logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Gyógyítás és az orvosok

Noha Róma városa - néhány halmától eltekintve - mocsaras, egészségtelen területen épült és a rómaiakat a forró nyári hónapokban gyakorta kínzó láz gyötörte, orvosaik sokáig nem voltak. Betegségek ellen egyszerű házi szereket használtak, a háborúban szerzett sebeket inkább kevesebb, mint több sikerrel, ők maguk gyógyították. Ha mindezek az eszközök mégsem használtak, akkor az imádságokhoz folyamodtak. A betegek Febris istennőhöz, a lázak gyógyítójához, vagy a talaj káros kigőzölgései ellen, Mefitishez buzgón imádkoztak, máskor a gyógyító Apollo, Apollo Medicus segítségéért könyörögtek, avagy felkeresték a Tiberis szigetén Aesculapius templomát, hogy ott gyógyulást találjanak.

A gyógyítás keresése óhatatlanul a babonához vezetett, így női bajok orvoslására elhullajtott tejfogat, furunkulusok ellen galambtrágyát, a hajhullás megakadályozására szamárvizeletet javallottak, hogy más példát ne említsünk! Ezek a téves elképzelések, babonák oly mélyen belegyökereztek a rómaiak gondolkodásába, hogy azokat sohasem lehetett kiirtani belőlük, sőt olyan természettudományos érdeklődésű, nagy műveltségű ember, mint az idősebb Plinius, nagy művében komoly formában tárgyalta ezeket a „gyógyítási” tényezőket.

Csak az i. e. III. század elején szánta rá magát egy görög orvos, hogy Rómában letelepedjék, és orvosi gyakorlatából szerencsét kovácsoljon. Rómában örömmel fogadták, nyomban helyiséget (alighanem valamilyen üzleti helyiségül szolgáló bódét) bocsátottak rendelkezésére, sőt csakhamar a római polgárjogot is elnyerte.
Az első orvos sikerének híre más idegen tájról származó orvost is Rómába csábított, ahol tekintélyre és nem csekély vagyonra tettek szert. Nagyon sokáig a görög és más nemzetiségű orvosok uralták a terepet, mert római ember nem vállalkozott a gyógyítás tudományának elsajátítására. Bár a „mértékadó” felsőbb körök a kenyérkereső foglalkozások közül az orvosit aránylag megbecsülték, a maradiak inkább házi szereik mellett tartottak ki.

romaikor_kep



Volt Rómában egy csodálatos, importált univerzális gyógyszer, a laserpicium, valami növényi szer, amely ugyanúgy gyógyította a gyomorbajt, mint a kedélybetegségeket, sebekre éppen olyan eredményesen használták, mint torokfájás, asztma vagy mellhártyagyulladás ellen. Valóságos kincsszámba ment ez a növényi szer, az aerariumban kincsként őrizték, az állami arany- és ezüsttartalékokkal együtt.
Caesar ezerötszáz font laserpiciumot vásárolt a kincstár részére, hogy Rómát kellő gyógyszermennyiséggel lássa el. Caesar egyébként is felismerte a közegészségügy fontosságát, ezért -- többek között - a Rómában működő szabad születésű orvosoknak megadta a polgárjogot és más kedvezményben is részesítette őket.

A nagyurak tanult orvos rabszolgákat tartottak házuknál, sokat hálából felszabadítottak, persze a libertus orvos bárínikor köteles volt egykori gazdája, patronusa rendelkezésére állani. Ezek a szabados orvosok jelentékeny gyakorlatot folytattak, sokat kerestek és egyik társuk, Antonius Musa révén különösen nagy tekintélyhez jutottak. Musa egyfajta hidegvízgyógymóddal meggyógyította a súlyosan megbetegedett Augustust, hálából a senatus Musának szobrot állíttatott, a princeps felvétette a lovagrendbe és valamennyi orvosnak adómentességet engedélyezett.

A rómaiak lassan rájöttek, hogy az orvosi pálya aránylag nem nagy megerőltetéssel jó keresethez juttatja művelőit. Minthogy orvosi gyakorlatot bárki folytathatott, sok kisiparos, ha megunta mesterségét, felcsapott orvosnak. Elképzelhető, mennyi kuruzsló zúdult a császári Rómára, akik valamiféle más orvostól ellesett tudással, maguk gyártotta gyanús gyógyszerekkel kezelték áldozataikat. Ne csodálkozzunk, ha a római szatíra írók gúnyosan emlékeznek meg verseikben, műveikben az orvosokról.

Bizonyára gyakran elöntötte őket az epe, ha efféle kuruzslók nagyképű handabandázását megfigyelték. Petronius egy betegről megjegyezte:
„Az orvosok ölték meg őt, mert mi egyéb az orvos, mint holmi lelki vigasz”, vagyis az orvos segítsége hajítófát sem ért. Martialis sem maradt el mögötte, egyik epigrammájában így írt: „Tegnap még makkegészséges volt Gaius, velünk együtt volt a fürdőben, s jól megvacsorázott. Ma reggel holtan találták ágyában. - Miért halt meg? Kérded, mi történt? - Háziorvosát látta meg álmában éjjel!”

Hiba volna általánosítani s azt hinni, hogy csak kuruzslók, kontárok kezelték a beteg rómaiakat. Több kitűnő orvosról tudunk, akik tudományukat magas színvonalon művelték, számos tanítványt oktattak a gyógyítás tudományára, könyveket is írtak. Mintaképük a régi görög orvostudomány nagyja, Hippokrates volt, akinek művei nagy hatást gyakoroltak az ókori orvostudományra.
A legnevesebb római szakíró, Aulus Cornelius Celsus, Tiberius császár kortársa, orvosi kézikönyvében (amely nagy enciklopedikus művének csak egy része), áttekintette kora egész orvostudományát, kóreseteket irt le, gyógymódokat közölt, noha nem is volt orvos. A városi, ülő foglalkozású embert óvatosabb életmódra ösztönözte, mint a falusi, szabadban élő gazdát, ajánlotta, hogy a városi vigyázzon jobban emésztésére, óvakodjék a hirtelen hőmérsékletváltozástól, keresse a napfényt. (Ilyen, gyakorlati megfigyelésen alapuló orvosi tanácsok ma is megállják helyüket.)

A római császárság egyik legnagyobb orvostudósa, a görög származású Galenos (129-200 között élt) művében rendszeresen tárgyalja az orvostudományt. Galenos majmokat boncolt fel, s így kísérelte meg az emberi test anatómiáját megismerni, foglalkozott a betegségek kórtanával, a különféle gyógymódokkal, gyógyszerekkel. Igen figyelemreméltó megállapításokat közölt a hygieniáról, a helyes étrendről, életmódról.
Utasításokat adott a jövendő orvosoknak, miként viselkedjenek a betegek jelenlétében, így kerteljék a nyers vagy éppen tolakodó modort, az orvos mértéktartó, de barátságos fellépésével őrizze meg foglalkozása méltóságát. Az orvos vigyázzon ruházatára, külsejére csakúgy, mint hajviseletére, hasson tekintélyével a betegre, mert csupán ilyen módon fogadtathatja el vele a javasolt gyógymódot.

romaikor_kep


Galenos



Az orvostudomány fejlődésével a szakosodás is fellépett. Már az ókorban is léteztek belgyógyászok, szemorvosok, sebészek, nőgyógyászok, fogorvosok. Hatósági orvosokról is tudunk. Természetes, hogy a legióknak voltak katonai kórházai (így az Aquincumban állomásozó II. legio adiutrixnak is), említettük, hogy a római vigil-alakulatokhoz is beosztottak seborvosokat, éspedig cohorsonként, vagyis minden második kerületben négy-négy katonaorvos működött.

A vidéken is voltak orvosok, Varro a mezőgazdaságról írott művében ajánlja, hogy minden nagybirtokra szerezzenek orvost, ha a közelben levő nagyobb helységben nem volna. A gladiator-kaszárnyáknak is voltak seborvosai,, az egyes collegiumok is alkalmaztak orvosokat tagjaik betegellátása céljából.

A IV. században már minden kerületnek megvoltak a hatósági orvosai, akik a kerület minden beteget - a szegényeket ingyen - gyógyítani tartoztak. Nemcsak férfiak, nők is foglalkoztak gyógyítással, főleg szülésznők képezték át magukat nőgyógyászokká. Az orvosok egy része jól keresett, a háziorvosoknak az év első napján, tehát január elsején folyósították a megállapodás szerint járó tiszteletdíjat. A császári ház orvosa az i. e. I. század elején évi 250 000 sestertius fizetést kapott, Claudius, orvosa, Q. Stertinius már 500 000 sestertius illetményt élvezett, de ezzel az összeggel nem volt megelégedve, mert 600 000 sestertiust jövedelmező orvosi magángyakorlatáról kellett lemondania.

Egy előkelő beteg, amiért kellemetlen sömörétől megszabadult, 200 000 sestertiust fizetett orvosának. Meg sok más: nagy orvosi tiszteletdíjról olvashatunk, de ennek a foglalkozásnak is megvoltak a maga páriái, akik kis fizetségért sok fáradsággal, zihálva vánszorogtak fel a magas emeletekre es loholtak az egyik betegüktől a másikig. Sok orvos a gyógyszereket is maga készítette, külön gyógyszertárak nem voltak.
A gyógyszerekkel többen kuruzsoltak, ismeretlen anyagokból kenőcsöket, labdacsokat állítottak elő, ezek hatása nem egy esetben károsnak bizonyult. Minden betegségre kieszeltek valamilyen különleges gyógyszert, és itt a régi babonák megint szerephez jutottak. A jól képzett orvosok ismerték a füveskertek titkait, a hasznos gyógynövényeket, és ezekből állították elő orvosságaikat.

A neves orvosokhoz szívesen szegődtek el tanulók, hogy a kiváló mesterek őket a gyógyítás és gyógyszerkészítés tudományába beavassák, a nagy gyakorlatú orvosok még segédeket is tartottak, akik a helyi gyógykezelést, bedörzsölést stb. az orvos helyett elvégezték; ezek a segédek később, mint felcserek (iatraliptae), külön foglalkozási ágként, mint az orvostudomány perifériáján működő gyógyászok léptek fel.


Forrás:
Ürögdi György: A Régi Róma
Gondolat kiadó, 1963