„… A 64. esztendő július 18-ról 19-re virradó éjszaka tűz ütött ki … … zsuppfedeles viskókban, bódékban, műhelyekben. A kis bolthelyiségekben, műhelyekben felhalmozódott gyúlékony anyag, olaj, kóc, kátrány tüzet fogott és pillanatok alatt az egész környék lángra kapott. Az erős déli szél a tüzet gyorsan továbbvitte … A tűzvész villámgyorsan terjedt...
A tűz rettenetes pusztításával szemben az emberi leleményesség és erő tehetetlennek bizonyult. A rosszul megépített vályogfalas, favázas házak földig égtek. A… szűk utcákon az oltás, a mentés szinte lehetetlen volt. A … tűzoltók … …semmire sem mentek a dühöngő tűzvésszel szemben… az ősi, … városfalnál, a Capitolium magas halmánál, a Tiberisnél … megállt a pusztító elem. De ahová eljutott nem volt irgalom.
Hat nap, hat éjszaka alatt a rettenetes tűzvész Rómát csaknem teljesen elpusztította. … Hat nap múlva újból tűz keletkezett, és most a város még épen maradt északkeleti részén három napig pusztított.”
Az első magán tűzoltóságot Rómában Augustus császár uralkodása idején i.e. 21-ben Egnatius Rufus aedilis (Róma közigazgatási és rendőri elöljárója) rabszolgákból szervezte, amelynek tevékenységi rendjébe tartozott a városban bárhol keletkezett tűz oltása.
Gyakori tüzek elleni hatékony fellépés érdekében Augustus császár i.e. 21-ben, a történelemben először szervezett tűzoltóság létrehozását, azaz egy 600 rabszolgából álló „állami” tűzoltócsapat kiképzését és szolgálatba állítását rendelte el.
I.sz. 6-ban már a tüzeket a felszabadított rabszolgákból szervezett tűzoltócsapat (vigiles) vigyázta és oltotta. A szervezet létszáma 7000 fő körül volt. A tűzoltás mellett rendfenntartói feladat is elláttak. A 7 zászlóaljból (cohors) álló hivatásos tűzoltóságot preafectus vezette. A laktanyákban elhelyezett cohorsok élén tribunus állt.
A cohorsok hét centuriára oszlottak, amelyek parancsnokai a centúriók voltak. Az altisztek (principales) különböző beosztásokban szolgáltak, például parancsnoki segédtisztként, zászlósként, küldöncként, írnokként tevékenykedtek. A csapatban és a tűzoltásban ellátott feladataik szerint kürtösöket (bucinátorok), vízszerzőket (aquarii), syphokezelőket (syphonarii), orvosokat (medici) alkalmaztak.
A tűzoltók ruházata katonai öltözetből, csizmából, sisakból állt. Lámpásokkal, horgokkal, kötelekkel, bontóeszközökkel, vödrökkel, vizes, ecetes centókkal (posztótakarókkal) és syphókkal (víz kifecskendezésére alkalmas nagyméretű bőrtömlőkkel) szerelkeztek fel. A tűzeset jelzése kiáltással és kürtszóval történt, a tűzhöz felszereléseikkel gyalog vonultak ki. Az őrszolgálatot éjjel négyszeres, nappal kétszeres váltással látták el. Éjjel őrjáratot tartottak, és intézkedtek a gyakori tűzveszély elhárításáról. A parancsnokuk köteles volt a tűzokozók, gyújtogatók ellen hatóságilag eljárni.
A város kiépült vízvezeték hálózata, a szökőkutak és a 700 víztároló medence szintén a tűzoltás érdekét szolgálta. Rómában az emeletes házak magasabb szintjein tűzoltó vizet kellett tárolni. Vannak bizonyítékok arra is, hogy a jól éghető tárgyak lángmentesítését is igyekeztek megoldani.
Róma legnagyobb tűzkatasztrófája után i.sz. 64-ben Néró császár rendeleteiben tűzvédelmi szempontból szabályozta a város újjáépítését. Széles utcákat alakítottak ki, és a lakóépületek magasságát korlátozták. Elsősorban téglából, betonból, kőből építkeztek a gyúlékony fa helyett..