A lakomázás nagyon fontos volt a római ember életében. Bár, ahogy napjainkban is, az ókori Rómában is megvoltak a szegényebb és módosabb rétegek. Így valójában nem sok ember engedhette meg magának, hogy egetverő lakomát adjon felebarátainak. A lakoma kifejezést Trimalchio lakomájában olvashatjuk először bővebben kifejtve.
Voltak olyan szegények, akiknek a mindennapi betevőre is alig jutott, nemhogy másokat vendégeljenek meg. Az ilyen emberek gyakran beállítottak hívatlanul oda, ahol épp az a hír járta, hogy fergeteges lakomára kerül sor. Az ilyen embereket Martialis „parazitának, nevezi, akik meghivatják magukat a potyavacsorára, és parazitaként élősködnek más konyháján. A „potyavacsora” kifejezést Petroniusnál is megtalálhatjuk, így ez a jelenség elég elterjedt volt.
Viszont azok, akik megtehették, hogy lakomát adjanak, mindent megtettek annak érdekében, hogy vendégeik elégedettek legyenek, jól érezzék magukat. A cél az volt minden tehetősebb lakomaadónál, hogy az ő lakomája legyen a legszínvonalasabb a környékről, és az ő nevét senki se felejtse el. Így a lakomázást egyfajta versenyként is meghatározhatjuk. Egy jól sikerült lakoma státusz szimbólumot jelentett a vendégvárónak. A lakomaadók egy ilyen összejövetel során megpróbálták túlszárnyalni egymást, mindegyik megakarta mutatni, hogy az ő lakomája jobb mint, amin ő részt vett.

A lakomák menete meg volt határozva, Martialisnal olvasható, hogy az ő idejében külön kézikönyvek léteztek, melyben le voltak írva, hogy mi szükséges egy igazi jó lakomához. Természetesen ahhoz, hogy a lakomaadók felülmúlják egymást, mindegyik vitt valami újítást a lakomák menetébe. Morzsának hívnak. Mi vagyok? Tudod: egy kis ebédlő/ S Caesar sírboltját láthatod ám odakint/ Nyomd heverőd, önts bort, kérj rózsát, kend csak a nárdust/ még ez az isten int: el ne feledd a halált. (Martialis, II.59)

Tölts a falernusiból, Callistus, dupla pohárral,/ s nyáron hóval hűtsd Alcinus ezt a nedűt/ Illatozó balzsam csillogjon fürtjeimen és/ ott rajtuk legyen egy rózsavirág-koszorú/ Szemben a nagy mauzóleum is példázza, hogy éljünk:/ mert hisz meghalnak isteneink maguk is. (Martialis,V.64) Fenti idézetek Martialis epigrammáiból származnak, jól szemléltetik mit jelent az akkori ember számára a lakoma.

Martialis epigrammaíró, akinek a Flavius császárok idejében futott be a karrierje. Sok versében olvashatunk a társasági összejövetelekről -lakomákról-. Megemlíti a lakoma székhelyét, ami a triclinium volt. Verseiben leírja, hogy mennyire költségesek voltak ezek a lakomák és ezért nem adatott meg sok embernek, hogy ilyeneket rendezzenek. Martialis ideje előtt úgy tartották, hogy egy lakomán a maximális létszám a 9 ember lehet, mivel az ebédlőben 3 háromrészes heverő vette körül az asztalt. De később kibővítették az ebédlőket, és az lett a lényeg, hogy minél több vendég elférjen, mert minél több ember vett részt a lakomán az annál színvonalasabbnak számított.
Martialis leírásai között találhatunk olyan estet is, mikor egy jobb módú hatalmas lakomát szervez de, nem marad pénze ételre, így illatos olajokat szolgál fel. Viszont több esetben is előfordult, hogy a vendégek nem laktak jól, vagy azért mert kevés volt az étel, vagy azért, mert a felszolgálók túl hamar elvitték a tálakat. Sok lakomán viszont az emberek betegre ették magukat mohóságuk és torkosságuk miatt.
Martialis is jómaga tartott lakomákat, ahogyan az illet, de ő megpróbálta elkerülni a fényűzést és nem hívott meg több tucat embert. Ezeknek, az összejöveteleknek az étel mellett a másik fő kelléke a verselés volt. Ezeken az estéken különböző ókori költők veseit szavalták, híresebb művekből idéztek.

Petronius leírásaiból is átlátható képet kapunk a lakomákról. Trimalchió című művében leírja, hogy Trimalchió egy nagyon gazdag polgár vacsorát ad és ő is megadja ennek a módját. Mikor a vendégek megérkeznek, körülnéznek a házba majd helyet foglalnak az ebédlőben. Az ebédlőasztalnál alexandria-i rabszolgák mossák le hólével a vendégek kezeit majd lábukhoz, látnak, és körmeiket levagdossák, mindeközbe énekelnek. Ezután elkezdődhet az ételek végtelen sora. Minden felszolgáló miközben behoz egy fogást, elénekel egy dalt. Természetesen az előétellel kezdik, előételes tálon khorintuszi bronzból vert csacsi, olajbogyók, méz, mák, kolbászok, syriai szilva, gránátalma, boros tojássárgájába bújtatott fügemadár sorakozik fel a tálon.
Eközben hozzák be a házigazdát is, aki eddig nem volt jelen. Étel mellé mézes bort szolgálnak fel, Petrónius szavaival élve, borban az élet. Ezek után következett a fő fogás, mely Trimalchió egyik újítása volt, nem jellemző minden esetre. Kerek tálcán kirakták az állatkör 12 jegyét és mindegyik felé odaillő húsokat tettek. Ezen kívül még felszolgálásra került hízott szárnyas, sertéstőgy, felcirázott nyúl és hal borsos mártással. A főétel elfogyasztása után a vendégek hozzáláttak nagyobb mennyiségben a boriváshoz és a társalgás is elkezdődött. Majd asztalra került a sült vaddisznó és sült vadmalac. Mindeközben szárított datolyát osztogattak a szolgák a lakmározók között.

A lakomán minden megengedett volt, a vendégek bármit tehettek, a lényeg az volt, hogy jól érezzék magukat. Petrónius leírja, hogy Trimalchió még azt is megengedte vendégeinek, hogy szükség esetén az ebédlőben végezzék el dolgukat, mert ha felpuffadnak rossz lesz a kedélyük. Mindeközben folyt a társalgás, a kordax mely egy görög eredetű pajzán tánc, színészek, komédiások szórakoztatták a vendégeket a kiadós vacsora közben. Ezután még mindig nem volt vége az ételek sorának, leforrázott borjút szolgáltak fel, és ezt követte a desszert. Közbe a vendégek ajándékba finom illatszereket kaptak. Desszertként süteményestálak és gyümölcsöstálak lettek felszolgálva. Étkezés közben, hogy a vendégek hálájukat kinyilváníthassák, egy aranyszobrocska járt végig az ebédlőben kézről- kézre, mely a házigazdát ábrázolta és ezt a vendégek csókolgatták.
A desszert után lettek felszolgálva az igazi csemegék, mint a hízott tyúk töltött tojással, majd ezután következtek az utóételek: búzalisztből sütött aszú, szőlővel és dióval töltött rigók, sündisznóhoz hasonló tüskékkel teleszúrt birsalma, hízott liba, körülötte madarak, halak, de mindez szemfényvesztés volt, mert az egész disznóhúsból volt megformálva. Miközben a vendégek élvezhették az ízkavalkádot, a szolgák olajjal és kenőcsökkel kenegették lábaikat, bokájuk köré virágfűzért aggattak. A lakoma lerészegedéssel és fürdőzéssel zárult.

A fennebb említett művekből kiderül, hogy akinek volt pénze az nem sajnálta költeni minél kiadósabb lakomára, csak azért, hogy elnyerje az emberek elismerését.