logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A járvány lehetséges demográfiai hatásai

Az Antoninus-kori járvány rövid és hosszú távú következményeiről már régóta zajlik a vita tudományos berkekben. A római gazdaságtörténeti kutatások egyik doyenje, Richard Duncan-Jones 1996-ban a Journal of Roman Archaeology hasábjain elevenítette fel újra a diszkussziót, ezúttal papirológiai, epigráfiai, numizmatikai és régészeti érvanyagot felvonultatva.
A szerző fő állításai a következők: bár a Marcus Aurelius alatt kitört járvány szöveges forrásai meglehetősen későiek, és sok bennük az irodalmi toposz-jelleg, a betegség igen mély hatást gyakorolt a római társadalomra és gazdaságra. A szerző először is felállított egy rövid kronológiát. Szerinte a járvány 165-ben jelent meg Nisibisben (vagy Babilónban), és jutott el Smyrnába. 166-ra érte el Rómát, ami miatt Galénos is visszatért szülővárosába, Pergamonba. 167-ben a járvány elől menekülők megjelennek Dacia bányavidékein.

168-ban mindkét császár Aquileiában tartózkodik, ahol a járvány a katonaságot támadja. 169-re az egyiptomi falvak adólistáin is jelentős népességcsökkenés mutatható ki. 172-re olyan sok katona hal meg a betegség következtében, hogy kényszersorozásokra kerül sor.

179-ben az egyiptomi Soknopaiu Nésos (Arsinoé nomos) lakónak egyharmada hal meg két hónap leforgása alatt; és 182-ben a noricumi Bedaiumban is feljegyzik a járvány áldozatait. Igazolható tehát Galénos megjegyzése, miszerint a járvány rendkívül hosszú ideig tartott.

Richard Duncan-Jones feltételezéseit a következő forrás-csoportokra alapozta: egyiptomi adólisták, amelyeken például a Nílus deltájában fekvő falvak esetében 80-90%-os csökkenés mutatható ki az adóalanyokban a Kr. u. 160-170 közötti években; az auxiliáris katonák „tisztes leszerelését” (honesta misso) bizonyító katonai diplomák Kr. u. 167 után tíz évig szinte teljes mértékben eltűnnek az epigráfiai anyagból; Kr. u. 166-180 között a datált építési feliratok száma meredek (50% feletti) csökkenést mutat, elsősorban a császárok által finanszírozott középületeket illetően; Kr. u. 160-190 között a keltezhető bélyeges téglák gyártása is meredeken (70% feletti mértékben) csökken; a phrygiai Dokymeion márványbányája, amely Róma egyik legjelentősebb beszállítója volt, Kr. u. 166-173 között szüneteltette működését, és ugyanez történt a Teosban is.

A numizmatikai anyagban a SALUS feliratú veretek 161-164 között (nyilvánvalóan a császárok trónra lépésének üdvözlésére), illetve 168-171 között jelennek meg (ezúttal inkább a járványra utaló módon). Ugyanakkor Kr. u. 167-174 között az aranypénzek gyártása csaknem teljesen megszűnik, de 171-180 között az egyiptomi tetradrachmák készítése is szünetel valószínűleg a fémutánpótlás megszűnése miatt.
A Duncan-Jones-cikk nagy vitát váltott ki tudományos körökben. Walter Scheidel szerint a 2. század utolsó harmadában jelentős visszaesés következett be Egyiptom népességében, amit leginkább az Antoninus-kori járvány következményeivel magyarázhatunk. Robert Bagnall alapjaiban vitatta az elméletet, tagadva, hogy az egyiptomi források elemzése alátámasztaná a magas halálozási arányt a Kr. u. 170 körüli években.

A következő évben James Greenberg alaposan megvizsgálta a vitában addig elhangzott valamennyi érvet, és kijelentette: „a járvány nagyságát és hatását nem ismerhetjük biztosan a rendelkezésünkre álló tényadatokból”. Christer Bruun egyéb adatok például a császári építkezések feliratai bevonásával újította fel a vitát. Legutóbb 2008-ben Capri szigetén rendeztek tudományos szimpóziumot az Antoninus-kori járvány hatásáról, amelyben Braun, Harris, Jones, Jongman, Lo Cascio és Scheidel megismételték eddigi véleményüket, amihez további fél tucat kutató fűzött hozzá újabb szempontokat.
Geoffry Kron és Walter Scheidel összecsapott egymással abban a kérdésben, mennyire emelkedett a korai principátus alatt az emberek átlagos életszínvonala. Kron szerint a kora újkori szintet érte el, míg Scheidel paleopatológiai vizsgálatokat idézve komoly érveket sorolt fel ez ellen. Benoit Rossignol érvelése figyelemre méltó: szerinte a járvány kérdését jobban kellene kontextualizálni és egy olyan többtényezős modellt kellene felállítani, amelyben a klimatikus változások mellett az élelmiszertermelésre vonatkozó adatok is helyet kapnának.

A járványok legnyilvánvalóbb következménye az emberek tömeges elhalálozása. De vajon hányan is haltak meg az Antoninus-kori járvány évtizedeiben a Római Birodalomban? A becslések általában az összlakosság 1-30%-a között mozognak. James Frank Gilliam szerint a 160-as években a birodalom lakosságának mindössze 1-2%-a halt meg a járvány következtében.
Aijan Zuiderhoek a mortali-tási rátát 7-10, illetve 25-33%-ra teszi, attól függően, hogy melyik évtizedről van szó. Elio Lo Cascio szerint húsz éven keresztül akár 20%-os lehetett a halálozási arány. Yan Zelener disszertációjában a 22-24% mellett érvel, Richard Paine és Glenn Storey a 30% feletti halálozási mutatót is elképzelhetőnek tartja. A demográfus Bruce W. Frier a Cambridge Ancient History lapjain óvatosan úgy fogalmaz, hogy a római állam ugyan nem szenvedett halálos csapást a járványtól, de a hirtelen népességcsökkenés számos társadalmi és gazdasági bajnak ágyazott meg.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) egyetemi docens a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén. Kutatási területe a Római Birodalom története, ezen belül földrajzi, gazdaságtörténeti és ökológiai kérdések, valamint a hellenisztikus és római kori judaizmus és a korai kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor „Non extincta lues" Az Antoninus-kori járvány