Minden népet legyen ókori vagy modem, civilizált vagy primitív foglalkoztat a kérdés, miért álmodunk, mi az álom jelentősége az ember életében. Még a modern kutatásban is nagyon eltérő elképzelések léteznek az álom szerepéről. Ilyen például az, hogy az álom az őskorból visszamaradt, tudattalan túlélési stratégia, azaz a való életben előforduló veszélyeket eleveníti fel a megfelelő védekezés megtalálása céljából (alkalmazkodás). Más teória szerint az álom funkciója az emberi memória megerősítése a fontos momentumok kiemelésével, illetve a lényegtelenek elhagyásával. Ha pedig manapság is ilyen nagy eltérések vannak az álom funkciójának értelmezésében, nem meglepő, hogy az ókori Hellasban és Rómában is különféle magyarázatok születtek az álmok megértéséhez.

A szakirodalom alapvetően kétféle álomértelmezést különít el az ókorban: egyfelől az isteni (profetikus), másfelől a testi elváltozásokat előrejelző álmokat, de egyes szerzők további kategóriákat is említenek, mint amilyenek a mindennapi tevékenységeket tükröző álmok vagy a vágyálmok. Ugyanakkor bármilyen típusú álomról legyen is szó, az álmoknak általában vannak közös jellemzőik. Így például az antik szerzők nem egyszerűen álmodásról, hanem mindig az álom látásáról beszélnek, vagyis egy látást kifejező igét vagy igeneves szerkezetet használnak; ennek megfelelően az antik álomkategóriák egy része is a „lát” igéből származik. Ugyanakkor egyetlen antik orvosi szerző sem kapcsolja össze a látásról szóló elméletét az alvással, ami arra utal, hogy az álomkép mégsem egy ténylegesen látott élménynek, hanem valamiféle látomásnak vagy víziónak számított a klasszikus ókorban, amit általában egy külső, isteni erő, vagy olykor a test küldött.
E felfogás szerint az álomkép teljesen független az álmodótól, és a valóságban, azaz térben és időben ténylegesen létezőnek tűnt az álmodó nézőpontjából, amely az alvásban jelenik meg, olykor konkrétan is odaállva az álmodó mellé, mint ahogy Asklépiosról halljuk, aki olykor a betegek feje mellett áll álmukban (lásd C3, C5). Ugyanakkor az álom mégsem a valóság, hiszen olyan helyeket, élőlényeket, személyeket, isteneket mutat, amelyekkel a való életben nem találkozik az álmodó, illetve gyakran olyan cselekményt vagy eseményt ábrázol, ami nem történhetett meg így válhat az álom az antik forrásokban is az abszurdum, illetve az illúzió szinonimájává.

A hasonlóságok ellenére az álom látásának okát az antik szerzők az istenben vagy az emberi test működésében vélték felfedezni, így a szakirodalom is két külön entitásként kezeli a két álomtípust. Ez a csoportosítás Hippokratésra (kb. Kr. e. 460-370) vezethető vissza, aki tudomásunk szerint elsőként gondolt arra, hogy a test betegségei az álomban manifesztálódhatnak, ugyanakkor elismerte az istenektől eredő álmok létjogosultságát is. Csakhogy sem Hippokratés, sem a későbbi antik, álommal foglalkozó auktorok, mint Aristotelés, Galénos vagy Artemidóros nem vagy csak érintőlegesen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy amennyiben az álomkép nem volt egyértelmű az álmodó hogyan képes eldönteni, hogy az álma testi vagy isteni eredetű-e.
Márpedig a közvetlen isteni utasítás az álomban, vagyis amikor az isten elmondta, hogy pontosan mit és hogyan kell tennie az álmodónak, igen ritka jelenségnek számított: ha az isten meg is jelent, általában egy rejtvény vagy egy szimbólum formájában érkezett a kinyilatkoztatás, de gyakran csak az álomkép volt jelen, amelyet meg kellett fejteni, vagyis értelmezésre szorult. Azaz a két álomtípus között néhány egyértelmű isteni kinyilatkoztatástól eltekintve aligha létezett olyan szigorú distinkció, mint amit az antik auktorok és nyomukban a szakirodalom láttatni szeretnének.

Cikkemben a következő kérdésre keresem a választ: ha egy álomnak létezett isteni és tudományos magyarázata is az ókorban, az álmodó hogyan döntötte el, melyik interpretációt fogadja el? Ez azután azt a kérdést is fölveti, hogy hatott-e egymásra a két álomtípus, és ha igen, mennyiben, amely kérdések eddig kevéssé foglalkoztatták az antikvitás kutatóit.
Mivel a „testi álom”-szemlélet az egészség-betegség kérdéskörével függ össze, úgy gondolom, érdemes az isteni álom esetében is a betegségből való gyógyításra fókuszálni, ami legjobban Asklépios isten kultuszában érhető tetten. A két álomtípus összevetése abból a szempontból is érdekes, hogy a korabeli orvostudomány hogyan járult hozzá az Asklépios-kultusz sikeréhez, illetve az álomfejtés és a kor vallásos elképzelései mennyiben formálták az antik orvostudományt.




Zimonyi Ákos (1987) az ELTE BTK Ókortörténeti Doktori Programjának hallgatója.
Kutatási területe a görög–római orvoslás társadalomtörténete, különösképpen a császárkori Róma orvosainak társadalmi helyzete.