A nem versenyszerű, inkább egészségügyi célokat szolgáló testgyakorlati ágak gyakorlására (pl. a labdázásra) az ún. sphaeristeriumok szolgáltak. Hasonló célokból nyitott játékterek vették körül a nagy kiterjedésű thermaek-et is. Kedvelt szórakozóhely volt, ahol aktív pihenésre és szórakozásra nyílt lehetőség, a Mars-mező (ez a Campus Martius).
„Itt a nap minden szakában nagy tömeg tolongott. Volt aki lovagolt, mások kocsihajtó tehetségüket próbálgatták, labdáztak, birkóztak. Néhányan pedig a Tiberisben úsztak és eveztek. A nézők tömege minden ügyességet és erőt tapssal fogadott.”

A források szerint, az első amphiteatrumot Gaius Scribonius Curio építtette fel fából i.e. 53-ban. Ennek mozgatható elemeit összeillesztve, körszínház forma jött létre, amelyben színházi előadásokat is tartottak. Az első kő amphiteatrum Statilius Taurus nevéhez fűződik i.e. 29-ben. Julius Caesar is építtetett i.e. 46-ban egy már állatviadalok tartására is alkalmas épületet. A legnagyobb, ma is lenyűgöző méretű amphiteatrum a Vespasianus uralkodása alatt elkezdett, és a fia, Titus alatt befejezett Amphiteatrum Flavium, vagy Colosseum. A kissé ellipszis alakú, négy emelet magas (50 m), 188 m hosszú és 156 m széles, két részből álló épület (caves » nézőtér, aréna = küzdőtér) i.sz. 80-ban készült el. Állatviadalok, gladiátorjátékok megrendezésére volt alkalmas.

A másik hagyományos testgyakorlati ágak űzésére is alkalmas építmény a „circus” volt. A „circus” eredetileg lapos, nyílt tér volt, melyet emelvény vett körül a nézőközönség számára. A legjelentősebb és legősibb a Palatínus és az Aventinus közötti völgyben elterülő „Circus Maximus”, valamint az i.e. 220-ban a Mars-mezőn a Gaius Flaminius által építtetett „Circus Flaminius” volt. A cirkuszi kocsiés lovas-versenyek meghatározott szabályok szerint és rendben folytak.

Görög jellegű atlétikai versenyt szintén a Mars-mezőn épített „Stadium”-ban tartottak.
A hatalmas hajócsaták (naumachia) rendezésére alkalmas mesterséges medencét (553 hosszú, 350 m széles) Augustus építtette Rómában, a legmonumentálisabb hajócsatát pedig Claudius rendeztette a Rómától keletre eső „lacus Fucinus”-on, ahol Tacitus szerint a 100 gályán lévő 9 ezer evezős közül egy sem maradt életben.

Összegzésképpen megállapítható, hogy G. Lukas könyvében arra törekedett, hogy a római testkultúra, sport megnyilvánulási formáit gazdasági, osztálytagozódási és társadalomszerkezeti változások összefüggéseiben a történeti valóságnak megfelelően ábrázolja és érthetővé tegye. Bemutatja a római testkultúra fejlődésének főbb változásait, kulturális fejlődésének különféle fázisait, amelyek sokrétűségét leginkább a külső hatások eredményezték. Itt összegződtek, s a legkomplexebben összefonódva jelentkeztek az akkori világ kultúrális, így testkulturális hatásai is.

A szerző törekvése az volt, hogy a fejlődés egyes fokozataira mutasson rá, valamint bebizonyítsa, hogy véleménye szerint a sporttevékenység az emberi (társadalmi) viszonyok egyik „ősjelensége”. Szükséges volt bizonyos részletek kiemelése, melynek bemutatása segítségével talán a római testkultúra is természetesen testnevelési és versenysport vonatkozásban hatásában elmaradva a görög gimnasztika és agonisztika eredményeitől elfoglalhatja helyét a sporttörténeti szakirodalomban.