A Ptοlemaios-házból származó királyok továbbfejlesztették a kikötőt, sőt három új öblöt létesítettek, hajójavító műhelyeket rendeztek be, úgy, hogy a tengeri ütközetben vagy viharban megsérült hajók nagyjavítását is elvégezhessék. Ami azonban a legfontosabb, az i. e. III. században nagyszerű világítótornyot emeltettek a kikötő bejárata előtt levő Pharos szigetén, amelyet mintegy 1200-1300 méter hosszú töltés kötött össze a szárazfölddel.
A torony 115-135 méter magas lehetett, eredetileg csak nagyszabású partjelzőként használták, amely - nappal - megmutatta a kormányosnak, merre fekszik a kikötő. Csak a császárkor kezdetétől égettek a torony tetején tüzet, amelynek fényét tükörberendezés vetítette távolra, hogy a hajósok éjjel is tájékozódhassanak. Az alexandriaiak a világítótoronyra nagyon büszkék voltak, és azt tartották róla, hogy az ókori világ hét csodája közül az egyik. A torony neve azonosulta sziget nevével, tehát a világító tοrnyοt magát is Pharosnak nevezték, s az a szó a mai napig is több tengerésznemzet nyelvében él tovább (olaszul: pharo, franciául: phare, angolul: pharos).
Α Földközi-tenger másik, jelentékeny kikötővárosát I. vagy Nagy Herodes zsidó (judaeai) király alapította, amelyet Augustus tiszteletére Caesareának nevezett el. (A császár magát hivatalosan Imperator divi fili Caesar Augustus-nak neveztette.) Herodes i. e. 20 és 10 között építtette a várost, s mivel a parton sehol sem volt megfelelő öböl, nagy, félkör alakú hullámtörőt létesített, amely a caesareai kikötőben horgonyzó hajóknak védelmet nyújtott. Minthogy a nagy viharok rendszerint dél felől érkeztek, a kikötő pompás bejárata északra nyílott.
Athén híres kikötővárosa, Pireus ekkor már jelentéktelen szerepet játszott a tengeri kereskedelemben. Mithridates szövetségében ugyanis Athén és természetesen Pireus is felkelt Róma uralma ellen, majd szívósan ellenállt a köztársaság seregének, melyet Lucius Cornelius Sulla vezetett. I. e. 86-ban a rómaiak mindkettőt elfoglalták, Athént kifosztották, Pireust pedig lerombolták olyannyira, hogy az ókorban már nem nyerte vissza egykori rangját.
Ostiát a rómaiak viszonylag csak később fejlesztették akkorára, hogy az az idők folyamán forgalmával túlszárnyalta Alexandriát és a Földközi-tenger legfontosabb kikötőjévé lett. Claudius, majd Traianus csiszár a kikötőt kiszélesíttette, új berendezésekkel látta el, biztonságosabbá tette, hogy a Város számára szükséges árukat szállító hajók bármikor kiköthessenek. Szállítmányukat kisebb folyami hajókra rakták át, s így szállították a Tiberisen Rómába. Ostiában is építettek nagy, hétszintes világítótornyot, amely később a város jelképévé lett.
Hogy Ostia kikötőjének nagy forgalmát némileg tehermentesítsék, Puteoli kikötőjét is tovább fejlesztették, megfelelő új berendezésekkel látták el, az öbölbe pedig két egymással párhuzamos hullámtörőt építettek. Itt is, akárcsak a többi nagy kikötőben, világítótornyok fénye jelezte a tengerészek számira a biztos révet.
Augustus korától Puteoli már Ostia vetélytársa lett. Az Egyiptomból gabonát szállító hajók java része Puteoliba érkezett: évente húszmillió mérő gabonát raktak itt ki. Minthogy ekkora mennyiséget szárazföldön nem lehetett egykönnyen továbbszállítani, Augustus nagy raktárházakat építtetett a kikötőben. Seneca élénk színekkel ecseteli egy gabonaszállító kereskedelmi hajóraj megérkezését Puteoli kikötőjébe:
„Egészen váratlanul hajók érkeztek ma Alexandriából; többnyire az úgynevezett postahajók megelőzik és jelzik az őket követő gabonaszállító hajóraj érkezését. Campania számára örvendetes pillanat! Az egész lakosság Puteoli kikötőgátjain nyüzsög és már messziről felismeri árbocaikról, vitorlázatukkal az alexandriai hajókat. Csak nekik szabad sudárvitorlával - amelyet más hajók csak nyílt tengeren használhatnak - a kikötőbe behajózni. Semmi nem gyorsítja annyira a hajót, mint ez a vitorla, mivel nagy erőt ad neki. Ha azonban a szél jobban megerősödik, mint amennyit a hajó elbír, akkor a vitorla rúdját lejjebb eresztik, mert lent a szél ereje kisebb. Más hajók, ha elérik Capreaet (ma Capri) és a hegyfokot, »ahonnan Pallas a viharok korbácsolta csúcsról letekint«, akkor csak a törzsvitolával haladnak, a sudárvitorla az alexandriai hajók ismertetőjele. Mindenki nagy sietséggel a partra igyekszik...” (Sen. Epist. IX. 3.)
Említettük, hogy a kereskedelmi hajók utasokat is szállítottak. Görögországból és a Közel-Keletről Rómába utazó követségek is Puteoliig hajóztak a tengeren, innen a Via Appián mentek tovább a Városba. Sokkal előnyösebbnek tartották, ha olyan hajóval mennek, amely megkerüli az itáliai félszigetet, mert ha lassabban utaztak is, útjuk kényelmesebb és olcsóbb volt, mintha Brundisiumban kihajóznak és kocsin folytatják az utat Rómába (ugyancsak a Via Appián). Galliából, Hispaniából vagy Észak-Afrika tartományaiból is természetesen Puteoliba vagy Ostiába érkeztek, lévén ez a legrövidebb út. Az utasok szívesen jöttek a Tirrén-tengernek ebbe a két nagy kikötőjébe, ahol mindig horgonyoztak hajók útra készen, hogy Latium és főként Campania kedvelt termékeit, az olajat és bort a tengeren túli tartományokba szállítsák, s onnan a Rónában kelendő árucikkeket behozzák.