Az idősebb római Plinius és sok más ókori tudós is azt hirdette, hogy az ikerszülés bizonyíték a feleség hűtlenségére, mert két vagy több egyidőben született gyermek nem származhat egyetlen halandó apától.



Az első európai polgár, aki nem uralkodói kegyből, hanem ügyes üzleti spekulációkkal jutott milliós vagyonhoz, az Julius Caesar korában élt Crassus volt.



A régi rómaiak szívesen építettek hajóik evezőtermei fölé, ill. ebédlőtermei köré kerteket, bokrokat lugasokat, virágokat. Állítólag Caligula császár hajókertjei voltak messze földön a legszebbek.



Cleopatra rózsaszirmokkal szóratta fel a földet, amikor Antoniust először fogatta. Ez a rózsaszőnyeg olyan magas volt, hogy a szolgák akik felterítették derékig süppedtek benne. Hálóval kellett leszorítani, hogy a vendég délceg léptekkel végigmehessen rajta.



Az antik Róma fénykorában a szandál rangjelzés is volt. Piros szandált csak a patriciusok, fekete szandált csak a senátorok viselhettek.



Pompeiiben több feliratot találtak, amelyek részben reklámjai, részben meghívói voltak az amphitheatrumi játékoknak:
„Aulus Suettius Certus aedilis gladiatorcsapata május 31-én Pompeiiben küzd, vadállathajsza és védőponyva is lesz.” (Megjegyzés: védőponyva a nap ellen).
„Az irattár felavatása alkalmából Gnaeus Alleius Nigidius Maius gladiator csapata június 13-án küzd Pompeiiben. Ünnepélyes bevonulás, állathajsza, sportverseny, védőponyva lesz.”
„Capinius gladiatorcsapatának 49 párja a császár költségére május 12., 14., 16. és 18-án Puteoliban küzd egymással. Védőponyva is lesz.” „Augusztus 28-án vadállathajsza lesz itt, és Felix medvékkel fog viaskodni.”



Ha Rómába vezető útja során az utas pihenésre vágyott, rengeteg szállás közül választhatott. Az út mellett mindenütt fogadók, kocsmák hívogató cégérei csábították betérésre a fáradt, száraz torkú utast.
Például ilyenek:
„A négy nővérhez”, „Az oroszlánhoz”, „A centurióhoz”, „Az adószedőhöz”, „A kardhoz”. Vagy egy hosszabb, érdekesebb és kétségtelenül fantáziadúsabb felirat: „Mercurius itt hasznot, Apollo egészséget, Septunianus (a gazda) szállást és élelmet ígér. Aki ide betér, utána jobban érzi magát. Vendég, nézd meg, hol szállsz meg!”
Az utazásnak fontos velejárója volt a kényelem és a pihenés lehetősége. Ennek érdekében a közutak mentén ún. statiókat vagy mutatiókat létesítettek, amelyekben a fáradt lovakat pihentekre cserélték.
Egymástól nagyobb távolságra pedig éjjeli szállásra és étkezésre alkalmas mansiók várták a küldötteket, vagy egyéb utasokat.



Csaknem minden város, így persze Róma előtt is több fogadó várta az utast, mert ha napnyugta előtt érkezett, nem hajthatott át a városon. Rómában ugyanis a sok gyalogos miatt kocsival csak napnyugta után hajnalig lehetett közlekedni. Korábban be sem engedték a kocsit a kapukon, vagy a kapun belül a kijelölt „parkolóban” várakozhattak.



Az ókori Rómában a posta szervesen összefüggött a közlekedéssel. Igazán fejletté a császárkorban lett. Hálózata az egész birodalmat átfogta, s kitűnő szervezettségére jellemző, hogy még a Nyugatrómai Birodalom bukását is túlélve, csupán a középkor végén szűnt meg!



Az állami posta nem a rómaiak találmánya, hanem már jóval korábban a perzsa államhatalom vezette be az egységes kormányzás biztosítására. Tőlük az egyiptomi Ptolemaidák vették át, s e provinciában ismerte fel fontosságát Caesar is.



Az időpontok és időtartamok számítása Rómában másképp volt, mint nálunk. A vásárnap nálunk minden nyolcadik napnak felelne meg, náluk viszont, ahogy a neve is mondja, a kilencediknek (nundinae). Így számoltak: van egy vásárnap, utána hét hétköznap, s jön az újabb vásárnap. Ez a kilencedik nap. Tehát a „hányadik nap?” kérdésre a rómaiak mindig a kezdőpontot keresik meg, s ez már az első nap.



A rómaiak ősi naptári éve a Mars isten tiszteletére elnevezett hónap, március elsején kezdődött.



Kr. e. 263-ban a szicíliai Catina (Catania) városából napórát hoztak Rómába, és azon figyelték az időt, amelyet egy pálcikának az árnyékából állapítottak meg. Hogy a rómaiaknak milyen csekély érzékük volt ekkor a természettudományos megfigyelésekhez, az mutatja, hogy mintegy száz esztendeig senki sem vette észre, hogy ez a napóra, ill. ennek a napórának a jelzései a négy fokkal délebbre fekvő város számára készültek, és ezért Rómában teljesen használhatatlanok.



CAVE CANEM! -- Óvakodj a kutyától, azaz: Harapós kutya. Sok római ház küszöbén mozaikból kirakott felirat.



A közhivatalok viselése Rómában igen nagy megtiszteltetésnek számított, s nem járt érte illetmény, fizetés. Éppen ezért hivatalt csak tehetős vagy éppenséggel gazdag ember vállalhatott, mert a hivatal még sok kiadással is járt.
Nemcsak a nagyszabású ünnepségek, játékok, szórakoztató vigasságok, vendéglátások rendezését várták el a hivatalnokoktól, hanem a cliensek (védencek, pártfogoltak) -- gyakran anyagi -- segélyezésének terhét is vállalniuk kellett.



A rómaiak sokáig nem ismerték a nyerget, de azért nem szőrén ülték meg a lovat, hanem rendszerint lótakaró pokrócot vittek magukkal. Ugyanígy ismeretlen volt a kengyel is.



A kaszát, a források és a régészeti leletek alapján, az ókori Róma valószínűleg nem ismerte. Vidékenként eltérő alakú és méretű sarlóval (falx) arattak.



Britannia kormányzója, Agricola szorgalmazta a toga viselését, a házépítést, a közművek létesítését és a latin nyelvhasználatot. Nevét felvésette az Verulanum (mai St. Albans) forumán álló középületre, holott ezt a várost, bár municipiumi rangja volt, tehát önkormányzati jogot vívott ki, ekkor még mindig főként faházak alkották, és jóformán nem voltak kövezett utcái.



Az érdekességek és kuriózumok nagyon érdekelték a régi rómaiakat. Ciceró 31 éves korában questorként Siciliába került, és lelkiismeretes ember lévén meg akarta ismerni az egész tartományt. Utazásai során eljutott Syracusaeba is, ahol főleg Archimedesnek, a város nagy polgárának, a híres matematikusnak és fizikusnak emléke foglalkoztatta. Cicero elhatározta, hogy felkutatja sírját, mert úgy emlékezett, hogy ebben a városban temették el, és a síremléke egy gömbre helyezett hengert ábrázolt. A város vezető polgáraival a városkapu mellett fekvő temetőbe ment, a helyi előkelőségek azonban csak a fejüket csóválták, fogalmuk sem volt merre van a híres polgártársuk sírja.
Halála óta mintegy 130 év telt el és a régi sírokat szinte belepte a tüskebozót. Ciceró szorgos vizsgálódás után észrevette, hogy egy bozótból egy henger vége áll ki. A Syracusaei polgárok gyorsan munkásokért küldtek, akik aztán utat vágtak a sűrű bozótosban. Valóban igaza lett Ciceronak ez volt Archimedes sírja.
A meglehetősen viharvert, kopott sírfelirat néhány megmaradt verssora elárulta, hogy itt nyugszik Syracusae nagy fia. Cicero később meg is jegyezte:
„A leghíresebb és egykor nagyon művelt város nem tudna az ő igen éles elméjű polgártársának síremlékéről, ha azt egy arpinumi meg nem mutatta valna neki”
Cicero ugyanis i.e. 106-ban Arpinumban született.



A rómaiak korában a borbélyüzlet a közösségi élet egyik meghatározó színtere volt, sok friss pletykát lehetett itt begyűjteni. A római borbélyok a vékony vaspengéjű borotvát használtak, amelyet vízzel és köszörűkővel tartottak élesen. Persze nem mindenki hódolt be a borotválkozásnak. Hadrianus római császár (76-138) például kerülte a borotvát, úgy vélte, hogy halovány arcszíne miatt előnyösebb, ha szakállt növeszt.



Február közepén már az ókori rómaiak is a tavasz közeledését, a tisztulást és a termékenységet köszöntötték Lupercalia ünnepén, amelyet a később nimfákat üldöző szatírként ábrázolt Faunus isten tiszteletére tartottak. Kecskebőrbe öltözött papjai a Palatinus domb oldalában, az istennek szentelt barlangban áldoztak, amely most is a Circus Maximus lóversenypályájára néz. Ezt a pogány ünnepet helyettesítette Szent Bálint, aki Valentinus névvel Róma közelében, a vízeséséről ismert Terniben, Kr. u. 175-ben született (az ötven évvel korábban elhunyt Tacitus városában), és itt is választották püspökké, 270-ben viszont már a birodalom fővárosában prédikált.
Claudius császár letartóztatta, de megmenekült, mert egy római patríciuslánynak visszaadta a látását, Aurelianus császár alatt azonban mártírhalált halt. A Via Flaminia országúton korbácsolták halálra. Ereklyéjét Terni bazilikája őrzi - a szerelmesek zarándokhelye, ahol a Szent Valentinnak dedikált emlékszívek veszik körbe az oltárt.
A legenda szerint ugyanis, amikor Valentin szerelmeseket látott veszekedni, rózsával békítette őket, és amikor Sabinus római centurio beleszeretett a keresztény Serapiába, a lány szülei azonban ellenezték a házasságot, Valentin keresztelte meg a pogány katonát, és adta össze őket. Serapia később halálosan megbetegedett, Sabinus pedig a szenthez imádkozott, hogy együtt távozhasson élete szerelmével.



Pompejiben egymást érték az üzletek, csakúgy, mint minden eleven és forgalmas városban, főképpen a kikötővárosokban s magában a fővárosban. A kereskedők és iparosok céhekbe tömörültek ugyan, de azért a leggyilkosabb versenyben tépázták egymást. Csak egy-két adatot: Rómában a császárkor harmadik századában több mint kétszáz pékműhely dolgozott, olajat pedig legalább 2300 üzletben lehetett kapni.
Vegyük hozzá ehhez a nyílt piacokat, a hangoskodó és rikácsoló kofákat, a fedett vásárcsarnokokat, a maguk holmiját dicsérő boltosokat, piaci árusokat és házalókat: azonnal felmerül bennünk a gondolat, hogy mindez elkerülhetetlenül hírveréssel járt. Fel kellett hívni a vevők figyelmét, hogy ez és ez az áru itt és itt a legjobb, legmegbízhatóbb; cégtáblát kellett kitenni a boltra, kirakatot kellett rendezni, be kellett csábítani a vevőt, különben a versenytárs boltjába ment volna be. Az úgynevezett reklám tehát nem a mai idők találmánya.



Cicero egyik beszédében jellemzi a boltosokat: békeszerető és szorgalmas emberek, ellenségei minden zavargásnak és politikai pártoskodásnak, mert felfordulás esetén be kell csukniuk a boltokat, és elesnek a nyereségtől.
Az i. az 238. évnek véres zavargásai során még az sem használt, hogy erős fatáblákkal elzárták boltjaikat: a praetorianusok, mivel a nép a háztetőről téglával és cseréppel dobálta meg őket, minden boltot felgyújtottak. Pedig sok boltban ott volt a dicsőségesen uralkodó császár mellszobra vagy arcképe is, de bizony ez sem segített.
A császárkorban általában csak a naptárban jelzett szerencsétlen napokon és a császári ház gyásznapjain tartották zárva az üzleteket, márpedig az egész esztendőben alig néhány ilyen nap volt. Ünnepnapokon, diadalmenetek napján, a császár születésnapján, a császár örömünnepein babérágakkal és koszorúkkal díszítették a boltokat, s este ki is világították. A kereskedők és iparosok tehát úgyszólván megszakítás nélkül dolgoztak; nem volt vasárnap, nem voltak sűrűn ismétlődő ünnepnapok.



Egy haldokló azt hagyta meg végakaratában, hogy ex-szeretői küzdjenek meg a tiszteletére rendezett viadalon. Mivel ők (a kor szelleméhez híven) mind fiatal fiúk voltak, a tömeg (szokatlan lágyszívűséget tanúsítva) eltekintett ennek a pontnak a megvalósításától.


Fagylalt
Az antik Rómában télen fával letakart földvermekben az albán hegyekből származó havat tároltak. Amikor ezek a tartalékok elfogytak, stafétafutókkal hozattak természetes jeget szőrmébe bugyolált bőrtömlőkben az Appenninekből.
Heliogabalus és Nero császárok szintén nagy kedvelői voltak a hűtött csemegéknek. A rómaiak a gyümölcsleveket nemcsak mézzel édesítették, de fűszerezték is: ibolya, rózsavíz, fahéj, koriander szerepel a korabeli leírásokban. Ezek a frissítők leginkább a mai jégkására hasonlíthattak. (Az arabok szorbetjei ma is hasonló eljárással készülnek.)
Az ókori birodalmak szétbomlása után, a népvándorlás időszakában és a korai középkorban megváltoztak az étkezési szokások, így a hideg nyalánkságokról évszázadokig nem szól a fáma.