logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Orvoslás a Római Birodalomban

Rómában a Kr. e. 1. században honosodott meg a tudományos alapokon nyugvó görög gyógyászat, melynek atyja, Hippokratés, az antikvitás legnagyobb orvosa volt. Kos szigetéről származott (Kr. e 460–370), gyakorlati munkájáról és személyéről csak kevés hiteles forrás maradt fenn. Munkáiban többek között a környezetről, a betegségek felismeréséről, az emberi természetről, sebészeti gyakorlatáról hagyott ránk máig ható megállapításokat. A ma orvosai is „hippokratészi” esküt tesznek hivatásuk gyakorlásának megkezdésekor.

Az antik filozófia alapjaiból kifejlődő császárkori orvostudományt két iskola képviselte. Az egyik a bithyniai Asklepiades (Kr. e. 1. században), majd később Themison nevéhez kötődik, akinek legfontosabb követője a Hadrianus császár uralkodása idején (Kr. u. 117–138) tevékenykedő Soranos volt.
A másik iskolát Seneca (Kr. e. 55 – Kr. u. 39) kortársa, az attaleiai Athenäos alapította, aki a higiénia, a gyógyszerészeti ismeretek fontosságát hangsúlyozta. A két iskola másként látta az emberi szervezet működésének alapelvét, ezért a betegségek megállapításában és a gyógymódokban is különböztek egymástól. Nevezetes orvosi szakíróként maradt fenn Aulus Cornelius Celsus, Tiberius császár (Kr. u. 14–37) kortársának neve. Bár feltehetőleg nem volt tanult orvos, kézikönyvében – más tudományterületei mellett – áttekintette kora egész orvostudományát.

romaikor_kep


Aulus Cornelius Celsus



Az antik orvostudomány Galenos (Kr. u. 129–200) alatt érte el csúcspontját. Orvosi iskoláit Pergamonban és Alexandriában végezte, majd visszatérve szülővárosába gladiátororvosként működött. Kr. u. 161/162-ben Rómába költözött, ahol Marcus Aurelius császár kérésére, Commodusnak, a trónörökösnek az orvosa lett. Nem egyetlen irányzatot képviselt, érdeklődése azonban lefedte az orvostudomány szinte valamennyi területét. Mintegy 150 orvosi írást hagyott hátra, melyek közül csaknem 80 hozzáférhető. Legfontosabb műveiben a terápiákról, a testrészek működéséről, az egyes gyógyító szerek hatásairól ír. Sikereket ért el az orvosképzésben, módszerei között az állatkísérletek és a boncolás is szerepelt. Műveiben részletesen leírja a szerveket, funkciójukat, működésüket, a betegségeket és a gyógyító eljárásokat.

Az ókor gyógyítói többnyire általános orvosok voltak, de az orvostudomány előrehaladtával kifejlődtek a különböző szakterületek is, melynek művelőit megörökítették a korabeli ábrázolások.