logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Történeti háttér (Kelta asszonyok - Római hölgyek Pannoniában)

A Kr. e. 1. században a Dunántúl középső, északkeleti részén, így a későbbi Aquincum területén is a kelták eraviscus törzse élt. Telepeiket a Duna partján és a környező hegyek lankáin, erődített központjukat a Gellérthegyen tárták fel. A korszak történeti forrásainak legfrissebb elemzése szerint a későbbi Pannonia provincia római megszállása több szakaszban történt.
A Kr. e. 1. század végétől a noricumi és nyugat-dunántúli kelták békés, erőszakmentes meghódítása, majd a Dráva-Száva vidék hosszan tartó háborúi után ez a folyamat az eraviscus népcsoport területének viszonylag békés elfoglalásával zárult le. Az eraviscusok életmódja a Kr. u. 1. század folyamán alig különbözött a korábbitól, a római katonai megszállást követően viszont gyorsan alkalmazkodtak az új telepesek ízléséhez és igényeihez. A század közepére a romanizáció már itt is elérte azt a mértéket, hogy Claudius (41-54) uralkodása alatt, Pannonia néven, önálló provinciává szervezhették.

Az első katonai alakulatok általában lovas segédcsapatok (ala) voltak, utánpótlásukat a helybéli lakosságból toborozták. A segédcsapatban (auxilia) szolgáló katona leszerelése után családjával együtt római polgárjogot kapott. Az 1. század végén már egy legiót helyeztek Aquincumba. A század végére, a 2. század elejére már a második-harmadik generáció szerezte meg auxiliaris katonáskodással a polgárjogot, s felnőttek azok is, akik már római polgárnak születtek.
Az 1. század végére kiépült a Duna mentén a limes, a birodalmi határ. Traianus (98-117) hadseregreformja után a legiók egyhelyben állomásoztak, állományukat a helybéli római polgárokból egészítették ki. Mivel Aquincumban is állandó tartózkodásra rendezkedtek be, az eddigi favázas, ideiglenes építkezéseket felváltották a maradandóbb kőépületek. A város hármas települési egységének központi magja volt a legió tábor (a mai Flórián téren), eköré épült a katonaváros (canabae) a katonacsaládok és a leszerelt veteránok számára. A katonai területtől északra épült ki a polgárváros (a jelenlegi Aquincumi Múzeum és környéke), a római polgárjogot nyert eraviscus törzsi arisztokrácia és az idetelepült római polgárok központja.

Aquincum a 2. század elején Pannonia Inferior (Alsó Pannonia) katonai és közigazgatási központja lett, a helytartó, a Legatus Augusti székhelye. Megépült a mai Óbudai szigeten a helytartói palota, a katonaváros északi részében pedig a közigazgatási negyed. A helytartó és kísérete Róma város legújabb divatját hozta magával, a Birodalom különböző provinciájából idetelepült polgárok és kereskedők az általános római viseletet terjesztették el, a katonák egyenruhában jártak, a helybéli származású asszonyok pedig még sokáig megőrizték hagyományos kelta-eraviscus ruháikat.

Hadrianus (117-138) uralkodása alatt kapta meg a polgárváros a municipium rangot, ettől kezdve saját önkormányzattal rendelkezhetett. A városi tanács, az ordo tagjai az eraviscus származású polgárokból kerültek ki.
Az Antoninusok korának folyamatos, békés fejlődése után a 170-es években, az elhúzódó markomann háborúk idején a település mintegy húsz évre felvonulási területté vált, a kereskedelem és a birodalmi hadseregellátás elsősorban a Barbaricumban háborúzó csapatokra koncentrált, a luxuscikkek behozatala másodlagossá vált.

A 2. század utolsó évtizedében Septimius Severus (193-211) a pannoniai hadseregcsoport támogatásával nyerte el a császári trónt. Mivel a hadsereg egyre erősebb politikai tényezővé vált, intézkedéseivel a katonaságot állította maga mellé. Birodalom szerte ekkor kapták meg a canabaek a colonia statust, a közeli polgári települések pedig gyakran rangemelésben részesültek, így Aquincumban mind a polgárváros, mind a katonaváros colonia lett.

A katonai zsold másfélszeresére emelésével a lakosság olyan anyagi körülmények közé került, hogy a város területén nagyszabású építkezések kezdődhettek. A magánépületeket a korabeli technikának megfelelően komfortosították, az addigi közkutak helyett a házakat közvetlenül csatlakoztatták rá a vízvezetékre, a hordozható parázstartók helyett egyre több épületet láttak el padlófűtéssel.
A jólét hatására a díszítőművészetek is felvirágoztak, többek közt a kőfaragóműhelyek is. Ebből az időből származik kőtárunk anyagának legnagyobb része is, egyszersmind legszebb darabjai. A kőemlékekből arra is következtethetünk, hogyan érvényesült az általános prosperitás a divatban és a textíliák minőségében.

Apja politikáját folytatta Caracalla (211-217), aki 212-ben a Birodalom összes szabadon született lakosának megadta a római polgárjogot. Aquincumban, a határvidéken, ennek az intézkedésnek nem volt akkora a tárgyi anyagban tükröződő hatása, mint mikor két év múlva, 214-ben Pannonia Superior és Inferior határát módosította. Pannonia Inferior politikai súlya megnövekedett, kétlegiós provinciává vált, a helytartói tisztet ezentúl csak consul-viselt személy tölthette be. A helytartói palotát és a közigazgatási negyedet ekkor bővítették ki és építették át a korabeli luxus legkorszerűbb igényeinek megfelelően. A Severus dinasztia idején egyre több keleti és afrikai származású lakosa lett Aquincumnak, mely a divatban is éreztette hatását.

A 3. század második felében erősödött a Duna-vidékre irányuló barbár nyomás, 271-től, Dacia feladásával pedig már Pannonia is közvetlenül a veszélyeztetett zónába került. Ez az ún. katonacsászárok kora, mikor a birodalmi politika kulcspozíciójában a pannoniai-illyricumi hadseregcsoport állt. Az aktuális feszültség rendezéséért a császárok közül többen látogattak Aquincumba. A pillanatnyilag támadt előnyök azonban gyorsan semmivé is válthattak. E korszak életérzését fogalmazza meg egy aquincumi szarkofág verses felirata is:

Ingatag, omlatag és keserédes, röpke, törékeny, jaj, csalafinta az emberi élet, a vége homályos. Hány-vet a sors, és hajszálon himbálnak a Párkák.
(Ford. Révay József)

Diocletianus (284-305) a század végén új közigazgatási rendszert vezetett be. Pannonia Inferiort két részre osztva Aquincum az új provincia, Valeria katonai kormányzásának lett székhelye. Ekkor építették ki a Duna bal partján azt a védműrendszert, melynek a mai Budapest területén lévő szakaszáról két erőd ismert: Contra Aquincum, a mai Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, illetve Transaquincum a mai Árpád-híd pesti hídfőjéhez közel.
Constantinus (312-337) újra átszervezte a hadsereget és a védműrendszert. Ekkor épült meg Aquincumban az a későrómai erőd, mely a 2-3. századi legiótábort váltotta fel. Ebbe az erődbe és környékére költözött a katonaság, sőt a polgári lakosság nagy része is.

A 4. század közepétől a népvándorlás hullámaival érkezett népcsoportok ostromolták a provinciát, majd egy részük Róma szövetségeseként (foederati) védte a határvidéket. Mint a Birodalomba újonnan betelepült népcsoport, öltözékükben erősen hangsúlyozták a római elemeket, de az ősi sztyeppei stílus ízlésvilágát is megőrizték. Erre elsősorban viseletük maradandó emlékeiből következtetünk, mivel ebből a korszakból már nem maradt ránk ábrázolás, csak néhány textilszál.