logo

XVIII Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Édes, mint a méz

A mézet, az előzőekben felsorolt folyadékokhoz hasonlóan, az élet minden területén meg lehetett találni. A konyhaművészetben édesítőszerként, tartósítószerként és a pácolás alap anyagaként használták előszeretettel, pl. Cato és Apicius. Emellett a gyógyítás fontos alapanyagát is képezte. Kenő csökben fekélyek, gyógyszerként köhögés és belső szervek kezelésére, valamint galandférgek kiűzésére használták.
Megjegyzendő, hogy a méz minősége területenként és a méhek által felkeresett virágoktól függően nagy változatosságot mutatott. Attika egyik legdrágább exportcikke volt a kiváló minőségű athéni méz. Ugyanakkor veszélyes mézfajtákat is ismertek. Xenophón számol be róla, hogy a Fekete-tenger partján, a kolchosok földjén mérgező méz termett (Anabasis, 4. 8. 20):
Egyébként nem volt ott semmi, amit megcsodálhattak volna, csak rengeteg méhkaptár, és azok a katonák, akik a lépes mézből ettek, mind megzavarodtak, hánytak, és hasmenésük volt, és nem tudtak megállni a lábukon. Aki keveset evett belőle, olyan volt, mintha rettenetesen berúgott volna, aki pedig sokat, az őrültnek tűnt, és nem kevesen el is pusztultak. Legtöbbjük úgy feküdt ott, mintha csatát vesztettek volna, és szörnyű kedvetlenség lett rajtuk úrrá. Másnap nem halt meg senki, és szinte egyazon órában tértek mind eszméletre, a harmadik és negyedik napon pedig felkeltek, mintha mérgezésből gyógyultak volna ki. (Fein Judit fordítása)
A mérgezés titka egy azalea-fajta volt, amelynek hatóanyaga az Andromedotoxin. Aristotelés az Állattan (553, 624–627) című munkájában arra keresi a választ, hogy milyen méhfajok vannak, miként élik mindennapi életüket a kaptáron belül és kívül, hogyan oszlik meg a munka a méhgazdaságokban, miképpen szervezik meg a méhek a méz (virágpor) begyűjtését, illetve melyik az az évszak, amikor a legfinomabb mézet készítik.

Aristoteléshez hasonlóan Varro (Kr. e. 2–1. század) A mezőgazdaságról (III. 16. 4–17) írott könyvében több fejezeten keresztül számol be a méhfajtákról, a méhtelepítésről, a méhek lakhelyéről, a méhek betegségeinek gyógyításáról, a különböző mézek előállításáról és eladásáról. Ugyanakkor megemlíti, hogy propolisnak nevezik azt az anyagot, amelyből védőpárkányt készítenek a bejárati nyíláshoz a kas elé, főleg nyáron. Ugyanezt az anyagot használják az orvosok is ugyanezen a néven flastromokhoz, ezért a Szent-úton még többe is kerül, mint a méz. (III. 16. 23)

Hippokratés, aki jóval korábban élt Varrónál, Az életmódról szóló értekezésében már azt írja, hogy a méz kiváló hashajtó és has fogó tulajdonsággal bír. Ez attól függ, hogy milyen betegeknek adjuk a mézet, illetve milyen más szerrel keverjük. Sóranos A nők betegségeiről című tankönyvében beszámol a méz fogamzásgátló hatásáról: Az is segít a fogamzás megakadályozásában, ha a méhszájat a közösülés előtt bedörzsöli avas olajjal vagy mézzel, vagy a közönséges boróka gyantájával vagy opobalzsammal, akár önmagában használja ezeket, akár úgy, hogy ólomfehérrel keveri őket, vagy mirtuszolajból és ólomfehérből készült nedves viasszal.

Ha az összes idézetet megnézzük, akkor szembetűnik, hogy a fokhagymától kezdve a boron és eceten át a mézig, az anyagokat majdnem minden esetben más növénnyel, folyadékkal, illetve anyaggal vegyítve használták. A konyhaművészetben fontos, mit mivel kever össze az ember, hiszen csak így kapjuk meg azt az ízvilágot, ami a legtökéletesebb. Emellett nagyon fontos, hogy a mesterszakács eltalálja az arányokat. Nem mindegy ugyanis, hogy egy sült hús készítésénél mennyi olajat, esetleg bort vagy fokhagymát használ.
Volt persze egy különös kivétel: a bors. Mivel a rómaiaknál (éppúgy, mint a középkorban) a borshoz csak méregdrágán lehetett hozzájutni, a gazdagoknál az ételeket szinte ehetetlenségig elborsozták, csak hogy fitogtassák vagyonukat (Montanari, Éhség és bőség, 77–83.).



Gradvohl Edina


Gradvohl Edina (1976) a Debreceni Egyetem történelem–ógörög szakán végzett. 2004-ben szerzett doktori fokozatot a Debreceni Egyetem Ókortudományi Doktoriskolájában. Kutatási területe az antik nőgyógyászat.
Jelenleg a Zsigmond Király Főiskolán dolgozik főiskolai adjunktusként.