logo

XXVIII Januarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Sportjátékok

Az idősebb fiúkorosztályok igyekeztek minél hamarabb részt venni a felnőtt férfiak szórakozásaiban, különösen pedig a kemény sportjátékokban, amelyek szórakoztatva ugyan, de egyszersmind a szigorú római nevelés részeként a katonáskodásra készítették fel őket.
A versenyek tehát elsősorban a test edzését szolgálták, fő számaik a diszkoszvetés, fakarddal való vívás, teljes fegyverzetben való futás és a lovaglás voltak. Az örömet a jó teljesítmények elérése okozta, bár a rómaiaknál távolról sem alakult ki olyan versenyszellem, mint a görögöknél. A férfias sportjátékoktól való visszahúzódást az elpuhultság jelének vették és megvetették.

Horatius sok költeményében ítéli el azokat az ifjakat, akik „oly elpuhultak, hogy még lovagolni sem tudnak és félénk szívű vadászok, de játszani mind ügyesek” - ti.a karikázásban és a kockajátékokban. (Carm. III, 24, 54-58.)
A visszahúzódásra nem mentség a férfiakat „tönkretevő” szerelem sem, s így a költő bizony számon kéri Lydiától, hogy szerelmese, Sybaris,”társai közt vitézül mért nem ugrat már, fogazott zabla alá csikarva gall paripája. gőgjét, szelni mért retteg Tiberis szőke vizét, riadtan mért fut a jó olajtól, mint a kígyó vére elől? Bajnoki torna mért nem kékíti karját, bármint a kígyó vére elől? Bajnoki torna mért nem kékíti karját, bár túl a célon játszva vetett annyi gerelyt s korongot?”
Horatius, Carm. I, 8, 5-12.
(Grigássy Éva ford.)

A vadászat (venatio) a régi időkben csak az élelemszerzés célját szolgálta s főleg rabszolgamunka (servile opus) volt. Itáliában, a jó társasághoz tartozó férfiak aránylag későn kaptak rá és inkább csak azért, mert a harcnak és háborúnak előiskoláját látták benne. Sportszerűen és szórakozásból tudomásunk szerint az ifjabb Scipio járt először vadászni, de Horatius idejében a vadászat kezdett általánossá válni előkelő társaságokban, sőt valóságos szenvedéllyé is lett.

romaikor_kep



Főleg nagyvadakra (szarvas, vaddisznó) vadásztak. Nem annyira a vadak elejtése volt a cél, mint inkább az elfogása, ami úgy történt, hogy betanított kutyákkal előre kifeszített hálóba kergették őket, és csak azután ölték meg vadászlándzsával (venabulum). A sikeres vadász hírnévre tett szert, de a vadászat testi és szellemi felüdülést is jelentett, mint pl. az ifjabb Pliniusnak, aki az erdő csendjét vadra lesve elmélkedésre és irodalmi tevékenységre is felhasználta (Epist. I. 6.).

Testedző jellegük mellett is elsősorban a szórakozás célját szolgálták a különféle labdajátékok, amelyekben a fiatalok mellett az idősebbek is szívesen részt vettek. Homérosz tanúsága szerint Görögországban már az ősi időkben is labdáztak, és a rómaiak a labdajátékok néhány fajtáját épp a görögöktől vették át.
A játékeszköz többféle lehetett. A rómaiak főleg bőrből készült és valamilyen könnyű anyaggal bélelt labdákat (pila), felfújt hólyagokat (follis) és tollal bélelt gömböket (paganica) használtak. Ezeket dobálták egymásnak, vagy alkarjukkal ütötték, amelyre ilyenkor védő fagyűrűket húztak.

Horatius említi a trigo játékot, amelyet háromszög alakban felállott három játékos játszott, akik szigorúan csak bal kézzel kaphatták el a labdát egymástól. (Egyébként a játék neve görög eredetű, és háromszöget jelent.) Lehetséges, hogy csapatjátékot is játszottak labdával, mint pl. a Spártában kedvelt, a mi kiszorítós játékunkra emlékeztető labdázást.



Forrás:
Terényi József: Az antik Róma Napjai
Tankönyvkiadó - Budapest