A magánfürdőket a villagazdaságok fürdőire és a módosabb városi polgárok házaihoz tartozó fürdőkre lehet osztani. A magánfürdők a közfürdőkhöz viszonyítva kisebbek és egyszerűbb felépítésűek, általában soros típusúak. A városi házak fürdői közé sorolható az aquincumi helytartói palota fürdője a Hajógyári-szigeten, amelyet a 2. században építettek.
A villagazdaságok fürdőinek megismerésében segítséget nyújthatnak a légi régészeti és a geofizikai kutatások is. A pannonjai villafürdők közül a legtöbb a Balaton-felvidékről ismert. Bíró Mária a villagazdaságok fürdőinél megkülönbözteti a villákon belüli és kívüli fürdőket.

A villagazdaságok belsejében lévő fürdőket a villa tulajdonosai, míg a villákon kívül elhelyezkedő fürdőépületeket a villánál dolgozó munkások, szolgák használhatták. Előfordul, hogy a különálló fürdőépületek, fürdőházak nagyobbak a villa egyéb épületeinél, ilyen a Balácai villagazdaság fürdője is. Baláca fürdője az ismert pannonjai villafürdők közül a legnagyobb, 500 négyzetméter nagyságú és soros típusú. A fürdők méretéből következtethetünk arra, hogy hányán dolgozhattak a villagazdaságnál.
Kisebb villagazdaságoknál általában csak egy fürdő volt, és a fürdő a villán kívül helyezkedett el, ilyen Balatongyörök balneuma. A balatongyöröki fürdő 95 négyzetméteres volt, 4 helyiséggel rendelkezett és a 3. században épült, A kisebb és közepes méretű villáknál fontos volt a fürdők védelme a tűztől, ezért kőből építették ezeket az épületeket. Bíró Mária a pannoniai viliafürdőket 4 típusra osztotta.

Az I. csoportba a villagazdaságon belül elhelyezkedő, vagy a villa épületéhez csatlakozó szűk, 100-140 négyzetméter kiterjedésű, félkör alakú vagy négyzet alakú helyiségek tartoznak, melyek az eisenstadti, a kádártai, a csúcshegyi II. számú villa és a nagyárpádi villafürdők. Az ilyen típusú fürdők meghatározása nehéz, mert nem különülnek el a villától, csak méretük alapján határozhatók meg. Az eisenstadti, a kádártai és a csúcshegyi villák fürdői a 2. században épültek és a 4. századig használták őket. A nagyárpádi fürdőt 2. századinak határozták meg, de ez nem bizonyítható, mert egy másodlagosan felhasznált sírkőre alapozták ezt az információt.

A II. csoportot a villagazdasághoz tartozó apszisos, derékszögű négyzet vagy kör alakú helyiségek alkotják, ilyenek a donnerskirchení, a Gyulafirátót-Pogányteleki, az Örvényesi, a purbachi és a testvérhegyi villafürdők. A Donnerskirchení, az Örvényesi és a testvérhegyi balneumok L alakban csatlakoznak a villa épületéhez. Ezek a fürdők szerkezetüknek megfelelően 3-4 helyiségesek voltak. A II. csoport fürdői a 2. századra és a 3. század elejére datálhatok.

A III. csoportba a balatongyöröki, a balatonfüredi, a Bakonycseri, a táci II. számú villa fürdői és a villagazdaságon kívül vagy belül elhelyezkedő, apszisos vagy téglalap alakú helyiségek tartoznak. A balatongyöröki, a balatonfüredi és a Bakonycseri fürdők elkülönülnek a villától, míg a táci II. számú villa fürdője a villán belül helyezkedik el. Ezek a fürdők a 3-4. századra datálhatok.

A IV. csoportba a hosszú, több helyiséggel rendelkező fürdők tartoznak, kiterjedésük alapján hasonlítanak a közfürdőkre, mint a Parndorfi, a Balácai II. számú épület, a pomázi, a dorog-hosszúréteki és a tokod-erzsébeti. Ezek a balneumok a 2-3. század között épülhettek. A villafürdők pontos datálása nehéz, ha kevés lelet kerül elő belőlük, ez akkor fordulhat elő, ha a tulajdonosai valamilyen okból elhagyták az épületet és magukkal vitték a használati tárgyakat. Néhány fürdőnél viszont számos leletanyag került elő, ami a datálást is könnyebbé teszi.

Az 1 -3. században épült fürdők a legnagyobb kiterjedésűek, viszont a villa egyéb épületei, például a horreumok kicsik, de a 4. században a mezőgazdasági épületek lesznek nagyobbak és a fürdők kisebbek. Ez azzal magyarázható, hogy az 1-3. század során a villák tulajdonosainak több pénzük volt, így több jutott reprezentációra is, míg a 4. században a villák birtokosai elszegényedtek, ezért a luxusra kevesebbet tudtak áldozni és pénzüket a gazdasági épületekre fordították.