logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A modern orvostudomány előzményei

A Római Birodalom nem adott nagy természettudósokat a világnak, de ne felejtsük el a római mérnökök őszinte csodálatra méltó alkotásait: nyolcvanezer kilométer hosszúságú (!), hat-hét méter széles úthálózat, alagutakkal, hidakkal, sokszor még ma is használható bámulatos vízvezetékrendszer, fedett csatornahálózat. Nem mellékesen a Birodalom ötvenmillió ember számára biztosított jogrendet.
Már a Kr.e. V. században, a görögök periklészi korában alkotott 12 táblás törvényeikben megmutatkozott jogalkotó géniuszuk. Az orvostudományhoz azonban a rómaiak csakugyan nem értettek. Évszázadokon keresztül beérték azzal, hogy csaknem kizárólag alkalmi kuruzslók, mágusok, önjelölt csodadoktorok gyógyítottak, ahogyan tudtak, varázslatból és némi tapasztalásból ötvöződött valamiféle gyógyító hagyomány alapján. Képzett orvos szolgálatát kezdetben még a birodalmi elit is csak elvétve vette igénybe.

A Kr.e. II. századtól Rómába települt orvosok, akik a tudományos orvoslást megteremtették, szinte kizárólag görögök voltak. Megjelenésüket Rómában részint a dél-itáliai és sziciliai gyarmatvárosok elfoglalása, részint pedig Hellász Kr.e. II. századi meghódítása eredményezte. Marcus Portius Cato, aki erélyesen tiltakozott minden görög befolyás ellen, a görög orvosok bevándorlását is ellenezte, miután nézete szerint gyógyítás helyett megmérgezik a rómaiakat.

A kezdeti ellenszenv és gyanakvás nem volt alaptalan, az egyre nagyobb számban érkező görög „orvosok” többsége ugyanis képzetlen volt, olyan rabszolga vagy libertus, aki orvosi iskolát nem végzett, neves orvos mellett nem dolgozott.
Idővel egyre több tekintélyes orvos is érkezett azonban a görög poliszokból, akik tudományukat magas színvonalon művelték, tanítványokat neveltek. Ezeket a képzett orvosokat már a szenátus is megbecsülte, kiváltságokkal kedvezett nekik. Amikor a görög filozófusokat és egyéb „politikailag veszélyes idegen elemeket”

Kr.e. 170 körül száműzték Rómából, ez a rendelkezés nem vonatkozott a többségükben görög orvosokra. Kr.e. 46-ban Julius Caesar polgárjogot is adott Rómában minden idegen orvosnak. A Kr.u. első századokban, különösen Hadrianus és Marcus Aurelius császárok viszonylag békés uralkodása idejében, Róma utolsó antik csillogása mellett erőteljes fejlődésnek indult már az orvostudomány is.

A képzett orvosok – a többségük még mindig görög – collegiumokba, orvos céhekbe tömörültek, megindult a szakosodás. A nagyobb városokban jól felszerelt rendelőkben (taberna medicinae) specializált orvosok várták – a jómódú betegeket. Létrejött (a III. század első felében) az első, kizárólag orvosokat képző intézmény.

A IV. században kiépült a város-egészségügyi hálózat (archiatratus) is, ahol a közösség által fizetett orvosok minden hozzájuk forduló beteget – a szegényeket ingyen – kötelesek voltak gyógyítani.

A császárkorban olyan kiválóan szervezték meg a katonaság orvosi ellátását is, hogy annak egészen a napoleoni háborúkig nem volt párja Európában. Minden légiós táborban pontos szabályok szerint épültek a tábori betegellátást szolgáló épületek (valetudinariumok), kitűnően instrumentált műtő- és kezelőhelyiségekkel, ahol képzett, legtöbbször specializált katonaorvosok szolgáltak. A négy-öt ágyas betegszobákhoz vízöblítéses illemhely és fürdő is tartozott.


Forrás: Részlet Dr. Hajdi György - A görög-római antikvitás és az arab középkor orvoslásának legjelesebb képviselői című írásából