A fürdőkben a tisztes rómaiak kivételével olyan társadalmi rétegek is megjelentek, akik nem számítottak a társadalom teljes jogú tagjainak. Ide tartoztak a prostituáltak és a rabszolgák, de előszeretettel látogatták a fürdőket a tolvajok is. Azért nem tárgyaltam a nők témakörében a prostituáltakat, mert nem csak nők tartozhattak ide, illetve az ő szempontjukból lényegtelen, hogy a fürdő koedukált-e vagy sem. Rájuk más szabályok vonatkoztak, mint a tisztességes római nőkre.
Martialis epigrammáiban sokszor utal olyan nőkre, akik nem hajlandók fürdeni vele. Nem derül ki egyértelműen, hogy itt valóban örömlányokról van szó, mivel lehetséges, hogy római hajadonok és asszonyok is vele tarthattak, ugyanis ő az, aki egyértelműen kimondja, hogy nők is használták a fürdőket.

Ahol a fürdő alacsony presztízsű volt, ott a tevékenységi kör már rég nem a fürdőzésről szólt. Az örömlányok munkájának sok graffiti hagyott emléket. Nem minden esetben a fürdőben, van, amikor a bordélyházban, de említi a fürdést. Trimalchio fájdalommal veszi tudomásul, hogy ellopták 3000 sestertiust érő ruháját.
A fürdőben sok volt a tolvaj, főleg ruhát, szandált, és egyéb személyes tárgyakat tulajdonítottak el. Az öltözőben (apodyterium) nem volt senki, aki őrizte volna a holmikat, de lehet maga a személyzet tüntetett el pár holmit. A kellemetlen meglepetések elkerülés végett vittek magukkal rabszolgákat (capsarii) a fürdőzni vágyók, vagy béreltek a helyszínen, mintha csak fürdés kellékeiről lenne szó. Erről Hadrianus kapcsán ismerünk egy anekdotát:


„Gyakran felkereste a nyilvános fürdőket, és együtt fürdött a néppel.
Ezért vált híressé az alábbi tréfa, amelyre egy közfürdőben tett látogatása
adott alkalmat. Amikor egy nap meglátta, hogy egy veterán, akit a
katonaságból ismert, a falhoz dörzsöli a hátát és testének többi részét,
megkérdezte, miért teszi ezt. Amikor meghallotta, hogy azért, mert nincs
neki rabszolgája, adott az öregnek rabszolgákat, meg némi pénzt is. Amikor
aztán másnap több öregember is a falhoz dörzsölte magát, hogy ezzel
kicsikarja a császár bőkezűségét, kihívatta őket, és elrendelte, hogy
dörzsöljék le egymást.”
(Kiss Sebestyén fordítása)


A fenti példa mutatja, hogy a szegénység egyik bizonyítéka, ha az embernek nincs a fürdőben rabszolgája. Ahol látható a nincstelenség, ott természetesen Trimalchio megmutatja gazdagságát, hatalmas kísérettel jelenik meg, falernumi bort folyat a padlóra. Az viszont kérdéses, hogy a rabszolgák a fürdőzés eszközei voltak, vagy használhatták is a fürdőket?

Elképzelhető, hogy azok a szolgák, akik nem a törülközőt tartották vagy a ruhákat őrizték, gazdáikkal együtt fürödhettek. Van olyan írásos feliratos anyag, amely azt igazolja, hogy a rabszolgáknak joga volt bemenni a fürdőkbe. Két bányaváros esetében tudjuk, hogy a rabszolgáknak jogában állt használni a fürdőket.

Hasonló a helyzet a császári rabszolgákkal, és más kiváltságos státusban lévő szolgával. Kritikával kell kezelni az eddigi adatokat, általánosítás semmiképpen sem vonható le belőlük. Itt ugyanis a rabszolgák kiváltságos rétegéről esik szó, tehát a kivétel alapján nem tudunk szabályt alkotni. Elvileg használhatták a fürdőket, de ennek nem volt általános gyakorlata. Fürdőként váltakozott a helyzet, vagy csak bizonyos alkalmakkor mehettek be, aminek meghatározott rendje volt.



Kaszab Róbert