A fürdőhöz kapcsolt kulturális jellegű intézmények közt a legérdekesebb talán a könyvolvasó helyiség története, amely már Augustus „aranykorától” kezdve voltaképpen nyilvános szereplésre alkalmat nyújtó előadóteremmé vált, ahol a magukat költőnek deklaráló dilettánsok felléphettek a hirtelen verbuválódott közönség előtt. Az előkelőknek persze erre sem volt különösebb szükségük.

Már az i. e. I. század közepe táján elterjedt, először csak baráti körökben, aztán nyilvánosan is az irodalmi felolvasások divatja. Akadnak ügyes vállalkozók, még az előkelők között is, akik lakásuk valamelyik termét auditóriumnak rendezik be, s azt kiadják bérbe, irodalmi művek bemutatása céljára.

A rátartibbak saját ,,estélyük”-nek fogják fel az ilyen alkalmakat, ahova meghívóval lehet csupán belépni elegáns öltözetben, a vállalkozóbb szelleműek viszont kiadják az előadótermet idegeneknek is, s a közönség csak a megszabott belépti díj ellenében vehet részt a rendezvényen. Minderre azonban nincsen szükség a fürdőben, ahol bárki (a párkrajcáros fürdőjegy lefizetése után) maga köré gyűjthet! az olvasóba az érdeklődőket, és türelmük fogytáig untathatja őket alkotásaival. Az effajta költők olykor még az illemhelyre is elkísérték a menekülni kívánó s közönséget jelentő pácienst, „orrhangon öblögetve” (Pers. Sat. I.) legújabb szüleményüket.