logo

XXIX Januarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A római sport.

A királykor és a köztársaság idején sportversenyekre elsősorban az ünnepi játékok keretében találtak alkalmat. Az idők folyamán egyre szaporodott az ünnepek, és ezzel együtt a játékok napjainak száma. Rómában már i. e. 500-ban voltak archaikus ünnepek. Ide sorolható a Consualia, melyet Consus isten és az Equirria, melyet Mars tiszteletére alapított Romulus, valamint az Equus October, amely a háborús időszakot zárta le. Ezeken az ünnepeken lóversenyek voltak műsoron, de az atlétikai küzdelmek sem hiányozhattak. A Capitolium lakói rendezték a ludi Capitolinit.

Voltak olyan játékok, melyekre ötévenként kerítettek sort, mint a ludi Taurei, vagy rendkívüliek, mint a ludi saeculares. Ezen kívül rendeztek játékokat Iuppiter tiszteletére, ez volt a ludi Magni, vagy Romani, és a ludi plebei.

A II. pun háború fordulópontot jelentett, ugyanis az istenek kiengesztelésére újabb játékok bevezetésére került sor. Így i. e. 212-ben Apolló tiszteletére, aminek megrendezése a praetor, és Ceres tiszteletére, ami a plebeius aedilis feladatkörébe tartozott.

A II. pun háború után két újabb ünnepnapon tölthették a rómaiak cirkuszi szórakozással az idejüket: a ludi Megalensesen, amit Cybelenek egy idegen istennőnek akihez a háború alatt fohászkodtak, mivel saját isteneik elfordultak a rómaiaktól ajánlottak fel, és a Flora tiszteletére rendezett Floralián. Jeles személyek, Sulla és Caesar nagyságának kifejezésére a ludi victoriae Sullanae és a ludi victoriae Caesar-ünnepeket vezettek be. Ezen kívül megkülönböztetünk ludi votivit, a nehéz helyzetekben, pl. háborúban az isteneknek segítségük fejében felajánlott játékokat, és a halottak emlékére tartott ludi funebrest.

Ha a játékok megrendezésébe valamilyen hiba csúszott pl. ledőlt egy szobor, ami az isteneknek nem tetszett volna, ún. tisztítást kellett végezni, végül pedig meg kellett a játékokat ismételni, ez volt az instauratio. A népszerűség növelése céljából, amit a rendezvények meghosszabbításával érhettek el, egyes magistratusok néha szándékosan okoztak hibákat. Emellett volt a revocatio, mikor technikai okokból ismételték meg a kocsiversenyek egy-egy futamát.

Azonban nemcsak az ünnepnapok száma emelkedett, hanem a III. században jelentek meg a látványosságok újabb fajtái, a gladiátor- és állatviadalok. Görög mintára rendezett atlétikai küzdelmeket, ún. agonokat vagy certaminákat, először i. e. 184-ben egy ludi votivi alkalmával mutattak be, melyeken a fellépő hivatásos sportolók görög származásúak voltak.

romaikor_kep



A császárkorban a játékok napjainak száma jelentősen emelkedett, és a kocsiversenyek napi futamainak száma is többszörösére nőtt. Az első certamina a háromrészes programmal (atlétika, lovaglás, zenei verseny), valószínű a Neronia volt Kr. u. 60-ban. Szintén görög típusú versengésnek számított az agon Capitolinus, amit 86-ban Domitianus Iuppiternek ajánlott fel.

Más császárok is vezettek be agonokat, de miután ezeket csak négy évenként rendezték meg, jelentőségük messze elmaradt a többi római játék mögött. E versenyek azonban nemcsak Rómában, hanem a provinciákban is népszerűek voltak.

Az ephebie, melyben a sportnak jelentős szerep jutott, a katonai felkészítés helyett a jó házból való fiatalok testi és lelki nevelését szolgálta, miután önkéntessé vált, és a költségeket a résztvevőknek kellett megtéríteni. A városokban is rendeztek játékokat a városi magistratusok. Gyakori volt, hogy a szükséges pénzt a végrendeletileg a városra hagyott összeg kamataiból teremtették elő.

Hogyan szűntek meg Rómában a játékok? A keresztény császárok próbálták beszüntetni a gladiátorviadalokat, mint Constantinus 325-ben, azonban a tilalom nem vezetett eredményre. Szexuális vonatkozásai miatt a színi játékok voltak a keresztények által legjobban üldözöttek, mégis a VI. századig léteztek.
Az atlétikai viadalokat nem ítélték el, hiszen a keresztények szemében ezek a versenyek az élet küzdelmeit testesítették meg, és a paradicsom jelentette az elnyert koronát. A kocsiversenyek voltak a leghátrányosabb helyzetben, hiszen a keresztények szemében a cirkusz volt az alvilág képmása, a pogányság fellegvára, ahol a számtalan istenség szobra állt. Ennek ellenére a VI. századig rendeztek még kocsiversenyeket.

A gladiátorjátékokat először a városok fórumain és a nagygyűlések helyén rendezték, csak később kaptak otthont amphiteatrumokban a venatiókkal, az állatviadalokkal együtt. Az amphiteatrumok közül kiemelkedik a Circus Maximus. A 150 000 néző befogadására alkalmas építmény 1200 éven keresztül töltötte be funkcióját.

A cirkusz építészeti történetének három nagy korszakát különböztetjük meg: az első az etruszk idők, a második Caesartól Augustuson keresztül Agrippáig, a harmadik pedig egy kiterjedt tűzvésszel kezdődött és Domitianuson keresztül Traianusig tartott. Traianus után nem változtattak az építményen.

A futamok az ún. carceresből indultak. A startjelet a játék rendezője a startboxok felett elhelyezett páholyból ledobott fehér kendővel (mappa) adta meg. A spina a cirkusz közepén elhelyezkedő fal volt, melyet különféle szobrok díszítettek. A pálya maga a fekete mágia színtere volt, mivel a kocsihajtók különféle szobrokat ástak el benne, hogy az ellenfeleket hátráltatni tudják a győzelem elérésében.

romaikor_kep



Nemcsak Rómában, hanem a birodalom számos pontján találhatunk cirkuszokat. Így Afrikában, Hispániában és Galliában. A keleti provinciákban Antiochiában, Gerasában és Alexandriában is épültek amphiteatrumok.

Visszatérve Itáliába, Rómában és környékén számos cirkusz épült, azonban ezek nem érték el a Circus Maximus színvonalát. A császárvárosban található volt még egy cirkusz, a trigarium, mely főként a lovak edzésére szolgált. Valószínűleg etruszk eredetű, hiszen csak az etruszkok ismerték a hármas fogatokkal való versenyt. Míg a görögöknél a sportolás színhelyei a stadionok voltak, addig ezek az építmények Rómában kivételnek számítottak. Kr. u. 85-ben épült egy stadion az agon Capitolinus számára, Domitianus stadiona, mely harmincezer néző befogadására volt alkalmas.

Bár a római polgárok sohasem sportoltak volna nyilvános viadalokon, már a város kezdeteitől űztek valamilyen sportot. Romulus és a fiatalok diszkoszt vetettek, vagy nehéz köveket, azaz súlyt dobtak vagy bokszoltak. Ezek a testedzések a katonai előkészítést szolgálták. Nagy jelentőséget tulajdonítottak az úszásnak is.

A rómaiak sportolásra a Mars mezőt használták, ahol a lovas kocsiversenyeket is rendezték. Agrippa építtetett egy fürdőt, amelyben egy mesterséges tó is helyet kapott, amiben a rómaiak a testedzés után fürödtek. A fürdők később a város kultúrájának fontos épületeivé váltak. Egyes villák a császárkortól, különösen a II. században maguk is rendelkeztek saját stadionnal, cirkusszal és hippodrommal.

A labdajáték, mint látványosság ebben a korban még nem vonzotta úgy a tömegeket, mint manapság, az egyes emberek azonban rendszeresen játszották. Nemcsak a gyermekek, hanem mindenki. Főleg a nők körében számított közkedveltnek. Az egészség megőrzése és katonai kiképzés céljából is labdáztak.

A labdajátékoknak különféle formái léteztek. Voltak pl. olyanok, melyeket egyedül is gyakorolni lehetett, volt csapatjáték, mely a mai rögbihez és egy másik, mely a fallabdához volt hasonló. E játékokat a campusnak nevezett, körbekerített helyeken űzték, melyek Itáliában és a provinciai városokban is megtalálhatók voltak. Mivel ezek a gladiátorok edzőhelyéül is szolgáltak, a városfalon kívül, nem messze feküdtek az amphiteatrumtól.

A campusok a fiatalok egyesületeinek is gyakorlóterepet nyújtottak. Az állam az arisztokrata fiatalok nevelését akarta kézbe venni katonák és politikai vezetők képzése céljából. A collegia iuvenum edzéseinek csúcspontját a iuvenaliának nevezett játékok jelentették. A fiatalok által bemutatott leglátványosabb lovas műsornak a lusus Troiae számított, melyen a trójai háború eseményeit elevenítették fel.

A kocsi nélküli egyetlen lovasverseny a desultorok küzdelme volt, akik egy vagy két lovon lovagoltak. A cursorok pedig lovukról leugorva, az utolsó szakaszt futva tették meg. Az ő számuk szilárdan a játékok programjához tartozott, és nemcsak a szünetek kitöltésére szolgált.

A játékok fénypontja azonban a kocsiverseny volt, Ovidius szerint a maxima spectacula. Tizenkét startbokszot állítottak fel, így a négy factio közül minden egyesnek három jutott. Domitianus alatt a bokszok száma hatra csökkent, így egy factio két fogatot indíthatott a versenyen. A kocsik közül voltak kettes, hármas és négyes fogatok. A legkedveltebbnek a négyes fogat számított.

romaikor_kep



A futamok a felvonulás után kezdődtek. A játék rendezője, az editor, egy fehér kendő leejtésével indította el a versenyt. A futamok elég veszélyesek voltak, hiszen számos esés, ütközés történt alattuk. A fogathajtókat különféle funkciójú segédek szolgálták ki. Az első három helyezettet díjazták koronával és pénzjutalommal.

Az atlétikai versenyeken az ökölharc, birkózás, futás, pankratio közül a boksz volt a legkedveltebb. Ezeket az atlétikai versenyeket az aréna elkülönített, homokkal felszórt részén, a kocsiversenyek után tartották.
Az i. e. I. században a színházban is léptek fel atléták, majd Caesar óta egy fából épült stadionban. A győztesnek pálmaág, pénzjutalom és az ún. agonkoszorú járt, amit korintoszi stílusban bronzból készítettek.

A látványosság résztvevői című fejezet elején a szerző kimerítően elemzi a kocsiversenyekkel és a fogathajtókkal kapcsolatos tudnivalókat. A kocsiversenyzők karrierjüket kettes fogaton kezdték, mert ezt könnyen lehetett kezelni.
Csak akkor kapták meg a négyes fogat hajtásának dicsőségét, ha kettes fogaton már bebizonyították ügyességüket. A kocsihajtók közötti hierarchiát az elnyert díj összege is kifejezte. Így pl. míg egy négyes-fogathajtó díja akár hatvanezer sestertius is lehetett, addig egy hármas-fogathajtó nyereménye tizenötezer sestertiust, egy kettes-fogathajtóé pedig csak ezer sestertiust tett ki. A hajtók általában rabszolgák voltak, akik karrierjük vége felé elnyerhették szabadságukat. Sokszor az edzők és a factiók vezetői is az egykori versenyzők közül kerültek ki.

Rómában az atléták, görög társaikkal ellentétben, akik meztelenül küzdöttek, kötényt viseltek. Míg a kocsiversenyeken kizárt volt, hogy nők is induljanak, az atléták között a gyengébb nem is képviseltette magát. A fiatalabb sportolók különleges frizurát, ún. cirrust viseltek, az öregebbek azonban már a hagyományos hajviselettel is megelégedtek.

Az atléták különféle eszközöket hordtak magukkal, melyeket a versenyeken használtak. Így olajat, az ún. strigilist, amivel a port távolították el magukról, egy kancsót és egy tálat a tisztálkodáshoz, a távolugrók és a diszkoszvetők pedig két kapát is, amivel a talajt egyengették el. Az atléták helyzete nem volt olyan előnyös, mint a kocsihajtóké, sem finanszírozásban, sem közkedveltségben, hiszen a nézők, ha rabszolgáról volt szó, soha nem követelték olyan hevesen szabadon bocsátásukat, mint az utóbbiak esetében. Akadtak olyan atléták is, akik önállóan vagy a császári udvarban, vagy magánemberek szolgálatában álltak, egyes polgároknak pedig saját atlétacsapatuk volt saját edzővel. Az atléták, éppúgy, mint a kocsihajtók, a színészekkel ellentétben nem szenvedtek becsületcsökkenést.

A kocsihajtók, lovak, lovas akrobaták és atléták legalábbis a császárkortól kezdve factiókhoz tartoztak, melyek a mai focicsapatokkal mutattak hasonlóságot. Ezek bocsátották rendelkezésre a játékot rendező magistratus számára a szükséges embereket lovakat, kocsikat. A i. e. I. század végétől négy factio működött, a fehérek, pirosak, zöldek és a kékek, melyek színeit a hajtók a versenyeken viselték.
Domitianus korában ez kiegészült még a bíborral és arannyal, de ezek nem voltak hosszú életűek. A factiókból hatalmas vállalkozások fejlődtek, melyek megfelelő személyzettel, így pl. állatorvosokkal, edzőkkel, kovácsokkal. rendelkeztek. A vállalkozás élén a dominus factionis vagy quadrigarum állt. Ilyen factiók a provinciai nagyvárosokban is működtek. Később a kékek a pirosakkal, a fehérek a zöldekkel szövetkeztek. A császárok vagy a kékekkel, vagy a zöldekkel szimpatizáltak.

romaikor_kep



A III. századtól a factiók jelentősége és teljesítőképessége fokozatosan csökkent. A nyolcadik fejezetet a szerző a nézők leírásával kezdi, melyhez különféle antik szerzők, mint pl. az ifjabb Plinius, Seneca és Cicero írásait is felhasználja. Mivel a nézők egyben választópolgárok is voltak, ha egy aedilis a hivatali pályán karriert akart befutni, fényes játékokat kellett rendeznie, hogy a további hivatalokra történő választásokon jól szerepeljen. Ennek következtében egyes aedilisek anyagilag teljesen tönkrementek.

Cicero szerint a játékok a populus vélemény- és akaratnyilvánítására is jók voltak. A császárok gyakran egyes factiók támogatását élvezték, leginkább a zöldekét, de néhány uralkodó a kékekét. A nép ezért a hatalommal szembeni ellenszenvét azzal is kifejezhette, hogy az uralkodó által favorizált factiót becsmérelte.
A nézők mindenhatóságát a cirkuszban az is mutatja, hogy a politikusok, bár lehet, hogy nagyon unták, sportbarátoknak tüntették fel magukat a népszerűség kedvéért. Egyes császárok azonban valóban rajongtak ezekért a látványosságokért. Közülük is kiemelkedik Néró, aki szenvedélyes nézője és gyakran résztvevője volt a küzdelmeknek.

A római sportlétesítmények, legyen az a Colosseum vagy a Circus Maximus, gyakran tűnnek fel a római kultúra szimbólumaiként. A kocsiversenyek iránti szenvedély áthatott minden várost, korszakot és társadalmi réteget. Ennek a szenvedélynek azonban jó oldala is volt, hiszen a közös érdeklődés kapcsot jelentett Róma különféle eredetű és helyzetű népelemei között.
A Circus Maximus környéke forgalmas helynek számított, ahol éjjel-nappal mindig lehetett valamilyen szórakozást találni. Számos üzlet, kocsma állt az érdeklődők rendelkezésére, valamint itt lehetett fogadást is kötni a versenyzőkre. A cirkusz város volt a városban, ahol lehetett enni, inni, nevetni, sírni, játszani, nyerni és küzdeni.

Thuillier könyve nemcsak a sportbarátoknak, hanem az antik kultúra iránt érdeklődőknek is átfogó, érdekes leírást nyújt a rómaiak mindennapjainak e központi eleméről.



Gedeon Magdolna

Jean-Paul Thuillier: Sport im antiken Rom (A sport az ókori Rómában). Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt, 1999. 214 p.

Forrás: KLIO
http://www.lemontree.hu/egyebkep/linkkep/history/tortenetek/okor/Roma/romai_sport.htm