Az 1. század 2. felében különösen Martialis világított rá epigrammáiban a nincstelen tömegek tehetetlen nyomorára. Rómában a proletariátus nagy, 5-6 emeletes bérkaszárnyákban lakott. A lakásokba többnyire roskatag külső lépcső vezetett: Martialis 200 lépcsőfokról is beszél. „Hajlékodba ha lépsz -mondja (epigr. VII, 20) -, szegd le előbb a nyakad!"
Az odúszerű lakásokban hideg tűzhely fogadja a belépőt. A tűzhelyen törött fülű korsó, a lakásberendezés egy gyékény, egy üres ágy, rajta kevés szalma és poloskák. Az ilyen szegények egyetlen ruhadarabja a rövid „tóga", amely éjjel takaróul szolgál, táplálékuk pedig fekete kenyér és savanyú bor. Kenyéren kívül legfeljebb ha valami főzelékre, lencsére, borsóra és hagymára tellett: ezekből már egy as-ért (kb. 0,07 svájci frank) lehetett annyit kapni, hogy az éhes ember megtölthette a gyomrát. Néha került az asztalra olcsó halféle. A főtt birkafej és a füstölt disznófej már ünnepi ebédszámba ment.
A nyomorral az ókorban is igen sokszor együtt járt a hajléktalanság. A lakbér fizetésének határnapjain, főként július i-én sokszor lehetett látni azokat az ínségeseket, akiket a háziúr nem tűrt meg tovább a lakásban, mert nem tudták fizetni a lakbért. Sokan szorultak közülük az utcára, a Tiberis hídjai alá vagy a közkertekbe. Nyáron még csak el lehetett viselni ezt valahogyan, de télen, a hideg és esős decemberi éjszakák idején ez nehéz sors volt. Egyébként a koldusoknak Rómában is megvoltak a szokott állomáshelyeik, ahol nyöszörögve, kiáltozva és kéregetve álldogáltak.
2. A császárság korának általános gazdasági fellendülése ellenére is nemegyszer nehezítette a helyzetet vidékenként a fellépő drágaság, sőt éhínség. Mindkettő főként azzal függött össze, hogy sok város és vidék élelmiszerekben behozatalra szorult, a szállítási nehézségek pedig rossz termés esetén vidékenként könnyen idézhettek elő élelmezési válságokat.
Egyiptom és Észak-Afrika gabonatermését Róma ellátása számára foglak ták le, egyéb provinciák ezért Egyiptomban csak külön engedéllyel vásárolhattak gabonát. Nagymennyiségű gabona szállítása egyébként is nehéz feladat volt. A szárazföldi szállítás drágasága miatt inkább a vízi utakat választották. De ha rossz időjárásban néhány hajórakomány élelmiszer elpusztult, azonnal jelentős nehézségek támadtak.
Ezért a városi hatóságok egyik legfontosabb feladata a közélelmezés biztosítása volt. A keleti provinciákban legtöbb városban közélelmezési hivatalok működtek: ők vásárolták fel az ellátásra szükséges gabonát, és hogy ellássák a piacot, egyúttal szabályozták a piaci árakat is. E gondoskodás ellenére is fordultak elő vidékenként éhínségek, amint arról egyebek közt pl. Csel. 11,28 is tanúskodik.
Éhínségre és a vele kapcsolatos drágaságra utal valószínűleg Jel. 6,6 is. Talán ugyanerre a Domitianus alatt Kisázsiában dühöngő éhínségre vonatkozik egy a pisidiai Antiochiában újabban talált felirat egyik adata. Ebből tudjuk, hogy a helytartó, L. Antistius Rusticus zárolta a gabonát és hatósági áron bocsátotta a lakosság rendelkezésére. A hatósági ár így is a megszokottnak kétszerese volt.
3. Az elmondottak érttetik meg, hogy a szociális ellentét gazdagok és szegények közt különösen időnként - pl. az 1. század közepe táján - igen nagy volt. Később, főként a 2. században az általános jólét emelkedésével az ellentét valamelyest enyhült. De hozzájárult az ellentét enyhítéséhez az is, hogy a szociális forradalomtól való félelem a gazdagokat kényszerítette a szegények és nincstelenek megsegítésére szociális juttatások biztosításával. Így pl. napirenden volt, hogy a gazdagok étkeztették a szegényeket: az ilyen közétkeztetések helyenként alapítvány jellegét kapták.
E mellett a gazdagok és jómódúak más szociális célokat szolgáló közintézmények létesítésére is kényszerültek. Sok fürdő és vízvezeték, színház és amphitheatrum létesítése ment így végbe. Tudjuk, hogy a nagy tömegek szórakoztatását célzó versenyeket és ünnepi játékokat is sokszor a jómódúak pénzelték. Sőt akárhányszor pénzt is osztottak ki a szegények közt, hogy maguk iránt kedvező közhangulatot biztosítsanak. A gazdagok még így is mindig el voltak telve félelemmel, hogy szociális forrongás elűzi őket 8e.