A római kori fürdőkkel foglalkozó szakirodalom a Birodalom területén felszínre került thermák és balneumok ismertetésénél rendszerint megkülönböztet koracsászárkori épületeket Traianusig és Hadrianustól a késő-császárkorig épült létesítményeket. A fürdők funkcióinak szempontjából nem érdektelen a fürdők két elnevezésének, a thermae balneum szavaknak jelentőségére figyelni. A balneum előfordul balneae alakban is. A többes szám szerepeltetése Varro szerint a kettősfürdők esetében külön női és férfi szárnyként kap jelentőséget.

A római kori létesítményeknél általában nem tapasztalható hangsúlyos szétválasztás. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a Notitia Urbis Regionum XIV. 11 thermát és 856 baineumot említ az i. sz. IV. század közepén Rómában. A számarány is jelzi, amiért az ókori auktorok a nagy és gazdag építészeti megoldásokat követő fürdőtelepeket nevezik általában thermáknak.

A magánfürdőket ezzel szemben mindig balneumként említik. PIinius barátjához írt levelében a villájában épült fürdőt „balneum domi”-ként említi. Martialis az ismert mondattal nevezi a hatalmas építészeti remekművet, Nero fürdőjét thermának: Quid Nerone peius? Quid thermis melius Neronianus?

Az aquincumi legiotábor fürdőjét, amint már említettük a múlt század közepén talált feliratos kő „Thermae maiores”-nek nevezi, utalva a méretekre, melyet az ásatások igazoltak. A birodalom területéről, a miénken kívül nincs adatunk arra, hogy korabeli szövegben így szerepelne fürdő elnevezése.

Újabban feltűnik ugyan Biricianis fürdőjének „Thermae maiores”-ként történő szerepeltetése, de ez nem dokumentált egykorú elnevezés. Feltehetően ezzel kívánják hangsúlyozni, hogy a korábban 1926-ban megismert másik fürdő méreteiben a mostaninál kisebb volt.

A római kori fürdőket általában két nagy csoportba sorolják: nyilvános és magán fürdők. A nyilvános fürdők mindazok a fürdők, amelyeket az általános igények szerint használtak. A nyilvános fürdők ismét két csoportba tarthatók nyilván a balnea publica és a balnea meritoria. Ez utóbbit mindig conductorok bérelték egy meghatározott ideig.

A balnea publicak általában az állami tulajdonban levők. Voltak viszont olyan fürdők, melyeket gazdag emberek építtettek és adományoztak. Marcus Vipsanius Agrippa, aki i. e. 33-ban kezdte a vízvezetékek és fürdők építését, végrendeletében bizonyos birtokainak külön erre a célra történő hagyományozásával gondoskodott a fürdőjének halála utáni karbantartásáról.



Kaba Melinda