logo

VIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az egészségügyi ellátás intézményei az ókori Görögországban és Rómában

Amennyiben a szociálpolitika manapság használatos fogalmából indulunk ki, s történelmileg kialakult intézményrendszerként tekintjük, első helyen rendszerint az egészségügyet említjük. Az ókori Hellászban ehhez az i. e. 5. századi Aszldépiosz-kultuszig kell visszanyúlnunk. Ekkor a gyógyulás még kizárólag az előbb említett istenség műve volt, a praktikus gyógyító tevékenység egészen mellékes szerepet kapott. Erre utal, hogy a gyógyuláshoz nem volt szükség személyes jelenlétre, rokont vagy barátót is lehetett küldeni a zarándokhelyekhez. A forrásokból nem válik egyértelműen világossá, hogy e kultuszhelyek a gyógyulásra váró magánemberektől vagy a városoktól kaptak-e támogatást. Csak valószínűsíthető, hogy a templomok fenntartása a gyógyultak elvben önkéntes adományaiból történt. A forrásokból az sem állapítható meg kizárólagos érvénnyel, hogy a szegények, ínséget szenvedő betegek (pl. kézművesek, napszámosok vagy éppen rabszolgák) Aszklépiosz templomaiban ingyenes orvoslásban részesülhettek-e?

A templomi gyógyászat mellett már a régebbi időktől voltak tanult orvosok is, így az i. e. 6. századból már fizetett orvosokról szólnak a tudósítások. Kezdetben ők csak háborúban vagy járványok idején, szükségállapotban (főként katonai orvosokként) teljesítettek szolgálatot. Az intézmény csak a hellenisztikus korban vált általánossá. Az orvosi tisztség betöltésének módja, és a szokott eljárásmód, az orvos feladatai, kötelességei, díjazása és privilégiumai azokon az emlékoszlopokon őrződtek meg számunkra, amelyeket a poliszok emeltek orvosaik tiszteletére haláluk után.
Az orvosi tisztség betöltésének módja például egyaránt lehetett választás és öröklés. Az orvosválasztásnál a szakértő bizottságok mellett ún. laikus testületek is működtek. Az orvosi tevékenység kezdetben ingyenes, később a páciensek természetben, még később pénzzel fizetnek. Ezt követően pedig a iatrikón néven fennmaradt (naturáliában vagy pénzben fizetett) „orvosadéból” tartották fenn az orvosi szobát, illetve fedezték a gyógyszerkészítés költségeit. Hippokratész volt az első, aki a honorárium kikötésénél a rászorultságot vizsgálta. Az orvosok szerény díjazását különböző privilégiumok egészítették ki, így pl. tulajdonjog és adómentesség, továbbá mentesülés a katonáskodás, katonai beszállásolás, valamint terhekkel járó tisztségek viselése alól.

Az ókori Rómában az orvosválasztásra, díjazásra, privilégiumokra, a gyógyító tevékenységre ugyanaz vonatkozik, mint a görögöknél. Az orvosválasztásra i. sz. 60-ban Néró pártatlan orvoskollégiumokat állított fel, amelyeknek feladatuk volt a tanítás, vizsgáztatás és az orvosi tevékenység ellenőrzése is. Az orvosválasztásnál a szakmai tudás és rátermettség mellett a retorikai képességet s a jellemet is vizsgálták! Az orvos díjának megállapítása a lakosságszámtól függött. A 4. sz. közepétől császári rendeletek egész sora vonatkozik orvosokra. így például, hogy ne maradjanak ellátatlan területek, Septimius Severus és Antonius Pius idejétől privilégiumot csak azoknak az orvosoknak adtak, akik saját szülővárosukban gyógyítottak.

Rómában a közegészségügy intézményeihez tartozónak mondhatjuk az i. e. 1. században elterjedt közfürdőket (balneae), majd később, a császárkorban azokat a fürdő- és szórakozóhelyeket (thermae), amelyek a test és a szellem felüdülését egyaránt szolgálták. Az intézményes gyógyítás köréből megemlíthető még Athénból az ún. „aggok háza” (gerusia), ahol időseket, egyedülálló polgárokat gondoztak. Homérosz említi az Odüsszeiában az ún. közösségi szobát, ahol a hajléktalanok díjtalanul szállást kaphattak. Szólnak tudósítások arról is, hogy a hajléktalanok olykor a nyilvános közfürdőben is oltalmat kerestek.



Molnár Margit