logo

IX Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A görög hatás

Az orvostudomány hivatalos nyelve az ókorban a görög volt, és minden honosítási kísérlet ellenére mindvégig az is maradt. Az antikvitás – különösen a Kr. u. III. századtól – ugyan jó néhány latin nyelvű orvosi tárgyú munkát hagyott ránk, ezek azonban vagy gyógyszer-, illetve receptkönyvek (például Scribonius Largusé, Macer Floridusé, Marcellus Empiricusé), vagy görögből készült fordítások (például Caelius Aurelianus Tardarum et acutarum passionum libri), vagy pedig didaktikus célú kompilációk (Serenus Sammonicus tankölteménye).
Az egyetlen fennmaradt átfogó, latin nyelvű orvostudományi munkát viszont nem orvos, hanem enciklopédista, Celsus írta bizonyára nem is orvosok, hanem a művelt patríciusok számára. A római orvoslás legjelentősebb mesterei – Thesszalosz, Aszklépiadész, Galénosz, Szóránosz, Dioszkuridész – jellemző módon egytől egyig görögök voltak.

A római orvostudomány három nagy korszakát különböztethetjük meg: az első nagyjából a Kr. e. II. század elejéig tartott – ez a latin népi gyógyászat, illetve a kultuszok kora –; adataink e kor római gyógyítására vonatkozóan inkább csak közvetettek.
A második periódus a görög tudomány megjelenésének idejétől, nagyjából a Kr. u. III. századig terjed: e korszakra a népi gyógyítás és a kultikus hagyományok továbbélte mellett a hellenisztikus – csúcspontját Galénoszban és követőiben elérő –, görög orvostudomány egyeduralma, és – elsősorban a hadsereget és a higiénét, illetve a gyógyítók hierarchiáját érintő – szervezeti fejlődés jellemző. A harmadik korszakot a kereszténység térhódítása és az achiatratus intézményének megjelenése különbözteti meg az előzőtől: e korszak valójában már a középkori fejlődés első szakaszának tekinthető.

A tudományos orvoslást megteremtő görög orvosok megjelenését Rómában részint a dél-itáliai, szicíliai gyarmatvárosok elfoglalása, részint pedig Hellász Kr. e. II. századi meghódítása eredményezte. Lényeges azonban rámutatnunk, hogy görög eredetű gyógyító kultuszok már korábban is léteztek a Városban.
Az Aszklépiosz-Apollón kultusz római térhódításának kezdetét – amelyről Ovidius is megemlékezik – Kr. e. 280 körülire teszi a hagyomány, noha, mint azt Kerényi Károly is írja nemrég magyarul is kiadott Aszklépiosz-tanulmányában e kultusznak már előzményei lehettek a Kr. e. V-IV. században is.

A görög orvosok megjelenésének első tanúságát viszont csak a Plinius által vetustissimus auctornak nevezett Cassius Hemina (Kr. e. II. század) szolgáltatta. Cassiustól származik a később többek által elismételt Arkhagathosz-történet is: eszerint a lakedaimóni Arkhagathosz, Lüszaniasz fia Kr. e. 219-ben jött a Városba, ahol tabernát, vagyis boltot vagy rendelőt nyitott, de szörnyűséges kezelési eljárásai miatt előbb a carnifex (hóhér) nevet, majd a Városból való kiebrudalást érdemelte ki.
Arkhagathosz volt valószínűleg az első iskolázott görög orvos Rómában – ezért maradhatott fönn dicstelen neve. Mély benyomást tehetett a rómaiakra, mert a görög orvosok csak később s igen nehezen vívtak ki megbecsülést.

Az első, görög orvosokkal kapcsolatos szövegek súlyos ellenérzésekről tanúskodnak. Cato például kemény vádakkal illeti őket: ”Összeesküdtek, hogy orvostudományukkal minden barbárt kipusztítanak.” (Frg. 1. Ed. H. Jordan, 1860). Az orvos ellenesség persze nem csak a rómaiakra, és nem csak e korra volt jellemző, ám a rómaiak gyűlölete nem volt mindennapos.

Plinius, aki maga sem volt járatlan a medicinában, szinte sistereg a gyűlölettől:
”Nincs nagyobb csapás, mint az orvostudomány.” ”Az orvoslás a tudomány rémítő kiárusítása.” ”Mi lehet az orvoslásnál mérgezőbb, s mi lehet ártalmasabb a végrendeletek tekintetében?” ”Aki ezek közt jól jártatja a száját, az nyilvánvalóan rögtön élet és halál urának képzeli magát.” (Nat. Hist. 29.5.8.)

Még a liberális Cicero is csak a jóindulatú lenézéség jut, ha az orvoslásról szól (De offic. 1.42.151.).

Az orvossal szemben érzett ellenszenv idegengyűlölettel is párosul: a parvenü bevándorló orvos gyors anyagi és társadalmi emelkedése felháborította a rómaiakat, nehezen viselhették el, hogy például Augustus háziorvosa, a néhai libertinus, Antonius Musa, egy sikeres kezelés eredményeképpen nemcsak lovagi rangot és óriási honoráriumot, hanem még szobrot is kapott Aszklépiosz szentélyében (Suetonius: Oct.59., Dio Cassius: Hist. Rom. 53.30.3.)

A gyors emelkedés azonban önmagában még nem lett volna elegendő a gyűlölet ilyen fokának kiváltásához, csakhogy az emelkedők igen alacsonyról indultak. A Rómában működő képzett orvosok ugyanis nagyjából a Kr. u. I. század végéig nagyrészt rabszolgák vagy szabadosok, legjobb esetben pedig polgárjoggal nem rendelkező jövevények voltak. Maga az orvosi státus nem jelentett automatikus társadalmi rangot, hiszen sem hivatalos képzés, sem pedig képzettségen alapuló szocializáció nem létezett ekkoriban



Magyar László András


Irodalom

1. Celsus AC. De medicina. Lib. I-VIII. Cambridge: Harvard Univ Press-Heinemann; 19711979. Vols 1-3.(The Loeb Classical Library)
2. Kerényi K. Az isteni orvos. Tanulmányok Asklépiosról. Budapest: Európa; 1999.
3. Koelbing HK. Arzt un Patient in der antiken Welt. Zürich-München: Artemis; 1977.
4. Kudlien F. Der griechische Azt im Zeitalter des Hellenismus. Seine Stellung in Staat und Gesellschaft. Mainz-Wiesbaden, Akademie-Steiner, 1979. (Abhandlungen des Geistes- und Sozialwiss. Klasse. Akademie der Wiss. und der Lit. Jg. 1979. Nr. 6.)
5. Puschmann Th. Gechichte des medicinischen Unterrichts von den ältesten Zeiten bis zur Gegenwart. Leipzig, Von Veit, 1889.
6. Scarborough J. Roman medicine. London: Thames and Hudson; 1969.
7. Kudlien F. Die Stellung des Arztes in der römischen Gesellschaft. Freigeborene Römer, eingebürgert Peregrine, Sklaven, Freigelassene als Arzte. Stuttgart: Steiner; 1966.
8. Szabó Á, Kádár Z. Antik természettudomány. Budapest: Gondolat; 1984.


Forrás:
http://www.lam.hu/folyoiratok/lam/0110/29.htm