehérbor.

Baeterrae: Egy gallok által kedvelt bor, amelyet a rómaiak csak elfogadhatónak tartottak. A szőlőt Dél-Galliában, Narbonensisben Baeterrae (ma Beziers) környékén termesztették.

Balearicus, Tarraco és Lauron: 3 hispaniai és nyilvánvalóan Baleári-szigetekről származó bor, amelyeket a rómaiak méltónak találtak arra, hogy megigyák.

Bellonam: latiumi bor, Bellona istennőről nevezték el, ma Bellone a város neve, ahol termett.

Beneventanum: Campaniai bor.

Biblinum: szicíliai bor.

Brachetum: piros pezsgőbor Piemontól. Azt mondják, hogy Kleopátra fogyasztotta.

Caecubai: Plinius által az első minőségi osztályba sorolt bor.
Az „ager Caecubus” termése, Campaniaban, a Gaeta-öböl közelében, Tarracina mellett, a tengerparton termett. A kutatók az Abbuoto szőlőfajta borának tartják, amely szőlőfaj ma is megtalálható Közép-Olaszországban.
A Kr. e. I. században ezt a bort tartották a legjobbnak. Sokan többre becsülték mint a falernumit, annál simábbnak, de az albainál teltebbnek tartották. Dioszkoridész szerint édes vörös bor volt. Horatius, aki a legnagyobb események kapcsán énekeli meg és Martialis igen ékesen dicséri, bár Martialis szerint csak szűrve iható.
Athenaeus szerint hosszú idő kellett az érleléséhez. A cecubo (vak) és bibere (bere), szavakkal összeolvadva részben a vakon meginnivel, részben Appius Claudius Caecus kedvenc italával azonosították nevének eredetét.
Plinius szerint az idősebbek első helyre osztályozták a cecubait és utána a falernumit, amely szerint náluk az antea a coecubait, a postea a falernumit jelöli. Augustus koráig volt igen népszerű, a princeps azonban a setinumit kedvelte, és ez végett vetett a caecubai népszerűségének.

Caeretanum: Caere közelében termett, latiumi, a rómaiak által a legsilányabbnak tartott borok egyike.

Caesanum: az ókor óta ismert, latiumi vörösbor. Ma Cesanese.

Calenum: Campaniai, drága és finom, Calesből származik.
Horatius, Juvenalis és Plinius által gyakran magasztalt bor. Plinius szerint jobb volt a gyomornak mint a falernumi, bár hasonlít hozzá, de könnyebb ízű. Különösen a gazdagabbak kedvelték, annak ellenére, hogy a rómaiak által a harmadik minőségi osztályba sorolt bor.

Catiniense: Szicíliai bor.

Cauda Vulpis: Campaniai fehérbor.

Chalybonium: Egy keleti bor, amelynek legjobb fajtája, úgy tűnik, hogy Damaszkusz közeléből származott. Plinius szerint csak a nagykirályok fogyasztották.

Chioszi (Chium): Talán a legértékesebb görög bor, a legjobb fajta Ariusium.

Columbinum: Campaniai vörösbor, amelyet Plinius is idézett.

Cumanum: mint minden Campaniai bor, aVesuvius lejtőinek egyikén termett.

Cyprium: Ciprusi görög bor

Falanghinum: Campaniai bor, úgy vélik, hogy az egyik fajtája a Falernuminak.

Falenum: Capuai, nagyon finom bor.

Falernum: Campaniai bor, borostyánsárga vagy barna.
A Rómában legnépszerűbb, a rómaiak által a második minőségi osztályba sorolt bor, de Pliniusnál csak a harmadik helyre kerülő falernumi bort Horatius és Martialis énekelte meg, Plinius három jelzővel jellemezte erényeit: erős, édes és üde. (austerum, dulcis, tenuis). Feltehetően kétféle szőlőfajtából készült, az aglianicóból és a graecóból. Athaeneus szerint ez a bor is kétféle volt. A legjobb változatát a Faustianumnak nevezett fajta adta.
Galenus és Athaeneos szerint ez a bor 10 év után vált igatóvá, és még 10 évet bírt ki, mert a húsz évesnél öregebbek már ihatatlanná váltak. A húszéves bornak érett borostyán színe volt. Ezzel ellenkező véleményen volt Cicero, akit Damasippus 40 éves falernumival kínált, s aki szerint: bene inquit aetatem fer, azaz nagyon megérett, jó bor. A falernumi az antik borok között igazán erősnek számított, 15% alkoholtartalmúnak tartják.

Faustianum: Campaniai

Fondianum: a Fondi, nagyon szeretett.

Formianum: a Formia területén nagyon finom.

Formianum: a Caieta-öböl bora. Gazdag, gyorsan érő bor.

Fundanum: Fundi környéki bor.
A rómaiak által a harmadik minőségi osztályba sorolt bor. Plinius szerint telt és tápláló bor volt, de alkalmas volt mind a gyomor, mind a fej megtámadására, ennélfogva keveset szolgáltak fel belőle a tivornyákon.

Galiae: Gallia Narbonensis borai füstöltek és gyakran hamisítottak.

Garganecum: Venetói görög eredetű borfajta.

Gauranum: Campaniai bor, Baiae és Puteoli környékén termett.
Csak kis mennyiségben termett, de nagyon jó minőségű, testes bor volt.

Graecum: a Chios, Sicyon és Ciprus borai.

Hadrianum: Aemiliai bor.

Hispanicum: A hispaniai (spanyol) borokat is széles körben fogyasztották.
Kr.e. 202-ben Carthago és Hannibal vereségével Hispania tengerparti területei a Birodalom gyarmatává váltak. Tarragona, Andalúzia és Cádiz városaiban a bor kiváló minőségű volt, és körülbelül egy hét alatt érkezett Rómába, és a rómaiak nagyon szerették.

Laletani: Hispániából származó bor, amely nem annyira a minősége miatt volt híres, hanem annak a hatalmas mennyiségnek köszönhetően, amelyben készült.

Lesbicum: görög bor Lesbosból

Liternum: Liternói bor.

Mamertinum (Potalanum): Szicíliából Messanai bor.
Iulius Caesar tette divatos sá. Gyakran szolgálták fel a különböző nyilvános rendezvényeinek és diadalmenetei utáni közlakomákon. A legkiválóbb ilyen fajta a Potalanum volt. Világos, de nem testes bor.

Mareoticum: Egyiptomi szőlő volt Alexandria közelében. Azt mondták róla, hogy fehér, édes, illatos és könnyű.

Maroneum: magas alkohol tartalmú bor.

Marsiliae: Marsiliából származik, a rómaiak szerint nem volt jó.

Massicum: Campaniai Monte Massicum közelében termett, nem túl finom, de nagyon testes, tónusos és robusztus volt. Plinius által a harmadik minőségi osztályba sorolt bor.

Massilitanum: kis mennyiségben előállított, tartományi bor. Füstös, olcsó bor volt, inkább az egészséges mivolta miatt, mint az íze miatt itták.

Memertinum: szicíliai, nagyon finom, Messina mellett előállított és Iulius Caesar által kedvelt bor.

Moscatum: Szardíniai fehérbor

Nascum: Szardínia fehérbor.

Nomentana: Latiumi, a termés minőségét és gazdagságát tekintve a rómaiak által az első minőségi osztályba sorolt szőlőfajta, bár bora, a Nomenianum vagy Nomentanum nem volt népszerű, a rómaiak által közönségesnek tartották. Legalább öt évig kellett érnie, míg ihatónak vélték, bár Martialis szerint még akkor sem volt az.

Nuragum: szardíniai fehérbor.

Opimiam: 25 éves, nagyon finom, érlelést igényelt, a Trimalchio lakomájában 125 éves.

Pelignum: Abruzzói, a rómaiak által a legsilányabbnak tartott borok egyike.

Pipernum: Pipernóban készült.

Pollium: szicíliai és finom bor volt.

Pompeianum: Pompeii környékén termelt, hosszan érlelt, általában 25 éves bor volt.

Portulanum: finom szicíliai bor.

Potitianum: Szicíliai bor.

Praecianum: velencei eredetű bor.

Prannium: a Smirnában készült, nagyon finom bor volt.

Preatorianum: Abruzzói bor, a nevét onnan kapta, hogy a praetorianusok nagyon szerették

Prenestinum: Latiumi bor.

Privernatinum: Privernumból való volscus bor.
Könnyű és kellemes bor volt.

Pucinumi: Plinius szerint a két legjobb bor egyike. Az adriai Duinóból szállították Livia császárnénak.

Rhaeticum (Raeticum): tartományi bor, a mai Veneto régióban, az Alpokban termesztett szőlőből készült édes bor, főként Veronai környékéről származik. Suetonius szerint Augustus kedvenc bora volt.

Sabinum: a rómaiak által közönségesnek tartott latiumi bor.

Sciiticum: Scio bora.

Senianum: a mai Segni városban készült bor.

Setinumi: a rómaiak által az első minőségi osztályba sorolt bor.
Plinius szerint a két legjobb bor egyike, Augustus kedvence, könnyen emészthető. Latium egyik erős, édes olasz bora volt.

Sicyonium: görög bor

Signinum: Signiából való volscus bor.
A rómaiak által közönségesnek tartott bor, Fanyarsága miatt gyógyszernek ajánlják.

Spoletinum: a rómaiak által a legsilányabbnak tartott borok egyike.

Surrentumi (Sorrentinum): a rómaiak által a harmadik minőségi osztályba sorolt bor, a középosztálybeliek kedvelt bora, testes és száraz borfajta volt.
A legjobbnak az 5 és 20 év közötti évjáratokat tartották. Dioszkoridész szerint savanyú bor, de mint írja: „a sorrentumi bor minél vénebb, annál édesebb, és annál jobb a gyomornak”. Tiberius a nehéz, magas alkoholtartalmú borokat kedvelte.
Plinius idézi Tiberius megjegyzését a könnyen emészthető sorrentumi borról, amelyet az orvosok, többek között Dioszkoridész is ajánlották a betegeknek: „Ilyen minőségi ecettel csak orvosok kereskednek.” Caligula is csatlakozott „nemes borecetnek” nevezte a sorrentumit.
Általában csak huszonöt év után érett meg és vált ihatóvá: ha Tiberiusnak és Caligulának érett bort adnak, talán nekik is ízlett volna, bár ami Tiberiust illeti, az igazi borivók inkább a száraz borokat kedvelik. Általában 25 évig érlelték.

Taenioticum: A Nílus-delta nyugati szélén lévő hosszú, keskeny, homokos gerincről nevezték el. Illatos, enyhén fanyar volt, olajos testes mozgású, amely eltűnt, amikor vízzel keverték.

Tarentinum: Pugliából származó, kiváló bor.

Tauromenitanum: a jelenlegi Taorminában, Szicíliában termett, gyakran mamertinumiként adták el, amire hasonlított.

Tibertinum (vagy Tiburtinum): nagyon finom, latiumi bor.

Trebellum: Nápoly, nagyra értékelt bor.

Trifolinum (Trifulinum): a rómaiak által közönségesnek tartott bor, a Vesuvius lejtőin termett, drága volt.

Vaietanum: Latiumi, Róma közelében termett, a rómaiak által a legsilányabbnak tartott borok egyike.

Vaticanum: Latiumi bor, a Vaticanus lejtőin termett, a rómaiak által a legsilányabbnak tartott borok egyike, igazi „kocsisbor”.

Veliterninum: Velitraeből való volscus bor.

Velleranum: Valleranóban, az ókori Valeria területén termett.

Vernaculum: Szardíniai bor.

Vinum Pramnian: Egy görög bor, amelyet durva, fanyar és rendkívül erősnek tartottak.

Volturnum: a Campaniában a Volturno folyó közelében termett.



T. Horváth Ágnes