Néhány orvos, mint Hérophilos (kb. Kr. e. 335-280) és az ephesosi Rufus (kb. Kr. u. 1. század vége), illetve Aristotelés mellett Galénos (Kr. u. 129-216) foglalkozott behatóbban az álmokkal, mint a testi változások előrejelzőivel. Galénos anynyiban is érdekes számunkra, hogy Asklépios nagy tisztelője volt, műveiben számos helyen utal arra, milyen nagy szerepet játszott életében az isten.
Galénos 16 éves volt, amikor az apja, Nikón élénk álmokat látott, amelyekben Asklépios arra biztatta, hogy a fiát orvosi pályára küldje. Négy évvel később Asklépios a súlyosan beteg Galénosnak álmában rendelte el a gyógymódot, egy műtéti eljárást, amivel megmentette az életét. Ennek köszönhetően Galénos Asklépios hívévé szegődött. Később pedig, a markomann-kvád háború idején az isten újabb életveszélyből mentette meg Galénost, mivel megtiltotta neki, hogy csatlakozzon Marcus Aurelius hadjáratához az Antoninus kori járvány kellős közepén.
Galénosnak tehát bőven akadtak álombeli találkozásai Asklépiosszal, így nem meglepő módon Az álmok általi diagnózisról című munkájában ő is elismeri, hogy léteznek istentől küldött álmok. Az asklépiosi álmokat egyébként másutt is említi Galénos, aki két olyan esetet ír le, amikor a beteg Asklépiostól látott álmot, és ezt követően meggyógyult. Galénos tehát komolyan hitt az Asklépiostól küldött álmok gyógyító hatásában.
Ezenfelül még kétféle álmot különböztet meg Galénos: a diagnosztikai álmokat, amelyek a testben történt elváltozásokra utalnak, illetve a nappali cselekvést és gondolatokat tükröző álmokat. Galénos szerint ez az utóbbi két kategória könnyen megkülönböztethető lenne, hiszen azok az álmok, amelyek nem a nappali eseményeket vagy gondolatokat adják vissza, a test működésének valamely zavarát jelzik. De az isteni álmok zavart okoznak ebben a rendszerben, így igen nehézzé válik a helyes diagnózis felállítása. Galénos hoz is erre egy konkrét példát:

Például valaki azt álmodta, hogy a lába kővé vált. Ezt az álmot a legtöbb ebben a szakmában járatos ember úgy értelmezte, hogy az illető rabszolgáira vonatkoznak. De, szemben az elvárásainkkal, az álmodónak épp az a lába bénult le.
(Az álmok általi diagnózisról 27-31)

A láb-rabszolga kapcsolat a korabeli álomértelmezés egyik tipikus motívuma, de jelen esetben az álom nem isteni sugallat volt, hanem mint kiderült egy testi elváltozás jele. Figyelemre méltó még, hogy Galénos számára is teljesen logikusnak tűnt az álmoskönyvi magyarázat, őt is alaposan meglepte, hogy az nem vált valóra. Mindez arra mutat, hogy egy álom értelmezése sem az orvosi, sem az álomfejtői oldalon nem volt egyértelmű, mégpedig éppen az isteni és a testi álmok problémás megkülönböztetése miatt. Erre a problémára Galénos és korábban Hippokratés szerint az a megoldás, hogy „az embernek, miközben az isteneket hívja segítségül, önmagán is segítenie kell”
(Az életrendről IV. 87, Szabó Mária fordítása).

Azaz ahhoz, hogy az istenek segíteni tudjanak az adott személyen, a személynek is erőfeszítést kell tennie a gyógyulás érdekében, azaz, jelen esetben, be kell tartania az álom alapján felállított orvosi utasításokat. Ez nem zárja ki, hogy a beteg imával, áldozattal az isteneket is segítségül hívja, sőt, tanácsos így tennie.

Összegzésül elmondható, hogy az álmok interpretációja az ókorban is vitatott volt. A tradicionális nézetet, hogy az istenek küldik az álmot, és az álomkép isteni utasítást tartalmaz, komoly kihívás elé állította a hippokratési orvostudományt. Hippokratés és Galénos, bár elismerték az isteni gyógyítást, jelentős konkurenciát jelentettek az álomértelmezés hagyományos képviselőinek, az álomfejtőknek, jósoknak és papoknak, akik, más választásuk nem lévén, felvették a kesztyűt: mind Hippokratés, mind Artemidóros, az álomfejtő próbálja meghúzni hivatása határait (a testi álmok az orvosi, míg az isteni álmok az álomfejtői mesterség körébe tartoznak) és kritizálja a másik felet, amiért az túlterjeszkedik hatáskörén.
Asklépios isten először az iamata szerint az orvosok viselkedését vette át, majd a későbbi források tanúsága szerint orvostudományt tanult. Ez logikusnak is tűnt a részéről, hiszen az orvosok védőistenükként tisztelték, és számos forrás tanúsítja, hogy orvosok Asklépios papjaiként is tevékenykedtek. Valószínű, hogy a többi gyógyító isten is így tett, hiszen a betegek álmainak értelmezéséhez maga Artemidóros (Álomfejtés IV 22) is azt ajánlja, hogy az álomfejtő tanuljon orvostudományt.

Hippokratésra pedig, a másik oldalon, nagy hatással voltak a korabeli álmoskönyvek, és az álombeli motívumok értelmezésénél előszeretettel alkotott az álomfejtők által használt allegorikus magyarázatokat, például, hogy a talaj a test húsát jelenti, sőt olykor konkrét interpretációkat is átvett tőlük, például hogy a folyón való átkelés zavarodottságot jelent. Emiatt nehezen, sőt néha egyáltalán nem lehetett megkülönböztetni egymástól, mikor melyik interpretációt kell alkalmazni, amire Galénos hoz szembetűnő példát a lebénuló lábú beteg esetével.
A hippokratési orvoslás tehát, bár sok esetben logikus és didaktikus, egyáltalán nem nélkülözte az irracionális, vallásos, olykor babonás elemeket, ennélfogva nem beszélhetünk a mai értelemben vett felvilágosult, racionális orvostudományról, amely kikezdte volna a vallásos elképzeléseket az álmokról, hanem valójában a két elképzelés végig békésen megfért egymás mellett, sőt, nagy hatással voltak egymásra. Asklépios kultusza pedig többek között annak is köszönhette elsőségét a gyógyító kultuszok között, hogy sikeresen be tudta építeni a kor orvostudományos felfedezéseit a kultuszba.



Zimonyi Ákos (1987) az ELTE BTK Ókortörténeti Doktori Programjának hallgatója.
Kutatási területe a görög–római orvoslás társadalomtörténete, különösképpen a császárkori Róma orvosainak társadalmi helyzete.