logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Festett sírkövek és színes ruhák

A római ruhadarabok színskáláját antik forrásokból, falfestményekből és textilleletekből ismerjük. Segítséget jelenthetnek a kőábrázolásokon megmaradt festéknyomok, hiszen a köztudattal ellentétben ezek az emlékek eredetileg festve voltak, de színük mára csak nyomokban maradt meg.
A festéknyomokból az ábrázolt ruha színének csak a jellegére következtethetünk, hiszen a köveket általában földfestékkel festették, a textilt pedig főleg növényi anyagokkal színezték. A festőanyagokat és a textilfestés technikáját legrészletesebben az idősebb Plinius leírásából ismerjük.

A korabeli festőanyagok a következők voltak:

vörös:
festőbuzér (Rubia tinctoria)

lila: báránypirosító (Alcanna tinctoria)

sárga: parasztsáfrány (Carthamus tinctorius)
festőrezeda (Reseda luteola)
festőrekettye (Genista tinctoria)

barna: diófalevél (Juglans regia)

kék: festőcsülleng (Ysatis tinctoria)
indigó (Indigofera tinctoria)

fekete: tölgyfagubacs (Quercus robus)

bíbor:
bíborcsiga (Drupidae)
bíbortetű (Dactylopius coccus)

A zöld színt a sárgára festett textil kékkel való átfestésével állították elő.

A legelőkelőbb színnek a bíbort tartották, ahogy a római költők (pl. Ovidius vagy Horatius) a gazdag hölgyek viseletén legtöbbször a „tyrosi bíbor színt” említik. A források szerint az eredeti, bíborcsigából előállított festék drága volt, de még a bíbortetű is igen költségesnek számított. Mivel a többség ezt nem tudta megfizetni, ezért vörös textileket kékkel vagy lilával festettek át, így közelítették meg a kívánt árnyalatot (Plinius).

A lenvásznat csak fehérítették, mivel ezt az anyagot nem lehet a természetes színező anyagokkal az ókori ízlésnek megfelelő élénk színekre megfesteni, a gyapjú és a selyem festése viszont tüzes, élő színeket eredményez. Általában a tisztára mosott nyersanyagot festették meg fonás előtt, ritkábban a fonalat, vagy pedig a kész szövetet. A festőanyagokat vízbe áztatták, s az így elkészített festőlében főzték ki a textíliákat. Vasas, rezes, borköves vagy timsós folyadékokban is pácolták, hogy színük tartós legyen.

Pannoniában nem volt őshonos több, ismert festőnövény, mint pl. a festőbuzér vagy az indigó. Ezeket a festőanyagokat, vagy az ezekkel megfestett fonalakat eleinte csak kereskedőktől lehetett megvásárolni, a helyben is termő festőnövények adta színeket viszont kezdettől fogva alkalmazták. Olcsó textíliához olcsóbb, drága textíliához drágább festőanyagokat használtak.


Antik források
Homérosz: Odüsszeia. VII, 305-306.
Horatius: Ódák. II, 16, 35-37; II, 18, 7-8; IV, 13, 13-16
Martialis: Epigrammák. Az utánzóról
Ovidius: Átváltozások. VI, 61-69
Plinius: Naturlis Historiae. XXI, 170; XXII, 3, 480

Modern irodalom
CIBA Rundschau. Textilien in biblischer Zeit. 1968/2 p. 17-24. Kemendi Á.: Festőnövények. Budapest, 1989.
Póczy K.: Újabb aquincumi múmiasír. In: Archaeologiai Értesítő 91 (1964) p. 176-191. Sebesta, J. L.: Tunica Ralla, Tunica Spissa: The Colors and Textiles of Roman Costumes. In: The World of Roman Costume. [ed. Sebesta, J. L.-Bonafante, L.] Wisconsin, 1994,
p. 65-76.