A tanulmányt elolvasva levonhatjuk azt a következtetést, hogy a rómaiak tudták, hogyan kényeztessék a gyomrukat. Aki megtehette pénzt és időt nem sajnált arra, hogy megadja egy kiadós vacsora módját, így megvendégelve az egész szomszédságot. A lakomákból mindenki jól járt, aki adta a lakomát annak a nevét nem felejtették el, aki meg nem engedhette meg magának, hogy ilyen lakomát rendezzen és éhezett, az betoppant egy-egy este egy ilyen mulatságra és megvolt az aznapi betevője.
Részletes információkat kaphatunk az ókori mulatságokról az antik íróktól, akik olykor maguk is vendégvárók voltak egy ilyen mulatságon. Később ezek a pompás, fényűző lakomák annyira elterjedtek, hogy külön törvényt kellett szabni ezek szabályozására. Egy hiteles példa erre Apicius, akinek 10 fejezetből álló mai napig fennmaradt szakácskönyve nagy kincs az utókor számára. Ő olyan nagy ínyenc volt, hogy az összes pénzét különlegesebbnél-különlegesebb ételekre költötte, és ez a szenvedély okozta majd a vesztét.
Nemcsak az antik írók műveiből és a szakácskönyvből informálódhatunk a római ételeket illetően, hanem a Pompejiből fennmaradt leletekből is. Így világos képet kaphatunk arról, hogyan zajlódhatott le a rómaiaknál a kenyérsütés.

Olvasva a szakácskönyvet megfigyelhetjük, hogy a legegyszerűbb recepttől elkezdve a legbonyolultabb, és legkülönlegesebb összetevőjű ételig mindent megtalálhatunk. Mégis általános alap és fő táplálékként a gabonát, sajtot, gyümölcsöket könyvelhetjük el. A Dáciában élő rómaiakat illetően már nincs ilyen könnyű dolgunk. Ennek a térségnek az ételeiről antik írók sem emlékeztek meg műveikben, és fennmaradt szakácskönyvet sem olvashatunk. Így a régészeti leletek maradnak az egyedüli használható források, melyekből következtetéseket vonhatunk le, hogy milyen ételeket ehettek a Dáciában élő rómaiak. Ennek kutatása sok hátrahagyott kérdést hordoz még magában.