logo

XXVIII Januarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Sport az ókori Rómában

Az ókori római kultúrában (a Kr. e. VIII. századtól a Kr. u. V. századig terjedő időszakban) - igaz erős etruszk, majd később görög hatásnak kitéve - a sport sajátos profillal rendelkezett. Annak ellenére, hogy a konzervatív római körök azt a benyomást kívánták mindig is - de különösen a köztársaság idején - kelteni, hogy a sport a rómaiak számára csak katonai jelentőséggel bírt, amit az is jelzett, hogy a Mars-mező képezte ezen tevékenységek központját, a tények mást mutatnak.
A császárkor hatalmas nyilvános thermáiban és a magánfürdőkben nagyon intenzív és komoly szabadidős sporttevékenységet űztek a férfiak és nők. A fürdők élvezete mellett több labdajáték is nagyon népszerű volt. A kezdetektől ismertek voltak bizonyos kedvtelésből gyakorolt könnyűatlétikai sporttevékenységek is, mint pl. a gerelyvetés, amelyet már az egész korai időből származó XII. táblás törvény is említett. (Kitűzött céljainknak megfelelően ezen tevékenységekről most nem szólunk részletesebben.)

A szabadidő mozgással való eltöltése mellett ugyanakkor nagy szerepet kaptak a rómaiak mindennapjaiban a különböző sportversenyek is, melyekre az alábbiakban fókuszálunk. Ha a kedvtelésből űzött sportok helyszínének elsősorban a római kultúra egyik jellegzetességét képező fürdőket tekintjük is, amelyek a Római Birodalom egész területén elterjedtek, mindenképpen meg kell emlékeznünk további két olyan monumentális építménytípusról is, amelyek szintén megtalálhatók voltak mindenütt, a római kultúra által elért területeken. Ezek a létesítmények azonban már kifejezetten a fizikai teljesítmények összemérésének helyszínéül szolgáltak, s talán még kifejezettebben jelzik a római sportkultúra fontosságát. Ezek az épületek nem voltak mások, mint a hatalmas cirkuszok, amelyekből 74 építményt még ma is könnyen azonosítani lehet a szélesebb értelemben vett Mediterraneumban, és amelyek elsősorban a kocsiversenyek helyszínei voltak, illetve az amphiteatrumok, amelyek a - sportjellegükben megkérdőjelezhető - gladiator-küzdelmeknek adtak otthont.

A rómaiaknál a sportküzdelmek általában mindig egy nagyobb ünnep, látványosság (spectaculum) keretében zajlottak le, mely ünnepi rendezvények kezdetben kultikus és vallási jelentőséggel bírtak, a későbbiekben (különösen a császárkor második felében, a Kr. u. III. századtól) azonban egyre inkább szekularizálódtak.
A római látványosságok a játékok fénykorában lényegében három fajta rendezvénytípust foglaltak magukban: a ludi circenses-t (cirkuszi játékok), a ludi scaenicit (színházi előadások) és a munera gladiatoriát (gladiator-küzdelmek). Ezek közül általában a cirkuszi játékokat és a gladiator-küzdelmeket szokták olyan eseményeknek elfogadni, ahol sportversenyek, illetve -küzdelmek zajlottak.
Ez a megközelítés azonban részünkről bizonyos pontosítást igényel. Ugyanis míg a ludi circenses keretében (többek között) kocsiversenyeket és atlétikai versenyeket rendeztek meg, olyan versenyeket tehát, amelyek lényegükben a görög világ gümnasztikus és hippikus agónjainak feleltethetők meg, s így ezeket a rendezvényeket minden további nélkül (is) sportrendezvényeknek tekinthetjük, addig a gladiator- küzdelmek megítélése már nem ennyire egyértelmű.

A szakirodalomban ugyanis megoszlanak a vélemények a gladiator-játékok sportként való elfogadása tekintetében, és a többség inkább tartózkodó e vonatkozásban. Az egyik vélemény szerint: „A gladiator, aki azzal a céllal lép porondra, hogy ellenfelét megölje vagy harcképtelenné tegye, és önmagát bármilyen lehetséges módon megvédje, nem sportol, hanem háborút visel a közönség szórakoztatására.
A tény, hogy a gladiatorok (akik többségükben rabszolgák vagy elítélt bűnözők voltak, vagy ha önkéntesek is, akkor pedig egy szigorú eskü nyomása alatt tevékenykedtek) a rendezők rendelkezéseit kényszer hatása alatt teljesítették, egy további erős érv az arénában történtek célhoz kötöttsége mellett, amelyek a sport szabad normáival nem egyeztethetők össze” (Poliakoff).
Egy másik mérvadó megközelítés szerint „a gladiatorok látvány-küzdelmei [...] és az agonisztika semmi esetre sem vonhatók együtt a sport gyűjtőfogalma alá” (Pleket). Mindenekelőtt az a tény tartja vissza történészeket attól, hogy a munerát a modern sport fogalmával mérhetőnek tekintsék, hogy a gladiatorok harca az egyik fél halálával végződhetett.

Más sporttörténészek viszont abból indulnak ki, hogy a munera (a gladiator-küzdelmek) a római kultúra olyan sajátosságát jelentik, amelyet a saját korukban sportos diszciplínának tekintettek, még akkor is, ha ezt manapság már nehéz megérteni. Ezen felfogás alapja az a megközelítés, hogy „a sport maga is történelmi fejlődésen megy keresztül, így lehetséges, hogy a fogalom - egy adott sportkultúrára alkalmazva - olyan tipikus elemeket is magába zárhat, amelyek a sport modern megjelenési formáiban hiányoznak, vagy fordítva” (Decker). Az első fejezetben elemzett és elfogadott sporttörténeti sport fogalom fényében itt és most a gladiator-küzdeXmeket nem tekintjük a sport körébe sorolható jelenségnek, és ezért az azzal kapcsolatos római szabályokat nem tárgyaljuk.
Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a gladiator-játékok nagyüzeme sok olyan jelenséget felmutatott, amelyhez hasonlóak a modern, elüzletiesedett sport világában bizonyos párhuzamra lelhetnek. Ezekből a hasonló jelenségekből ad ízelítőt az ajánlott olvasmányként megjelölt írás.

Az általunk vizsgálandó jelenségek körét azonban nemcsak a gladiator-küzdelmek jogi vonatkozásai kizárásával szűkítjük, hanem azon, bizonyosan a sport körébe sorolható versenyekről sem lesz ebben a fejezetben szó, melyeket a görög agonisztika és atlétika jogi vonatkozásait felvázolva az előző fejezetben már elemeztünk.
Kétségtelen tény, hogy a Kr. e. II. századtól a görög atlétika megjelent Rómában. Annak ellenére, hogy az írástudó felsőrétegek körében - különösen az ilyen nyilvános versenyeken való aktív részvételt - ellenszenvvel fogadták, a rákövetkező századokban az Imperium Romanum nyugati felében is jól bizonyíthatóan jelen voltak a görög típusú atlétikai versenyek.

A certamina Graeca római elismerésével kapcsolatos viták (egyébként) az egyik legfontosabb részét képezik a kulturális vívmányok római befogadásával és a római világ hellenizációjával kapcsolatos ellentétes álláspontoknak, melyek a köztársaság korában a római elit különböző csoportjai között kialakultak.
Az egyik csoport kritikusan állt szemben a görög agonisztika átvételével, és abban a római ifjúság elpuhulását látta, mivel az ifjakat alkalmatlanná tette a katonai szolgálatra. Emellett haszontalan időtöltésnek tekintették, és megütköztek a sportolók meztelenségén, és a pederasztia, valamint a római mos maiorumtól való eltávolodás veszélyét látták benne. (Vö. forrás 1.) A philhellén arisztokraták viszont (talán csak az atléták meztelenségétől eltekintve) semmilyen kivetni valót nem találtak a görög sportversenyek elfogadásában és támogatásában. A viták ellenére néhány Keleten szolgáló katonai parancsnok, majd egyes császárok révén Rómában is megjelentek azok az ünnepi rendezvények, amelyeken görög atléták versenyeztek egymással.

Az első görög atlétikai versenyt Kr. e. 186-ban rendezték, s ezután ha nem is azonnal, de hosszú lefutású fejlődés eredményeként, az agónes gümnikoi, a görög atlétikai versenyek is beépültek a római spectacula sorába, sőt - mint azt az előző fejezetben láttuk - egyes külön e célból alapított versenyek, mint a nikopoliszi Actia és a római Capitolia, felvételt nyertek a periodoszba tartozó játékok közé is. A görögbarát császárok ezen túl is határozottan elősegítették a görög agonisztika fokozatos befogadását a Birodalom szinte valamennyi tartományában. (A római Piazza Navona, amely a Domitianus által épített stadion alakját mindmáig megőrizte, maga is a görög agonisztika római jelenlétét tanúsítja.)

A görög agónok és a munera gladiatoria kizárása után jelen fejezetben egy olyan „sportágra” koncentrálhatunk, amely a római világban „a” nagy sporteseményt jelentette, nevezetesen a cirkuszi fogathajtó-versenyekre. Ezen versenyek jelenőségét semmi sem húzhatja jobban alá, mint a mindenki által ismert szállóige: „kenyeret és cirkuszt!” Természetesen a különböző kocsiversenyek mellett más sportágak is jól bizonyíthatóan jelen voltak a rómaiak ünnepnapjain. Ilyenek voltak a futóversenyek, birkózó- vagy ökölvívó mérkőzések, de a fogatok cirkuszi összecsapásának tömeghatásával semelyik más sporttevékenység nem vetekedhetett.


Forrás: részletek Dr. Szabó Béla - Sportjogtörténet című munkájából